Mindenkit meglepett az augusztusi tesztversenyen azzal, hogy tripla axelt kísérelt meg a rövidprogramban, a kűrt azonban sérülés miatt már nem tudta lefutni. A Budapest Trophyn aztán a várva várt Avatar-programot is bemutatta, majd a Mikulás Kupán bronzéremnek örülhetett – akkor láthattuk őt legutóbb versenyezni. Az elmúlt szezon megpróbáltatásairól és a kitűzött célokról beszélgettünk Tóth Ivett-tel, aki új edzővel és újult erővel készül az olimpiai szezonra.
Azt hiszem, amikor a szezonnyitó tesztversenyre készültünk, senki nem számított arra, hogy a női mezőnyben is tripla axelt fogunk látni. Mióta gyakoroltad ezt az ugrást, mire úgy döntöttetek, beépítitek a programodba?
Amikor kiderült, hogy elmarad a világbajnokság, az első sokk után elkezdtem azon gondolkodni, min változtathatnék, milyen újdonságot tanulhatnék a holtszezonban. A tripla axellel már azelőtt is próbálkoztam, de akkor a többi ugrás mellett nem jutott rá elég idő. Tavaly tavasszal újra elkezdtem gyakorolni, és bár aztán a vírushelyzet miatt két hónapig nem volt jég, amikor megint edzésbe álltam, úgy ítéltük meg, van benne potenciál. Azt gondoltuk, nincs mit veszítenünk, és betettük a programba.
Igaz, az első kísérlet még nem volt sikeres, de az biztos, hogy mind a hazai, mind a külföldi nézőket lázba hozta. Sajnos a kűrt sérülés miatt már nem tudtad bemutatni. Mi történt egész pontosan?
A hétvégi verseny előtt pénteken még volt egy edzésünk a Gyakorló Jégcsarnokban. Amikor a melegítés után elindultam az emeletről lefelé, fogtam a korlátot, és figyeltem, nehogy rosszul lépjek, mert többször estem már el lépcsőn (például az olimpiai szezonban is, és akkor eltört a lábközépcsontom). De csak nem voltam elég figyelmes, mert egy óvatlan mozdulatnál kiment a bokám. Az edzésen már éreztem, hogy fáj, és sejtettem, hogy ez másnapra nem jön rendbe. Folyamatosan azt kérdezgettem magamtól, hogy miért pont most, a felmérő előtt. Szombatra annyira bedagadt a lábam, hogy már alig tudtam belepréselni a korcsolyámba. Pethes Ákos [korábbi jégtáncosunk, jelenleg a műkorcsolya ágazat keretorvosa, pontozóbíró és technikai kontroller] is azt mondta, nincs jó állapotban, de semmiképp nem akartam visszalépni, így fájdalomcsillapítóval vállaltam a rövidprogramot. Nem sikerült túl jól, de nem is számítottam rá, egyszerűen csak ott akartam lenni, versenyezni akartam. Vasárnap viszont már a fájdalomcsillapító sem hatott, és az edzőim azt mondták, nincs értelme hét tripla ugrásnak nekimenni így. Akkor már én is átkapcsoltam az agyamat a sportolói gondolkodásról racionálisra, és azt mondtam, nem kockáztatom az egészségemet, inkább visszalépek a kűrtől.
Az Avatar zenéjére koreografált programodat így akkor nem láthatta a közönség. Erre októberben került sor, amikor is – a hazai korcsolyázás történetében először – challenger versenyt rendezhettünk, amely a nemzetközi szövetség világkupák utáni legrangosabb versenysorozatának egyik állomása volt. Az augusztusi történések után hogyan készültél erre?
A lábam szerencsére a tesztverseny után pihentetéssel hamar rendbe jött, és teljes erőbedobással folytattam az edzéseket. Tudtam, hogy a legjobb formámat kell mutatnom, hiszen a Budapest Trophy válogató volt az Európa- és világbajnokságra. A tripla axelt ugyan nem sikerült tisztán megugranom az edzéseken, de több próbálkozásom is biztató volt, így nem vettük ki a programból, azzal a céllal, hogy versenyhelyzetben is tudjam gyakorolni. Vártam, hogy végre az Avatar-kűrt, amelyet Zsófival és Zolival [Tokaji-Kulcsár Zsófia és Tóth Zoltán, Ivett korábbi edzői] készítettünk a nyáron, is láthassák a bírók és a közönség, mert az a zene igazán közel áll a szívemhez.
