moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Jóban-rosszban

Már négy éve töretlen a SEAT és a MOKSZ együttműködése – ennek jegyében szövetségünk kedden tizenöt vadonatúj modellt vehetett át, amelyet tizenegy sportoló, valamint a velük dolgozó szakmai stáb használ majd.       A pandémia sok mindent megkérdőjelezett az utóbbi egy évben, de az nem volt kétséges, hogy a SEAT továbbra is szövetségünk és korcsolyázóink mellett […]

Ob és válogató

Szombaton és vasárnap a Gyakorló Jégcsarnokban kerül sor a rövidpályás gyorskorcsolyázók országos bajnokságára. Kétszeri halasztás után végre jégre léphetnek az országos bajnokságon a rövidpályás gyorskorcsolyázók. Az előbb szeptember elejéről a végére, majd decemberre tervezett versenyre szombaton és vasárnap kerül sor. „Minden szezonban nehéz megtalálni a magyar bajnokság helyét. Korábban az ob a világbajnokságra válogatott, de […]

Éremeső a vb-n!

Liu Shaoang összetett világbajnoki címet szerzett Dordrechtben, Liu Shaolin ezüstérmes lett – 1000 méteren cseréltek: Shaolin nyert, Shaoang végzett a második helyen. A férfiváltó a dobogó második fokára állhatott. Megint sporttörténelmet írtak!És többször is!Olyan már volt, hogy két magyar együtt állt a világbajnoki dobogón – emlékezhetünk, hogy a 2016-os szöuli vb-n Liu Shaolin Sándor az […]

Vigyázz, kész, rajt!

Pénteken kezdődik Dordrechtben a szezon legfontosabb versenye: a világbajnokságra jól felkészült a magyar válogatott, ám jóslatokba bocsátkozni nincs értelme a furcsa, és tulajdonképpen a koronavírus által megírt időszak után. A szezon első feléhez képest felgyorsult az élet a rövidpályás gyorskorcsolyában, hiszen alig néhány héttel a gdanski kontinensviadal után pénteken rajtol a világbajnokság Dordrechtben. Csütörtökön kiderült, […]

Itt a vb-csapat!

A magyar rövidpályás gyorskorcsolya-válogatott edzői hétfőn kihirdették a március 5. és 7. közötti dordrechti világbajnokságra utazó csapatot. Az elmúlt héten megrendezett tesztek eredményeit, az edzésen mutatott teljesítményeket vette figyelembe a csapat összeállításánál az edző stáb, no meg természetesen mindehhez hozzátették saját szakmai véleményüket, ennek mentén döntöttek úgy, hogy a március 5. és 7. közötti dordrechti […]

Ezüst Gdanskból

A lengyelországi kontinensviadalon sem maradtak érem nélkül short trackeseink: Krueger John-Henry a második helyen végzett 1000 méteren. Ez egy rendhagyó Európa-bajnokság volt, így rendhagyó a beszámoló is, hiszen ezúttal Bánhidi Ákos, a csapat edzője és menedzsere foglalja össze véleményét – a kontinensviadalról, és a záró napi eredményekről. „Minden versenyzőre, minden stábtagra mérhetetlenül büszke vagyok, hiszen […]

Kétszer öt

A gdanski Európa-bajnokság szombati napjának legjobb híre: döntőbe jutott a magyar férfiváltó. Remekül kezdődött magyar szempontból a gdanski Európa-bajnokság szombati napja, hiszen 1500 méteren Liu Shaolin Sándor és Krueger John-Henry is továbbjutott az elődöntőből, mégpedig az A-döntőbe – ugyanezt az akadályt lányaink, vagyis Kónya Zsófia és Sziliczei-Német Rebeka a B-döntőbe jutással abszolválták. Aztán mindkét magyar […]

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X