moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2019. október 19.

Schermann Reginának szólt a magyar himnusz – Halloween Cup, 2. nap

Egy arany- és két ezüstéremmel zárták műkorcsolyázóink a Halloween Cup második napját: Schermann Regina megőrizve pozícióját fölényes győzelmet aratott a junior lányok 32 fős mezőnyében. Láng Júlia élete második felnőtt versenyén az 5. helyről nyert ezüstérmet, Hortobágyi Dominik pedig a novice korosztályban állhatott fel a dobogó második fokára.

Jött, látott és győzött – így összegezhetnénk Schermann Regina szereplését az idei Halloween Cupon, aki a rövidprogram után az élre állt, és bár a kűrt tripla helyett dupla rittbergerrel nyitotta, nem hagyta, hogy ez megzavarja. Hihetetlenül összeszedetten versenyezve nem adta ki a kezéből az első helyet, sőt, előnyét növelve több mint 15 pontos fölénnyel nyert a 32 lányt felvonultató mezőnyben.

Schermann Regina

A Jégkorszak SE korcsolyázója a rövidprogramban rontotta a tripla lutz-dupla toeloop kombinációt, de ezt másnapra mintha elfújták volna, a kűrben tökéletesen megcsinálta, és rögtön utána önmagában is gyönyörűen megugrotta a lutzot, majd még két tripla és két dupla axel következett, forgásaira pedig egytől egyig a legmagasabb, 4-es szintet kapta.

„Nagyon örülök az első helynek. Éreztem a nyomást amiatt, hogy vezettem a rövidprogram után, de igyekeztem úgy felfogni a kűrt, mintha az egy teljesen másik verseny lenne, hogy ne veszítsem el a fejem, és bejött – kezdte az értékelést a boldog győztes, aki azért nem volt maradéktalanul elégedett. – Nem hoztam ki magamból a maximumot, remélem, a következő versenyeken már sikerül százszázalékosan teljesítenem. Kicsit át fogjuk alakítani a programomat, hogy a szabályoknak megfelelően beleférjen egy tripla-tripla kombináció is, így még több pontot hozhatok majd ki a kűrömből.”

Szigeti Bernadett

Habár az előzetes várakozásokkal ellentétben másik magyar lány nem végzett a dobogón, az első nap megszerzett négy top 10-es helyezésünket sikerült megőriznünk: Szigeti Bernadett az 5., a kűrt a 3. helyről váró Csiszér Emese a 6., míg Krizsanovszki Lili a 7. helyen zárt – utóbbi programjában szintén szerepelt a tripla lutz-dupla toeloop kombináció, amelyet hibátlanul kivitelezett.

Az éremszerzésre a szenior nőknél is jó esélyünk volt, hiszen a rövidprogram igen szoros versenyt hozott. Láng Júlia, akit csupán bő két pont választott el a dobogó második fokától, élt is a lehetőséggel, és nehéz ugráskombinációkat, valamint 4-es szintű forgásokat és lépéssort tartalmazó kűrjére a mezőny legmagasabb technikai pontszámát kapta. Anyagerős kűrje összesítésben a második helyre repítette a Pavuk SE versenyzőjét, aki életében másodszor szerepelt a felnőttek között. 

Láng Júlia

„A rövidprogramban és a kűrben is voltak hiányos ugrások, amiken dolgoznom kell, de nagyon örülök, hogy sokkal összeszedettebben tudtam versenyezni, mint korábban. Annak meg pláne, hogy az első Eb-kvalifikációs versenyen én lettem a legjobb magyar, és hogy mindkét programban megszereztem a technikai minimumpontszámot a felnőtt világbajnokságra” – újságolta boldogan Julcsi, aki elmondása szerint ezért az eredményért edzői mellett Simon Istvánnak, a MAC edzőjének is hálával tartozik.

„Ez után a verseny után terveztük a cipőcserét, de már annyira nyomta a lábamat a korcsolyám, hogy nem várhattunk vele. Múlt hét kedd este szólt az edzőm, hogy úgy készüljek, másnap átszereljük a pengémet az új cipőre, és Simon István gyors segítségének köszönhetően szerda délután már az újban edzettem, amelyet szerencsére hamar megszoktam. A következő versenyemig, amely november elején lesz Rigában, rámegyek arra, hogy a rövidprogramomat is átütőbben adjam elő, hiszen míg a kűrömet már második évben futom, így azt a zenét jobban érzem, a Rómeó és Júlia új program. Emellett szeretném növelni a lendületemet a programokban, és felgyorsítani a forgásaimat. A célom, hogy két hibátlan programmal Rigában is a legjobb magyar legyek.”

Tóth Ivett

Olimpikonunk, Tóth Ivett ugrásai sem voltak tiszták, ám ő is valamennyi forgását és a lépéssorát is a legmagasabb szinten teljesítette. A kűrben a 3. helyre rangsorolták, amivel végeredményben három helyet is sikerült javítania, és 4.-ként zárt. A rövidprogram után a 14. helyen álló Medgyesi Fruzsina szintén előrelépett, és 9.-ként fejezte be a versenyt.   

Nemcsak női fronton voltunk eredményesek: az advanced novice kategóriában versenyző Hortobágyi Dominik révén már a nap nyitányaként éremnek örülhettünk. A rövidprogram után vezető Dominik szép dupla axel-dupla rittberger kombinációval kezdett, a tripla salchow és a lutz azonban nem sikerült neki, valamint az utolsó forgását nem értékelték. Habár a hibák miatt a kűrben csak a 4. helyre rangsorolták, így az első helyet nem tudta megtartani, az ezüstérem is szépen csillogott.

