moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2019. szeptember 23.

Harcra fel!

A juniorok után a felnőtt rövidpályás gyorskorcsolyázók számára is elindul a szezon: szombaton és vasárnap a Gyakorló Jégcsarnokban kerül sor az országos bajnokságra, amely minden idők egyik legizgalmasabb hazai versenyének ígérkezik.

Testvérek a jégen. Mi több, két testvérpár a jégen! Krueger John-Henry tavaly megkapta a magyar állampolgárságot, és immár letelt az országváltásra vonatkozó szabályok által előírt egyéves „pihenő” is, vagyis a fiatalabbik Krueger is jégre lép hétvégén a Gyakorló Jégcsarnokban – bátyja, Cole már rutinos magyarnak számít –, így aztán teljes a testvérek névsora, hiszen a Krueger fivérek mellett van nekünk két olimpiai bajnokunk, Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang, akik természetesen szintén indulnak az ob-n.

„Múlt héten még nem ezt éreztem, de ahogy közeledünk a bajnoksághoz, egyre jobban várom, hogy versenyezzünk – nyilatkozta Liu Shaolin. – És még inkább várom, hogy végre elkezdődjön a nemzetközi versenyszezon is. Az országos bajnokság izgalmasnak ígérkezik, de leginkább a többieknek lesz különösen fontos a válogatás miatt. Arra mindannyiunknak figyelnie kell, hogy senki se sérüljön meg így, az idény elején. Annak pedig kifejezetten örülök, hogy a férfisor egyre erősebb, ebből csak jó sülhet ki.”

Az idősebbik Liu testvér által említett válogatási szabályokról egyelőre csak annyit, hogy a hétvégi magyar bajnokság elsősorban a világkupa-sorozat első négy állomására utazó csapatot jelölheti ki, a januári, debreceni Európa-bajnokságon jégre lépőkről értelemszerűen később döntenek majd az edzők.

És ha már testvérek – szinte rímelnek bátyja mondandójára Liu Shaoang szavai is: „Valóban többen is vannak olyanok, akiknek a következő hónapok szempontjából nagyon is számít, hogyan szerepelnek az ob-n, nekem is nagyon figyelnem kell, nehogy például nekem ugorjon valaki akár egy előzésnél. Szépen, tisztán, lazán szeretnék versenyezni – úgy megyek fel a jégre, hogy nem vérre menő küzdelem vár rám – ha nem sikerül valami, nem sikerül, nem fogok összetörni lelkileg.”

Mindez persze nem jelenti azt, hogy a Liu fivérek nem veszik komolyan a magyar bajnokságot, hiszen azért a bajnoki címnek komoly presztízse van, ráadásul a fiúk első alkalommal futnak majd zöld-fehér színekben a jégen.

„Az FTC folyamatosan támogat minket mindenben, szeretnénk ezt meghálálni egy jó eredménnyel” – mosolygott Liu Shaolin Sándor.    

A zöld-fehéreket képviselik a Krueger testvérek is, ám ők értelemszerűen kicsit másként várják az országos bajnokságot.

„Letelt az egy év, jó, hogy ismét téthelyzetben korcsolyázhatok. A legfontosabb számomra az lesz, hogy újra megérezzem a versenyzés ízét – árulta el Krueger John-Henry. – Az edzéseken volt már néhány versenyimitáció, akkor újra éreztem az izgalmat. A short track kiszámíthatatlan, nem tudom előre megmondani, mire számíthatok. Az a fontos, hogy a jégre lépés első pillanatától az utolsóig koncentrált maradjak. Úgy vélem, jó kis harc lesz az érmekért a hétvégén, az, hogy már Magyarországon is kiélezett a küzdelem a férfimezőnyben, csak még erősebbé teszi a csapatunkat, ez pedig kamatozhat a nemzetközi versenyeken.”

Krueger Cole, aki a magyar csapat tagjaként Európa-bajnoknak, világkupa-győztesnek és világcsúcstartónak is mondhatja magát, úgy véli, az országos bajnokság minden bizonnyal nehéz verseny lesz, de: „Fontos, hogy szórakoztató is legyen. Számomra az is fontos, hogy gyakoroljak a világkupa-sorozatra, és szeretném, ha idén képes lennék tovább javulni. Azt hiszem, mindannyiunk célja, hogy a világkupaversenyek előtt téthelyzetben is megnézzük, hol tartunk a felkészülésben.”

Ez nyilvánvalóan célja mindenkinek – Oláh Bencének, pardon, dr. Oláh Bencének még inkább, hiszen a júniusban orvosi diplomát szerző koris újra belevetette magát a felkészülésbe, számára az ob mindenféleképpen visszacsatolást adhat a jövőt illetően.

És akkor még nem beszéltünk a harmadik olimpiai bajnokunkról, Burján Csabáról, aki továbbra is a magyar csapat meghatározó tagja kíván maradni: a pécsi fiú harcosságát, küzdeni tudását ismerve kétségünk ne legyen afelől, hogy ezért már a hétvégi országos bajnokságon mindent meg fog tenni.

De a sor e tekintetben folytatható azzal a Varnyú Alexszel, aki évek óta tagja az olimpiai keretnek, több nagy csatát megjárt, ráadásul tavaly végre a felnőttek között is megszerezte az első (csapat)érmeit, ám biztosak lehetünk abban is, hogy a még juniorkorú, vagy abból épp csak „kiöregedő” fiatal short trackeseink is harapni fognak a jégen.

A hölgyek versenyében is minden bizonnyal kiélezett lesz a csata: Jászapáti Petra, Bácskai Sára Luca, az egy év kihagyás után tavasz óta ismét a csapattal készülő Kónya Zsófia és a Krueger John-Henryhez hasonlóan „a fogságból kiszabaduló” Lockett Deanna is indul a magyar bajnokságon – a feltörekvő fiatalok mellett.

HUNSKATE Média / Kovács Erika – Fotó: Derencsényi István  

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X