moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2014. október 27.

Magyar sikerek, érmek a Tirnavia Edea Ice Cup-on!

Immár 7. alkalommal került megrendezésre a Tirnavia Edea Ice Cup a szlovákiai Nagyszombat városában. 14 ország több, mint 200 versenyzője lépett jégre, köztük számos magyar fiatallal. Junior lányoknál első Tóth Ivett, második Medgyesi Fruzsina!

Tóth Ivett megnyerte a junior lányok versenyét! Magabiztos sikerét a közel 30 pontos előny is bizonyítja, 141.59 ponttal végzett az első helyen a 24 fős mezőnyben.

“Ivett mindenképpen egy jó gyakorlási lehetőségnek választotta ezt a versenyt! Azzal a céllal utaztunk ki a versenyre, hogy kipróbálja Ivett a rövid programban a 3 Flip- 3Toeloop kombinációt. Illetve nagyon örültem, hogy a kűrben ezúttal szépen sikerült a 3Lutz kombináció, és emellett egy tartalmas, magas technikai pontszámú (53.03) kűrt sikerült bemutatnia. Mindenképpen az a cél, hogy versenyről versenyre egyre jobb teljesítményt nyújtson, és most is sikerült az előző versenyekhez képest jobban teljesítenie! “ – nyilatkozta Gór-Sebestyén Júlia Ivett edzője

A juniorok között Medgyesi Fruzsina (Jégcsillag SE) a rövid programban megszerzett 2. helyét sikerült megőriznie 112.73 ponttal, annak ellenére, hogy a kűrben csak a 6. helyen végzett. Bátori Júlia a miskolci Jégvirág versenyzője pedig kicsivel maradt le a dobogóról, így a 4. helyen szerezte meg 109.57 ponttal. Havasi Dorka (Jégcsillag SE) a 12. (97.34 pont), míg Friesz Bianka (SKSE) a 15. helyen (90.05 pont) végzett.

     A junior férfiaknál Borovoj Alexander ( SKSE) 124.56 ponttal az 5. helyen végzett. Alexander Maszljanko ( SPO) 116.60 ponttal a 8, míg Böröcz Máté ( SPO) 115.81 ponttal a 9. helyet szerezte meg!

     A juniorok mellet az utánpótlás korú versenyzőink is érmekkel térhettek haza!

Pre-Novice_k

Az SKSE versenyzői a 28 fős mezőnyben a dobogón végeztek Pre-Novice kategóriában. Csiszér Emese 2. helyen, Nagy Dóra 3. helyen végzett. Gál Zoé pedig 29 versenyző között, egy picivel lemaradva a dobogóról, Juvenile kategóriában a 4. helyen végzett.

SKSE versenyzoi Nagy Dora, Csiszer Emese, Gal Zoe_k

Gór-Sebestyén Júlia és versenyzői: Nagy Dóra, Csiszér Emese, Gál Zoé

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X