moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Hat érem Zágrábban – Golden Bear

Épphogy véget ért a Halloween Cup, műkorcsolyázóink már Zágrábból szállították az érmeket: utánpótlás-versenyzőink három arany-, egy ezüst- és két bronzérmet zsebeltek be a Golden Bearen, ahol a szenior Csernoch András rövidprogramjában, a junior Krizsanovszki Lili pedig mindkét programjában új egyéni csúcsot korcsolyázott. Már az első nap érmeknek örülhettünk a zágrábi Golden Bear versenyen: a cubs […]

Schermann Reginának szólt a magyar himnusz – Halloween Cup, 2. nap

Egy arany- és két ezüstéremmel zárták műkorcsolyázóink a Halloween Cup második napját: Schermann Regina megőrizve pozícióját fölényes győzelmet aratott a junior lányok 32 fős mezőnyében. Láng Júlia élete második felnőtt versenyén az 5. helyről nyert ezüstérmet, Hortobágyi Dominik pedig a novice korosztályban állhatott fel a dobogó második fokára. Jött, látott és győzött – így összegezhetnénk […]

11 a top 10-ben – Halloween Cup, 1. nap

Bekezdtek műkorcsolyázóink a Halloween Cupon: Schermann Regina és Hortobágyi Dominik is vezet kategóriájában a rövidprogram után, míg Csiszér Emese a harmadik helyről várhatja a folytatást. Mi több, ő és Krizsanovszki Lili is megszerezte a junior-világbajnokságra, Csernoch András pedig az Európa-bajnokságra előírt technikai minimumpontszámot.    Remekül indult az első nap a Vasas Jégcentrumban: a mezőny utolsó […]

„Megtaláltam a helyemet”

Sikeresen letette érettségi vizsgáit, így most már teljes erőbedobással a felkészülésre fókuszálhat Tóth Ivett. Olimpikon műkorcsolyázónk, aki egy új SEAT-tal és MOL-támogatottként vághat neki a következő szezonnak, két hét pihenő után hétfőn újra belevetette magát az edzésekbe. Visszatekintettünk vele az elmúlt idényre, és az új programjairól, terveiről, céljairól is beszélgettünk. Gratulálunk az érettségihez! Igen sűrű […]

Öt korcsolyázónk a MOL-támogatottak között

Közel 800 pályázóból 100 kiemelkedő teljesítményű fiatal sportolót támogat idén a MOL Alapítvány, amely Jászapáti Petra és Nógrádi Bence rövidpályás gyorskorcsolyázókat, valamint Ekker Léna, Schermann Regina és Tóth Ivett műkorcsolyázókat is a díjazottak közé választotta.  Összesen 32 millió forinttal járul hozzá idén a MOL Tehetségtámogató Program száz olyan fiatal sportoló karrierjéhez, aki országos vagy nemzetközi […]

Boston vb: Már számolnak Ivettel (videó a rövidprogramról)

Bostonból jelentjük… “Ivett jutalomjátéka ugyan nem lett tökéletes, de úgy gondolom, nagyon büszék lehetünk rá! A rövidprogram futásával kapcsolatban kettős érzés fogja el az embert. Sajnáljuk, hogy leginkább egy tripla tooeloop (ami számára ugyan nem túl nagy kihívás) választotta el attól, hogy az első 24-ben végezzen, ezáltal kűrt futhasson. Másrészről tudjuk, hogy az első rontás […]

Már Bostonban edzett Tóth Ivett

Szerencsésen megérkezett Bostonba a világbajnokság városába a Tóth Ivett, Sebestyén Julia, Engi Klára trió. A női egyéni versenyben induló Ivett már edzett is a helyszínen. Szerdán (30.-án) helyi idő szerint 18:30-kor lesz a női rövidprogram sorsolása. 38-an neveztek a versenyre. A rövidprogram 31-én 12:10-kor kezdődik. Bostonban 6 órával fiatalabb az idő, mint Budapesten. A verseny […]

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X