moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2019. április 30.

Sikeres főpróba

Jeges majális Debrecenben: a jeget tesztelte a januári Európa-bajnokság helyszínén, a Főnix Csarnokban a rövidpályás gyorskorcsolya-válogatott – a felnőttek és az utánpótláskorúak egyaránt. 

Liu Shaoang, Sziklási András, Talabos Attila, Tiborcz Dániel

A debreceni Főnix csarnokban napok óta lázasan készültek a felnőtt és utánpótlás válogatott fogadására: kedden délelőtt a fiatalok, kora délután pedig az olimpiai bajnokokat is felvonultató csapat tesztelte a jeget. 

A pályával mindenki elégedett volt, még a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség (ISU) gyorskorcsolya sportigazgatója, Hugo Herrnhof, korábbi olimpiai és világbajnok short trackes is, aki rendkívül barátságosnak nevezte a Főnix csarnokot, amely egyszerre nagy és tágas, de otthonos. 

Kósa Lajos, Hugo Herrnhof, Schulek Csaba

A kora délutáni program során az olimpiai keret tagjai egyesével léptek jégre – néhány igazolt hiányzó ugyan akadt, de a csapattagok többsége kipróbálta a debreceni jeget, s minden bizonnyal hasznos tapasztalatokkal szolgálnak majd a versenyzők és az edzők a jégkészítőknek. 

Liu Shaolin Sándor, Kósa Lajos

A nyílt edzésen megjelent Kósa Lajos, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség elnöke, dr. Papp László, Debrecen polgármestere – a januári kontinensviadal szervezőbizottságának elnöke és társelnöke egyaránt elégedetten nyugtázta az előkészületeket. 

HUNSKATE Média / Kovács Erika – Fotó: Derencsényi István

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X