Kedves Olvasóink! Kérdéseket fogalmazott felénk Menyhért Mészáros László (fullánk.com kiadójának vezetője, Kacsa Magazin főszerkesztője, Pszt! Magazin, Heti Szuper Pszt! munkatársa, szerkesztője), amiket az érintett számára természetesen rendre megválaszoltunk, ahogy tesszük minden megkeresés esetén, de a korcsolya sport és az érte tevékenykedők iránt önzetlenül és nem támadó, ártó, rosszindulatú hátsó szándékkal érdeklődők hiteles…
A MOKSZ elnöke, Kósa Lajos október elsején felavatta Debrecen második fedett jégcsarnokát. A TAO-források és városi önrész felhasználásával épült munkacsarnok megnyitásával több jégfelület válik elérhetővé a debreceni korcsolyasport jövőbeni fejlődéséhez. Az újabb olimpiai méretű jégfelület megépülésével tovább szélesedhet vidéki utánpótlás bázisunk. Debrecenből több műkorcsolya versenyző is megszerezte már a válogatott…
Hétfőn elkezdődött és vasárnapig tart a budapesti Gyakorló Jégcsarnokban a 8. Nemzetközi Mikulás Kupa műkorcsolya és jégtánc verseny. Az első nap magyar vonatkozású eredményeit alább közöljük. A Chicks Girls 2006-os kategóriát Zsembery Katinka nyerte meg (díjátadó fotón), Végi Diana Laura 6., Mezriczky Edina 7. Katinka programja itt megnézhető: A…
A Carolina Moscheni, Lukács Ádám jégtáncpáros megvédte címét a grazi junior Ice Challenge Kupán. Ahogy tavaly, úgy az idén sem férhetett kétség ahhoz, hogy ők a legjobbak a mezőnyben. Ráadásul a kűrjükre korábban még sohasem kaptak ilyen magas pontszámot. Napra pontosan egy hónapja írtunk a Carolina Moscheni, Lukács Ádám jégtánckettős…
A szervező bizottság munkában A januári EB előkészületei megfelelően haladnak, hangzott el a mai szervező bizottsági ülésen. A bizottság tagjai egyenként, részletesen beszámoltak a területeiken folyó munkáról. Természetesen, közel két hónappal az esemény előtt, még nem jelenthető ki, hogy minden a helyén van, az viszont igen, hogy az előzetes tervek…
A második, keddi napon sok ifjú magyar tehetség mutatta be programját. Dobogóra négyen állhattak közülük, ketten a 2. fokra, ketten pedig a 3.-ra. Eredményeiket alább soroljuk fel. Basic Novice A1 girls Nagy Dóra – 3. hely (középső fotó), programja itt nézhető meg: Győrfi Katinka – 4. hely Rabb Csenge – 6.…
Öt másodpercenként meghal egy gyermek, öt másodpercenként megszólal egy harang. 17 ezer kisgyermek hal meg nap, mint nap: erre hívja fel a figyelmet az UNICEF Magyar Bizottság Alapítvány adománygyűjtési akciója, melynek keretében 2000 kiscsengőt függesztenek fel az Arena Plaza Jégterasza fölé. Az akció indításán Engi Klári tartott foglalkozást kisgyerekeknek - kamerák…