moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Majdnem hibátlan

Kiválóan kezdte az Európa-bajnokságot a magyar rövidpályás gyorskorcsolya-válogatott, hiszen mindössze 500 méteren akadt két búcsúzónk, emellett elődöntőbe jutott mindkét váltónk. Már péntek délelőtt karneváli hangulat uralkodott a debreceni Főnix Csarnokban – a lelátókon és a szervezők köreiben egyaránt, hiszen a döntős napokon, vagyis szombaton és vasárnap minden bizonnyal telt ház előtt futnak majd Európa legjobb […]

Gyorsan, röviden

Hat magyar versenyzőért szoríthattunk az Európa-bajnokság pénteki napján – a teljesítményükről kérdeztük őket a mixed zónában. LIU Shaolin Sándor „Barátkozunk még a jéggel, de már elég jó a kapcsolatunk. Én nem emlékszem olyan világversenyre, ahol egy pénteki napon ilyen sokan kijöttek volna a csarnokba. Ötszázon világranglista-vezetőként meg kellett mutatnom, mire vagyok képes. Habár az első […]

Ők indulnak egyéniben

Bánhidi Ákos a magyar rövidpályás gyorskorcsolya-válogatott csapatvezetője megnevezte a pénteken kezdődő debreceni Európa-bajnokság egyéni indulóit. Mindig az előző év adott világversenyének összetett rangsora jelöli ki, hogy egy-egy ország hány versenyzőt indíthat az egyéni távokon a világ- és Európa-bajnokságon. Tavaly, a dordrechti kontinensviadalon minden idők legjobb szerepelését produkálta a magyar rövid pályás gyorskorcsolya-válogatott – a mieink […]

Újabb „rekord”

Parádé a jégen Sanghajban: vasárnap Liu Shaolin Sándor győzött 500 méteren, Liu Shaong ezüstérmes lett 1000 méteren, és a második helyen végzett a férfiváltó is a rövidpályás gyorskorcsolyázók világkupa-sorozatának negyedik állomásán. Újabb fejezet íródott a magyar rövidpályás gyorskorcsolyázás aranykönyvében: korábban még sohasem fordult elő, hogy egy magyar koris egyazon világkupa-viadalon kétszer is megnyerje ugyanazt a […]

Bormiótól Bormióig

Az utánpótlás-válogatott 12 órás autóút után érkezett meg az 1228 m magasan fekvő olasz short track fellegvárba, Bormióba, ahol két hétig csodálatos környezetben, jól felszerelt jégcsarnokban edzőtáborozhat. Bormio évtizedek óta fogadja a magyar versenyzőket, válogatottakat, és idén egy újdonsággal várta az edzőtáborozókat, ugyanis a régi fix palánkot a 2020. januári junior-világbajnokság miatt elmozduló szivacsrendszerre cserélték, […]

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X