moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2021. június 24.

Huszonegy korcsolyázónk jó tanuló, jó sportoló

Kiemelkedő tanulmányi és sportban elért eredményeiért idén már 21 korcsolyázónk részesült a Magyarország jó tanulója, jó sportolója elismerésben.

Egyre több korcsolyázónk nyújt kimagasló teljesítményt a jégen és az iskolában egyaránt – míg tavaly tizenkét, addig idén már huszonegy sportolónkat jutalmazta prof. dr. Kásler Miklós emberi erőforrások minisztere a Magyarország jó tanulója, jó sportolója címmel. Ezt az elismerést olyan, köznevelési intézményben tanuló 5–8. és 9–13. évfolyamos diákok érdemelhetik ki, akik legalább 4,8-as, illetve 4,7-es átlagot értek el a 2019/20-as tanév végén, emellett sportáguk kiemelt hazai vagy nemzetközi versenyén a legjobb hatban végeztek.

Idén hét nagypályás és öt rövidpályás gyorskorcsolyázónk, négy-négy mű- és szinkronkorcsolyázónk, valamint egy jégtáncosunk kapott oklevelet, amelyet idén is postai úton kézbesített a minisztérium.

A Hoffmann Korcsolya Akadémia jégtáncosa, Leveles Réka zsinórban harmadszor részesült az elismerésben, a legtöbb – szám szerint hat – díjazott pedig idén is a Tatabányai Diák Korcsolyázó Egyesületből került ki – köztük a címet már tavaly is elnyerő nagypályás gyorskorcsolyázók, Lukács Soma, Palakovics Fanni és Vancsó Rebeka, akikhez idén az ugyancsak gyorskorcsolyázó Jónás Nóra, valamint a short trackes Amschl Kíra és Molnár Réka (átigazolás alatt a Ferencvárosi Torna Clubhoz) csatlakozott. A nagypályás díjazottak táborát erősíti a Savaria Speedskating Teamben korcsolyázó Bödei Bálint és Mercs Abigél, aki két éve Szabó Tünde sportért felelős államtitkártól vehette át az oklevelet, valamint a Tornádó Team Korcsolyázó Sportegyesület versenyzője, a tavaly is díjazott Sándor Lilla is.

Short trackeseink közül a két tatabányai lány mellett az FTC két korcsolyázója, Végi Diána Laura és Z. Molnár Borisz érdemelte ki az elismerést, a szegedi Tuti Korcsolyázó Közhasznú Egyesületet képviselő Jancsó Zalán pedig 2020 után újra elnyerte azt.

A Miskolci Jégvirág Korcsolya Klub a szinkronkorcsolyázó Briczky Maja és Szávai Kinga révén szintén két díjazottal büszkélkedhet, de a sportág képviseletében a budapesti Vasas Sport Clubban korcsolyázó Team Passion egyik tagja, Rabb Csenge és a Sportvarázs Egyesületből Kovács Nelli is elnyerte az oklevelet. 

Műkorcsolyázóink közül ezúttal is fővárosi klubok versenyzőit jutalmazták: a Sebestyén Korcsolya Sport Egyesületből Ekker Léna, a Pavuk Műkorcsolya Iskola és Sport Egyesületből Major Martina, az Újpesti Torna Egyletből Szigeti Dorina (átigazolás alatt a Jégördög Sportegyesülethez), valamint a Jégkorszak Közhasznú Sport Egyesületből Virányi Laura részesült a miniszteri elismerésben.

Gratulálunk a díjazottaknak!

HUNSKATE Média / Bruckner Nóra

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X