Akkor, gondolom, a te ötleted volt, hogy arra korcsolyázz. És a rövidprogram zenéjét ki választotta?
Mivel igazi filmrajongó vagyok, amikor a zeneválasztásra kerül a sor, többnyire onnan merítek ötleteket, és ez nem volt másként a tavalyi kűrrel sem. Több opció is volt, de az Avatar zenéje Zsófiéknak is nagyon tetszett, így amellett döntöttünk. A rövidprogram esetében Benoît-ra [Benoît Richaud, Ivett több programjának koreográfusa] hagyatkoztam, akinek nagyon jó ízlése van, és aki az adott korcsolyázó személyiségét, mozdulatait, stílusát figyelembe véve mindig remek zenéket választ.
Ebben a rövidprogramban a november végi Mikulás Kupán már nem szerepelt a tripla axel, egy bronzérmet viszont nyertél ott, nemzetközi mezőnyben. Mit adott ez neked a szezonnak azon a pontján?
2007 óta, vagyis amióta csak van Mikulás Kupa, mindig indulok a versenyen, szóval nagyjából olyan ez nekem, mint a születésnap, hogy minden évhez hozzátartozik. A tripla axellel valójában a szezon kezdetétől az volt a célunk, hogy kipróbáljuk, versenyen mit tudok kihozni belőle, de mivel láttuk, hogy nincs még olyan állapotban, hogy megérje betenni a programba, a fókuszt inkább újra arra helyeztük, hogy minél stabilabb, tisztább programot fussak, és versenyben tudjak maradni az Európa- és világbajnoki részvételért. Nagyon örültem, hogy sikerült egy javulófélben lévő rövidprogramot bemutatnom, és büszke voltam arra, hogy dobogón végeztem.
És mint később kiderült, azzal az éremmel zárult számodra a 2020–21-es szezon, hiszen a decemberi magyar bajnokságon már nem tudtál jégre lépni. Miért alakult ez így?
Az igazság az, hogy december elején engem is utolért a koronavírus. Először csak egy kicsit rosszul éreztem magam, nem is akartam rögtön tesztet csináltatni, de csak arra jutottam, hogy ezzel nem szabad tréfálni. Elvégezték rajtam a tesztet, ami pozitív lett, így két hétre karanténba kerültem. Először azt gondoltam, életerős sportolóként lazán letudom majd ezt a dolgot, de nem így lett: nemcsak íz- és szagvesztést tapasztaltam, de a tüdőmet is nagyon megviselte a betegség, kínszenvedés volt felmenni a lépcsőn. Két-három hét alatt eléggé leépültem, ugyanis az alatt az idő alatt semmilyen fizikai terhelésnek nem tehettem ki magam. Gondolj bele, amikor egy sportolónak azt mondják, hogy hetekig ne mozogjon… A tesztem 17-18-a körül már negatív lett, de a sportorvosnál azt mondták, a fertőzés után hat hetet kell várni, hogy újra jégre mehessek. Így hát szárazon dolgoztam tovább, amíg január második felében végre ismét edzésbe állhattam. De aztán még másfél hónapig a legkisebb terheléstől is úgy kapkodtam a levegőt, borzasztó nehéz volt visszaszereznem a kondimat.
Ebben pedig már egy új edző segített, hiszen Tokaji-Kulcsár Zsófiától és Tóth Zoltántól Ivana Reitmayerovához, egy korábbi szlovák műkorcsolyázóhoz mentél, aki egyébként páros műkorcsolyázónk, Magyar Márk menyasszonya. Miért döntöttél úgy, hogy edzőt váltasz?
