moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Öt korcsolyázónk MOL-támogatott

Idén 77 fiatal sportoló részesült a MOL Alapítvány ösztöndíjában – köztük öt korcsolyázónk is: a támogatást már a harmadik éve elnyerő Ekker Léna mellett ezúttal Csizmadia Márk, Kedves Katica, Kun Bence Benedek és Szőcs Mónika Nikolett kiváló eredményeit jutalmazták. Új feltételekkel, a 10–16 éves korosztályt fókuszba helyezve írta ki pályázatát idén a MOL Alapítvány, amely […]

Újra Európa-bajnokságot rendezhet Budapest

Tíz év után ismét műkorcsolya-világversenynek adhat otthont Budapest: a magyar főváros ma elnyerte a 2024-es Európa-bajnokság rendezési jogát. Volt valami a levegőben – mondhatnák a számmisztika hívei, hiszen 2004 után 2014-ben, és, mint a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség (ISU) mai döntéséből kiderült, 2024-ben is Budapest adhat otthont a műkorcsolyázók és jégtáncosok Európa-bajnokságának. „Nagyszerű lehetőség, és készülünk […]

Bajnokaink – Péterfy Judit & Bálint Csaba

Habár 1980-ból a legtöbben Regőczy Krisztina és Sallay András olimpiai ezüstérmére és világbajnoki címére emlékeznek a korcsolyasport kapcsán, abban az évben a junior-korosztályban is nemzetközi sikert, világbajnoki ezüstérmet ünnepelhettünk jégtáncban. Péterfy Judit és Bálint Csaba aztán a felnőttek közt is mindjárt a legjobb tízben kezdett az Európa-bajnokságon, amelyet még két hasonlóan eredményes kontinensviadal és két […]

„Csak olyan helyre megyek, ahol jégpálya van”

Ha valaki megkérdezi tőle, hová szeret utazni, rögtön rávágja: csak olyan helyre, ahol jégpálya van. Mondja ezt úgy, hogy versenysportolói pályafutását, illetve a jégrevükben töltött éveket már maga mögött hagyta, és visszavonulása után nem is edzőként csinált karriert. Világklasszis jégtáncosunk, Sallay András mégis ott van a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség (ISU) valamennyi műkorcsolya-világversenyén, és mint az […]

Közel volt a továbbjutás

Jégtáncosainkért izgulhattunk a stockholmi világbajnokság pénteki napján – Yanovskaya Anna és Lukács Ádám 23.-ként végzett a 31 kettősből álló mezőnyben, így a szombati kűrben már nem találkozunk velük. Harmadik világbajnokságán szerepelt Stockholmban Yanovskaya Anna és Lukács Ádám, akiket, lévén, hogy Anna sérülése miatt egy teljes szezont ki kellett hagyniuk, a 2019-es világbajnokság óta most először […]

Micsoda verseny! – Óbuda Skating Cup

Nagyszabású és a maga nemében egyedülálló verseny zajlott a hétvégén az Óbudai Jégcsarnokban: a Hoffmann Korcsolya Akadémia és a Budaskate SE első ízben rendezte meg az Óbuda Skating Cupot, amelynek keretében 20 egyesület több mint 300 műkorcsolyázója, jégtáncosa és szinkronkorcsolyázója mérte össze tudását. Egyesületi versenyként egyedülálló módon mindhárom szakág versenyzőit, a műkorcsolyázókat, a jégtáncosokat és […]

Stockholm, jövünk!

Négyből három szakágban lesz magyar versenyző a márciusi stockholmi műkorcsolya-világbajnokságon: a női mezőnyben Láng Júlia, a párosoknál Chthcetinina Ioulia és Magyar Márk, jégtáncban pedig Yanovskaya Anna és Lukács Ádám harcolhat a kvótaszerzésért. Éppen egy éve robbant ki a világjárvány, amely sok más eseménnyel együtt a műkorcsolyázók és jégtáncosok március végi világbajnokságának megrendezését is lehetetlenné tette. […]

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X