moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2013. november 21.

2014-es Műkorcsolya és Jégtánc EB szervező bizottsági ülés

A szervező bizottság munkában

A januári EB előkészületei megfelelően haladnak, hangzott el a mai szervező bizottsági ülésen. A bizottság tagjai egyenként, részletesen beszámoltak a területeiken folyó munkáról. Természetesen, közel két hónappal az esemény előtt, még nem jelenthető ki, hogy minden a helyén van, az viszont igen, hogy az előzetes tervek szerint folynak a szervezési feladatok.

A jegyek értékesítése már elkezdődött, sorban érkeznek be a megrendelések belföldről és külföldről egyaránt. A Syma Csarnokban minden lehetséges helyen kialakítanak nézőteret, ezzel is kiszolgálva a közönség igényét. Jegyértékesítés: www.ticketpro.hu .

Szintén folyamatban van már az önkéntesek toborzása, de a lehetőség még adva van, azaz várják a további jelentkezéseket a hivatalos weboldalon keresztül.

Az előzetes média érdeklődés kiemelkedően magas, ami részben az esemény után három héttel kezdődő téli olimpiának is köszönhető. A versenyeket a televíziók HD-ben is közvetítik.

A Szervező Bizottságnak mintegy 1200 fő kiszolgálásáról, mozgatásáról kell gondoskodnia, az előkészületekkel együtt, 10 napon keresztül, ami igen komoly logisztikai feladat. Ebbe a létszámba többek között a versenyzők, a bírók, a sportvezetők, és a média munkatársai tartoznak bele.

Az előzetes nevezések alapján közel 200 versenyző indul az EB-n, várhatóan 37 országból.

A részletes időrend mellett a tagok megtárgyalták a helyszín beosztását, a logisztikai feladatokat csakúgy, mint a kommunikációs és marketing lépéseket.

Az Európa-bajnokság beharangozó sajtótájékoztatója december legelején lesz.

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X