moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Függöny fel!

Lassan minden téren, vagyis minden ágazat minden szintjén megkezdődik a 2019–2020-as idény. A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség vezetői az elmúlt hónapokban és ezek után is azért dolgoznak majd, hogy sportolóink minél eredményesebb évet tudjanak maguk mögött. A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetségben tizenhat éve dolgozik a korcsolyázók között, július óta immár a MOKSZ ügyvezetőjeként – Váradi […]

Jó tanulók, jó sportolók

Újabb kitüntetéseket vehettek át sportolóink: három gyorskorcsolyázónknak, egy short trackesünknek és egy jégtánckettősünknek is Magyarország jó tanulója, jó sportolója címet adományozott prof. dr. Kásler Miklós emberi erőforrások minisztere. Tudatosan építik karrierjüket fiatal versenyzőink: a Savaria Speedskating Team három gyorskorcsolyázója, Bejczi Botond, Mercs Abigél és Sipos János a sportban és a tanulásban egyaránt kiváló eredményekkel büszkélkedhet, […]

„Erős vagyok”

Négy héttel a kerékpáros-balesete és a kartörése után Nagy Konrád gyorskorcsolyázó hétfőn megkezdhette a gyógytornát. Bírta a gyógytornát?Egyelőre még csak úgynevezett passzív gyakorlatokat tudok csinálni, s bár kicsit elfáradtam, azért nem volt olyan vészes. Mi pontosan a diagnózis?A felkarom vállcsúcsban lévő része tört el V alakban. Amíg nem mozdul el, műtétre nincs szükség, viszont ennek […]

A hegyekbe fel!

A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség égisze alá tartozó szakágak megkezdték a felkészülést a következő szezonra – a gyorskorcsolyázók Mátraházán vertek tanyát két hét erejéig. Mátraházára visszajárnak a gyorskorcsolyázók – így, május elején természetesen az alapozás van a középpontban, azt pedig megszokhattuk, hogy short trackeseink igen komolyan támaszkodnak az orvosi és egyéb mérésekre, így aztán nem […]

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X