A lassan harmincéves egyesületben jelen van a short track, a gyors- és a görkorcsolya egyaránt, a fiatalokat egykori versenyzők terelgetik a pályán. A Tatabányai Diák Korcsolyázó Egyesület Magyarország meghatározó korcsolyaklubja. Az első országos görkorcsolyaversenyt 1993. június 6-án rendezték Magyarországon – közelebbről Tatabányán. Mekkora szó volt ez még akkor! A kezdetben…
„Minél több gyerek tanuljon meg korcsolyázni” – szól a Jégkarc Egyesület mottója. Sorozatunk második felvonásában a műkorcsolya debreceni múltjába és jelenébe tekintünk be. A mondás úgy tartja, egy fecske nem csinál nyarat. Nos, a debreceni műkorcsolyaélet a bizonyíték rá, hogy néha mégis, hiszen amikor a korábbi országos bajnoki bronzérmes…
Még el sem kezdődött a szezon, amikor megnyerték első közös jégtáncversenyüket, múlt héten pedig már olyan mezőnyben mérették meg magukat, amelyben többek között két junior világbajnok kettős is szerepelt. Az Egyesült Államokban készülő Monaghan Emily és Fourati Iliász csupán fél éve dolgozik együtt, de az első perctől kezdve tökéletes az…
Hívd meg ismerőseidet, barátaidat, oszd meg ezt a felhívást! Önkéntesek jelentkezését várjuk a 2018.03.02-04 között megrendezésre kerülő nemzetközi szinkronkorcsolya versenyre. A verseny helyszíne a budapesti Jégpalota. Különböző feladatokban várjuk a segítséget, február 26-28 és március 5-6 között napi pár órában és március 1-4 között naponta 6:00-23:00 óra között; több műszakban:…
Nagy Konrád már egy jó ideje Kanadában, Calgaryban készül. Hazánk olimpiai kvalifikációra esélyes gyorskorcsolyázója egy ráhangolódó versennyel készült a novemberben 10-én, a hollandiai Heerenveenben startoló olimpiai kvalifikációs világkupára. Az október 20-22. között legbonyolított Calgary Oval International versenynél - a rendkívül erős kanadai mezőny miatt - keresve sem találhatott volna jobb…
500 m A következő versenyszám a rövidpályás gyorskorcsolyázás sprint száma. Az 500m negyeddöntőiből csak az első kettő örülhetett minden futamban a továbbjutásnak. A nők harmadik futamában Jászapáti Petra nem tudta felvenni a versenyt társaival végig az ötödik helyen haladva ért be a célba. Keszler Andrea a koreai és kanadai vetélytársa…
Női 1500 m A nők 1500m elődöntőivel kezdődött az Audi ISU olimpiai kvalifikációs budapesti rövidpályás gyorskorcsolya világkupa. Minden futamból csak az első kettő juthatott be az A döntőbe. Jászapáti Petra az első futamban állt rajthoz. A két kanadai rögtön az élre állt, s vigyáztak arra, hogy senki se tudjon eléjük…