moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Négy szakedzővel bővült a korcsolyacsalád

Végzett a második évfolyam a Testnevelési Egyetem újraindított szakedzői képzésén: Bori-Szűcs Katalin és Huszár Diána személyében két műkorcsolya-, Tímár Ádám és Varjas Mihály személyében pedig két gyorskorcsolya-szakedzővel gazdagodtunk. Rendhagyó utolsó évet követően tette le államvizsgáját ma a Testnevelési Egyetem újraindított szakedzői képzésének második évfolyama, hiszen a járványhelyzet miatt az óráik online, javarészt elméleti keretek közt […]

Bajnokaink – Vajda László

Szertelen, mozgékony gyermek volt, akinek nem sok kedve volt korán kelni, hogy a sziszifuszi iskolázást gyakorolja, ellenben az ugrások és a bravúros mutatványok egy életre a jéghez láncolták. Az 1974-es Európa-bajnokságon rekordot állított fel azzal, hogy első európai műkorcsolyázóként mutatta be a tripla lutzot versenyen, de tíz magyar bajnoki címe is egyedülálló eredménynek számít. Habár […]

Öt korcsolyázónk MOL-támogatott

Idén 77 fiatal sportoló részesült a MOL Alapítvány ösztöndíjában – köztük öt korcsolyázónk is: a támogatást már a harmadik éve elnyerő Ekker Léna mellett ezúttal Csizmadia Márk, Kedves Katica, Kun Bence Benedek és Szőcs Mónika Nikolett kiváló eredményeit jutalmazták. Új feltételekkel, a 10–16 éves korosztályt fókuszba helyezve írta ki pályázatát idén a MOL Alapítvány, amely […]

„Szeretnék még esélyt adni magamnak”

Mindenkit meglepett az augusztusi tesztversenyen azzal, hogy tripla axelt kísérelt meg a rövidprogramban, a kűrt azonban sérülés miatt már nem tudta lefutni. A Budapest Trophyn aztán a várva várt Avatar-programot is bemutatta, majd a Mikulás Kupán bronzéremnek örülhetett – akkor láthattuk őt legutóbb versenyezni. Az elmúlt szezon megpróbáltatásairól és a kitűzött célokról beszélgettünk Tóth Ivett-tel, […]

Újra Európa-bajnokságot rendezhet Budapest

Tíz év után ismét műkorcsolya-világversenynek adhat otthont Budapest: a magyar főváros ma elnyerte a 2024-es Európa-bajnokság rendezési jogát. Volt valami a levegőben – mondhatnák a számmisztika hívei, hiszen 2004 után 2014-ben, és, mint a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség (ISU) mai döntéséből kiderült, 2024-ben is Budapest adhat otthont a műkorcsolyázók és jégtáncosok Európa-bajnokságának. „Nagyszerű lehetőség, és készülünk […]

Jóban-rosszban

Már négy éve töretlen a SEAT és a MOKSZ együttműködése – ennek jegyében szövetségünk kedden tizenöt vadonatúj modellt vehetett át, amelyet tizenegy sportoló, valamint a velük dolgozó szakmai stáb használ majd.       A pandémia sok mindent megkérdőjelezett az utóbbi egy évben, de az nem volt kétséges, hogy a SEAT továbbra is szövetségünk és korcsolyázóink mellett […]

Ezüst a végére – Egna Spring Trophy

Nemzetközi sikerrel zártuk az idei szezont: Papp Vivien műkorcsolyázónk 23 fős mezőnyben szerzett ezüstérmet az Olaszországban megrendezett Egna Spring Trophyn.  A hazai versenyek sora ebben a szezonban a miskolci DVTK Avas Kupával zárult április 25-én, de Papp Vivien révén az elmúlt hétvégén még érdekeltek voltunk az olaszországi Egna Spring Trophy nemzetközi viadalon. A Hoffmann Korcsolya […]

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X