Úgy indult a karrierje, ahogy megálmodta: Elek Attilával kétszeres junior-világbajnoki ezüstérmesként és első magyar junior-világkupadöntőgyőztesként a korosztály elitjéhez tartozott. Partnerével a felnőttek közt is fényes jövő előtt állt, ám ezt sérülések árnyékolták be, majd elváltak útjaik. Végül korábbi riválisával, Zavozin Maximmal az oldalán építette újra magát, és tört be a…
Ha a kilencvenes évek közepén Jászberényben nem haldoklik a jégkorong, talán sohasem húz a lábára hosszú pengés korcsolyát Darázs Péter. De szerencsére húzott, s onnantól nem volt megállás: két olimpián, a torinóin és a vancouverin is képviselhette a magyar színeket, s mellette persze sok-sok világversenyre is eljutott – többek között…
Szamárköhögés miatt már háromévesen síelni tanult, majd a Normafáról a műjégre vezetett az útja, ahol azonnal felismerték a tehetségét. Versenyzőként és a jégrevüben lubickolt a közönség szeretetében, a palánk másik oldalán viszont annyira izgult, hogy Sebestyén Júlia Európa-bajnoki kűrjét is csak csukott szemmel tudta követni. A korcsolyaberkekben mindenki Tucsi néniként…
Jégtáncosainkért izgulhattunk a stockholmi világbajnokság pénteki napján – Yanovskaya Anna és Lukács Ádám 23.-ként végzett a 31 kettősből álló mezőnyben, így a szombati kűrben már nem találkozunk velük. Harmadik világbajnokságán szerepelt Stockholmban Yanovskaya Anna és Lukács Ádám, akiket, lévén, hogy Anna sérülése miatt egy teljes szezont ki kellett hagyniuk, a…
Augusztus 13-án elindult a Gyakorló Jégcsarnokban a 9 ország részvételével lebonyolításra kerülő ISU Műkorcsolya edzőtábor. Az 1997 és 2004 között született korcsolyázók életkoruk és tudásszintjük alapján 3 csoportban vesznek részt a képzésben. A napi program két jeges edzést (1-1 óra délelőtt és délután), erőnléti edzést és klasszikus balett órákat tartalmaz.…
11 hónaposan már jégen állt, 5 évesen versenyen indult, 13 évesen és két hónaposan pedig az 1992-es téli olimpia legfiatalabb versenyzője lett. Első magyar műkorcsolyázónőként mutatott be tripla-tripla ugráskombinációt, és nyert világkupát. A juniorok között kétszer is dobogóra állhatott: világbajnoki ezüst- és bronzéremnek örülhetett, utóbbit ráadásul hazai közönség előtt szerezte.…
Szombaton a kűrökkel folytatódott Észtországban a Junior Grand Prix. A mieinknek a harmadik helyről várták a kűrt, és végül az ötödik helyen fejezték be a versenyt. A pénteki kiemelkedő szereplést nem sikerült megismételni a Carolina Moscheni - Lukács Ádám párosnak. Noha szombati programjuk folyamatos volt, néhány apróbb hiba becsúszott, aminek köszönhetően…