Nem egy olyan döntésről beszélünk, amelyet régóta érlelgettem magamban, nem volt problémám Zsófiékkal. Egyszerűen az elmúlt években nem tudtam olyan formát mutatni, amilyet akartam, de mindenképp szeretnék még esélyt adni magamnak, és úgy éreztem, ezzel a lépéssel elindulhat az a változás, amelyre vágyom.
Milyen a közös munka Ivanával?
Január végén kezdtünk együtt dolgozni, úgyhogy még eléggé az elején vagyunk. Most épp Pozsonyban edzőtáborozunk az édesanyja csapatával, aki szintén műkorcsolyaedző. Dolgozunk az ugrásokon, a rossz berögződések javításán, és időt adunk mindennek. Nincs garancia semmire, szerintem nem létezik csodaedző, aki egy csapásra mindent megold. Úgy gondolom, a sportolónak kell eljutnia arra a szintre, hogy érezze, az adott edzővel tud változtatni olyan beidegződéseken, amelyeken eddig nem tudott. Nagyon jó hangulatban telnek az edzések, és bizakodó vagyok, ahogy eddig is.
El lehet-e már árulni valamit az új programokról? Újakat készítetek egyáltalán?
A kűrt épp most állítjuk össze, a rövidprogramot viszont megtartjuk. Amilyen körülmények között készült, mindenképp megérdemli, hogy megmutassam, van még benne több. Ez a program ugyanis tavaly a karantén alatt konkrétan három videóból és két Zoom-órából állt össze. Benoît felvette, ahogy csinálja a koreográfiát, én meg úgy tanultam meg azt a videókból, hogy leraktam a tabletemet a tükör elé. Aztán kétszer volt még online órám vele, és ennyi. Izgalmas volt, mert addig nem éltem meg olyat, hogy nagy versenyekre a negyedik emeleti szobában készülnek programok. (nevet)
A jégen kívül mi zajlik most az életedben?
Ami a leginkább foglalkoztat most, az a biológiafelvételim eredménye, ugyanis szeptemberben szeretném elkezdeni a műkorcsolyaszakedző-képzést a Testnevelési Egyetemen, jövőre pedig felvételiznék a Semmelweis Egyetem gyógytornász szakára. Egyébként pedig igyekszem minél több időt a szabadban tölteni, ez segít leginkább kikapcsolni. Itt, Pozsonyban amikor csak időnk engedi, a szobatársammal, [Chtchetinina] Iouliával barangolunk a városban. Ő nagyon aktív, túrázós csaj, és mindig próbál kirángatni a komfortzónámból.
Hogy alakul a nyarad?
Még úgy három hétig itt leszünk Pozsonyban, aztán egy kis időre visszamegyek Pestre, a többi még képlékeny. Lehet, hogy beiktatunk majd egy rövidebb szünetet, de ez sok mindentől függ még. Többnyire a családommal szoktam nyaralni, de mivel a bátyám már dolgozik gyermeksebész-rezidensként, nem biztos, hogy össze tudjuk egyeztetni az időbeosztásunkat. A koronavírusos időszakban beosztották a Covid intenzív osztályra, és konkrétan két hónapig nem is láttuk őt, ami nehéz volt, mert nagyon közel állunk egymáshoz. Talán egy-egy pár napos tóparti kikapcsolódás összejön, majd meglátjuk.
Bátyjával, Mátéval
Milyen célkitűzésekkel vágsz neki a következő szezonnak?
Természetesen szeretnék újra kijutni a világversenyekre és az olimpiára, de a legfontosabb az, hogy látsszon a sok elvégzett munka eredménye. Bízom abban, hogy így lesz, és nagyon hálás vagyok Ivanának, hogy kisgyermekes anyukaként elvállalt engem. Sokszor úgy tart edzést nekem, hogy rajta van a gyerekhordozó, benne a babával. Amikor látom a kicsit ott csüngeni az anyján, megtapasztalom a köztük lévő mély kapcsolatot, az tényleg bearanyozza a napomat, és eszembe juttatja a saját családomat is. Meg azt, hogy a korin túl is van élet.
HUNSKATE Média / Bruckner Nóra
