moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Függöny fel!

Lassan minden téren, vagyis minden ágazat minden szintjén megkezdődik a 2019–2020-as idény. A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség vezetői az elmúlt hónapokban és ezek után is azért dolgoznak majd, hogy sportolóink minél eredményesebb évet tudjanak maguk mögött. A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetségben tizenhat éve dolgozik a korcsolyázók között, július óta immár a MOKSZ ügyvezetőjeként – Váradi […]

Nyolc hely, tíz pont – Junior grand prix, Riga

Minden jó, ha a vége jó – bár Schermann Regina kűrje közel sem volt hibátlan Rigában, végeredményben így is több mint tíz ponttal felülmúlta az első junior-világkupán kapott pontszámát, és nyolc hellyel előrébb, a 15. pozícióban zárt. Kedves Katica és Saronov Fjodor is javított a ritmustáncban, és hat kettőst megelőzve a 13. helyen áll. Ahogy […]

Eddig jó! – Junior grand prix, Riga

Hibátlanul kezdett második junior grand prix versenyén Schermann Regina, így Rigában 36 lány között a 14. helyet szerezte meg a rövidprogramban. Négy hete 39,54, két hete 43,20, most 51,40 pont – Schermann Regina elkapta a fonalat! A 14 éves műkorcsolyázó a tesztversenyen elért eredménye alapján idén már két junior grand prix-n is lehetőséget kapott, és […]

Újabb ranglistapont – Junior grand prix, Lake Placid

Sporttörténelmi pillanatokból nem volt hiány a Lake Placid-i junior grand prix zárónapján, amely a magyar versenyzőknek is kedvezően alakult. A kűrben Láng Júlia műkorcsolyázónk, valamint a Kedves Katica–Saronov Fjodor-jégtánckettősünk is előrelépett, ami előbbinek 10. helyet és a múlt héten versenyző Marton–Szemko-kettőshöz hasonlóan világranglistapontot jelentett.   Habár a rövidprogram után a kűr sem a tervei szerint sikerült, […]

Olimpiai miliő – Junior grand prix, Lake Placid

Nem akárhol folytatódott a juniorok világkupa-sorozata: a fiatalok az 1980-as téli olimpia műkorcsolya- és jégtáncversenyének otthont adó, a magyarok számára Regőczy Krisztina és Sallay András legendás ezüstérmével összeforrt Lake Placid-i csarnokban léphettek jégre. Az első nap után Láng Júlia a 12., a Kedves Katica–Saronov Fjodor-kettős pedig a 13. helyet szerezte meg. Akárcsak Schermann Regina az […]

Tiszta lap – Junior grand prix, Courchevel

Több mint húsz ponttal többet kapott ritmustáncára a courcheveli junior grand prix második napján Marton Villő és Szemko Danijil, mint tavaly az első versenyén, amivel kettősünk jelenleg a 7. helyen áll. Schermann Regina a kűrrel nem tudott javítani, és 23.-ként zárt.    Míg tavaly három eséssel kezdtek a junior grand prix sorozatban, ami aztán az […]

Alakul a forma – Junior grand prix, Courchevel

A női rövidprogramokkal vette kezdetét a junior grand prix sorozat első állomása, amelynek idén a francia síparadicsom, Courchevel ad otthont. A nyitónapon a magyar színek képviseletében Schermann Reginának drukkolhattunk, aki a tesztversenyen kapott pontszámát megjavítva a 22. helyről várhatja a folytatást. Azt, hogy indulhat-e idén junior-világkupán, és ha igen, melyiken, Schermann Regina csak bő egy […]

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X