moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
4000 maszkot kapott szövetségünk

A koronavírus-járvány alatt is azért dolgozunk, hogy folytassuk az elmúlt esztendők sikersorozatát. A Kínai Európai Gazdasági Kulturális Kutatóközpont Egyesülete 4000 maszkkal segíti, hogy sportolóink, szakembereink és dolgozóink a járványügyi rendelkezések betartásával végezhessék feladatukat. Köszönjük! Fotó: Jordanoff Péter

Függöny fel!

Lassan minden téren, vagyis minden ágazat minden szintjén megkezdődik a 2019–2020-as idény. A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség vezetői az elmúlt hónapokban és ezek után is azért dolgoznak majd, hogy sportolóink minél eredményesebb évet tudjanak maguk mögött. A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetségben tizenhat éve dolgozik a korcsolyázók között, július óta immár a MOKSZ ügyvezetőjeként – Váradi […]

Új irány, régi célok

Új felállással, de a korábbi vezetőkkel folytatja működését a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség. Az eddigi ügyvezető, Schulek Csaba létesítményfejlesztésért és nemzetközi stratégiai sportkapcsolatokért felelős elnöki tanácsadó lesz, a szövetség operatív vezetését pedig a korábbi ügyvezető-helyettes, Váradi Orsolya veszi át. Kósa Lajos, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség elnöke a július 9-i elnökségi ülésen tárta a testület […]

Li-ning Seat Törley Artificer
X