„A rövidprogrammal elégedett voltam, a kűrbe viszont többet is beleadhattam volna. Összességében ez sokkal jobb szezonkezdés volt, mint a tavalyi. Lehet, hogy egyszer-kétszer megfordulok majd még a novice korosztályban, de többnyire már a juniorok között fogok indulni. Így lesz ez a következő versenyemen is, ahol a kűrben három tripla ugrást, két salchowot és egy lutzot tervezek” – összegzett a MAC korcsolyázója.

Hortobágyi Dominik

Nem sokon múlt az érem az advanced novice lányoknál sem: a rövidprogram után a 6. helyen álló Szabó Cintia (Jégkorszak SE) a kűrben az axelben és az egyik tripla salchowban hibázott ugyan, de az összes többi elemét, köztük még két tripla ugrást, magabiztosan mutatta be. A technikai pontszámban a harmadik legjobb volt, összetettben a 4. helyre sikerült feljönnie. A Jégkorszak SE versenyzője megtartotta tavalyi, a Zorro álarca című film zenéjére megalkotott kűrjét, a rövidprogramban viszont teljesen új oldalát mutatja meg ebben a szezonban.

„Nagyon szeretek táncolni, idén ezzel igyekszem lenyűgözni a bírókat – mondta mosolyogva Cinti, aki bár izgult az idény első versenyén, úgy érzi, ki tudta hozni az előadásából azt, amit szeretett volna. – Az ugrásokban azért voltak hibák, a kűrnek úgy mentem neki, hogy mindent meg kell mutatnom, amit tudok. A toeloop után lejött rólam a teher, nem görcsöltem az ugrásokon, csak az volt bennem, hogy az előadás ismét átjöjjön, és tetsszek a bíróknak. Most sem sikerült minden tökéletesen, de örülök, hogy javítottam a rövidprogram után, jó első verseny volt ez.”

Szabó Cintia

Cintia ezzel honfitársa, Zsirnov Dária helyét vette át, aki érmes reményekkel vághatott neki a második napnak, ám a kűrben több ugrását is hiányosnak értékelték, és 8.-ként zárt.

Végül, de nem utolsósorban a szenior férfiak is pályára léptek, akiknek rendkívül izgalmas kűrversenye tökéletes zárása volt a hosszúra nyúlt napnak. Míg az ausztrál, török és ukrán fiú nagy harcot vívott a dobogós helyekért, Csernoch András számára egy technikai hiba okozott meglepetést. Az SKSE korcsolyázója hibátlan tripla lutz-dupla toelooppal és tripla lutzcal kezdett, majd az első forgása után egyszer csak leállt a zene. Szerencsére pár percen belül sikerült orvosolni a problémát, Andris pedig minden ugrásért, minden pontért derekasan küzdött, és ezúttal már a forgásaira is magasabb szinteket kapott, mint előző versenyein.

Nemcsak hogy a rövidprogram után a kűrben is egyéni legjobbját futotta, mindkét programban megszerezte az Eb-n való induláshoz szükséges minimumpontszámot, és a 9.-ről feljött a 6. helyre. Ezzel az augusztusi tesztverseny után ismét ő bizonyult a legjobb magyarnak a felnőttek között – persze a mostani eredménynek, lévén, hogy a Halloween Cup az első válogatóverseny az Európa-bajnokságra, jóval nagyobb súlya van.

Csernoch András

A korábban igen ideges versenyző hírében álló Andris elmondása szerint idénre teljes mértékben hátra tudta hagyni az izgulást, a zeneprobléma sem tudta kizökkenteni. Amikor arról kérdeztük, az elmúlt évek sikertelensége után mi az egyre jobb és jobb produkciók titka, csak annyit válaszolt: Juli és Szabolcs (Gór-Sebestyén Júlia és Vidrai Szabolcs, Andris edzői – a szerk.).

„Nagyon meghajtottak az utóbbi három hétben, hogy sikerüljön visszaszerezni a nyári kondimat, mert ahogy a Lombardia Trophyn is látszott, volt egy kis visszaesés. Bár a verseny előtti napokon már nem szoktam teljes programot futni, addigra olyan állapotba kerültem, hogy azt mondtam, én bizony futok még kettőt meg még kettőt. Az, hogy a rövidben és a kűrben is sikerült már most megszereznem az Eb-re a minimumpontokat, visszaigazolása annak, hogy jó úton vagyunk. Most az a cél, hogy minden versenyre ilyen erőnléttel tudjak odaállni, és ha a jelenlegi kűröm már stabilan megy, jöhetnek a változtatások. Például tervezzük, hogy a tripla lutzot a program végére tesszük, mert ott már magasabb a szorzója, így több pontot szerezhetek vele, aztán pedig jöhet a nehezebb ugrások beépítése” – összegezte terveit Andris, aki jövő hétvégén a zágrábi Golden Bear versenyen folytatja a szezont.

Maszljanko Alexander szép kezdést követően sokat rontott, és végül Andrissal helyet cserélve 9.-ként zárt, míg Böröcz Máté megtartotta a rövidprogramban megszerzett 13. helyet.


A programok IDE kattintva visszanézhetők.

Eredmények

HUNSKATE Média / Bruckner Nóra    

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X