moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2015. május 4.

Borovoj Alexander hatalmas győzelme a World Development Trophy-n Gdanskban

Először kaptak meghívást magyarok az immár 3. alkalommal rendezett World Development Trophy elnevezésű nemzetközi megmérettetésre és az azt követő pár napos szemináriumra a lengyelországi Gdanskba. A junior férfiak között Borovoj Alexander képviselhette Magyarországot, mint az idei  Junior Férfi Magyar bajnok, a Sebestyén KSE sportolója. A szezon utolsó bajnokságán Szása élete legjobb kűrjét futotta ( 92.49 –pontot kapott), amely  egyben a legjobb összpontszámát is jelentette (138.75 ) és ezzel megnyerte a versenyt.

A rövid programot követően a 3. helyen állt. A kűrben azonban 4 triplát ugrott meg tökéletesen, közte a tripla lutzot – amely már  a rövid programban is nagyon szép volt –  ezen kívül a forgások is jól sikerültek, hiszen  mind a két forgáskombináció is 4-es szintet kapott, így technikája 43.97-et ért, amely óriási teljesítmény, hiszen a Junior Világbajnokság minimum technikai pontszámát is túlszárnyalta.

Borojov Alexander„ Nagyon örültünk, hogy Szása megnyerte a versenyt, és annak különösen, hogy a kűrben szinte hibátlan kűrt bemutatva a bűvös 42-es technikai pontot is túllépte majdnem 2 ponttal! Nagyon hosszú volt a szezon, már augusztusban a junioroknak elkezdődött a Junior Világkupákkal. Azt hiszem a lehető legjobban zárta ezt az évet ezzel a győzelemmel, hiszen az idén megvédte Junior Magyar bajnoki címét, Szása képviselhette hazánkat az Európai –Téli Ifjúsági Olimpiai Játékokon, – ahol eltörött a cipője és pengéje , így egy teljesen új felszerelésben kellett befejeznie a versenyt. Igazi sportolói hozzáállásáról , akaratáról és küzdéséről tett tanúbizonyságot, amely példaértékű minden sportoló számára! Megnyerte a Skate Celje, és Dragon Trophy nemzetközi versenyeket, és nagyon sokszor közel volt már ahhoz, hogy megszerezze a Junior Világbajnokság indulásához szükséges minimum pontokat.  Reméljük, hogy további lelkesedést, és motivációt ad neki ez a sikeres szezon a  jövőre!” – nyilatkozta Gór-Sebestyén Júlia, Alexander edzője.

Miután idén csak férfi kategóriában kapott meghívást Magyarország, így Basic Novice kategóriában a miskolci Havasszépe SE. versenyzője Szoboszlai Tamás léphetett jégre.  A kűrben szépen megugrotta a dupla Axelt és így 39.82 összpontszámmal a 2. helyen végzett.

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X