moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Csúcsokat futottak

Többször is kevésen múlott a még jobb helyezés, de ezen felül is akadtak szép magyar futások és eredmények a bormiói junior rövidpályás gyorskorcsolya világbajnokságon. Az alapvető célkitűzést, vagyis hogy lehetőleg kerüljenek a legjobb húsz közé a versenyzők, többször is sikerült teljesítenie junior short trackeseinknek a bormiói világbajnokságon, így azt nem mondhatjuk, hogy a csapat elégedetlenül […]

Fiatalok, előre!

Nyolc junior short trackes képviseli a magyar színeket a péntektől vasárnapig tartó bormiói korosztályos világbajnokságon. Már a csapatba kerülésért is nagy volt a harc – ez is mutatja a magyar short track erejét –, péntektől újabb harc következik, de immár a nemzetközi csatatéren.  A kiválasztottak, vagyis Jászapáti Péter (SZKE), Nógrádi Bence (FTC), Szász Attila (MTK) […]

Gyászol a magyar korcsolyasport

Hosszú, súlyos betegség után életének 65. évében elhunyt Darázs István, a magyar korcsolyasport, ezen belül a magyar rövidpályás gyorskorcsolyázás egyik meghatározó alakja. Tanítványai és kollégái egyöntetűen állítják: elévülhetetlen érdemi vannak abban, hogy hazánkban meghonosodott a szakág, hiszen ott volt a kezdeti lépéseknél, és ott volt a short track első nemzetközi érmeinek a megszületésénél – előbb […]

Testvérek a dobogón

Nagy öröm: minden egyéb Eb-aranyat elvittek a Liu-testvérek, Shaoang pályafutása első összetett Eb-győzelmét ünnepelhette. Nagy bánat: mindkét váltónkat kizárták a döntőben… Ahol abbahagyták szombaton, ott folytatták vasárnap – mármint a Liu testvérek, hiszen ezer méteren Shaolin nyert, Shaoang a második lett. Itt, ebben az utolsó egyéni fináléban dőlt el az is, vajon kényelmes előnyről kezdik-e […]

Két döntő – két arany!

Csodaszép szombat a debreceni short track Európa-bajnokságon: Liu Shaoang 1500, Liu Shaolin Sándor 500 méteren szerzett aranyérmet a Főnix Csarnokban, a fiatalabbik testvér a sprinttávon második lett. Az Európa-bajnokság második napján négy számban, mindkét nem 500 és 1500 méteres versenyeiben már érmeket is osztottak, és ebből persze a magyarok sem akartak kimaradni. Nem is maradtak. […]

Majdnem hibátlan

Kiválóan kezdte az Európa-bajnokságot a magyar rövidpályás gyorskorcsolya-válogatott, hiszen mindössze 500 méteren akadt két búcsúzónk, emellett elődöntőbe jutott mindkét váltónk. Már péntek délelőtt karneváli hangulat uralkodott a debreceni Főnix Csarnokban – a lelátókon és a szervezők köreiben egyaránt, hiszen a döntős napokon, vagyis szombaton és vasárnap minden bizonnyal telt ház előtt futnak majd Európa legjobb […]

Gyorsan, röviden

Hat magyar versenyzőért szoríthattunk az Európa-bajnokság pénteki napján – a teljesítményükről kérdeztük őket a mixed zónában. LIU Shaolin Sándor „Barátkozunk még a jéggel, de már elég jó a kapcsolatunk. Én nem emlékszem olyan világversenyre, ahol egy pénteki napon ilyen sokan kijöttek volna a csarnokba. Ötszázon világranglista-vezetőként meg kellett mutatnom, mire vagyok képes. Habár az első […]

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X