moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
A harmadikat is kipipálták!

A harmadik olaszországi edzőtábort is teljesítette a magyar short track válogatott, a mieink szeptember végéig a Gyakorló Jégcsarnokban készülnek – az olimpiára. Három edzőtábor Olaszországban – ez volt a nyári terv, s mostanra a harmadikon is túl vannak rövidpályás gyorskorcsolyázóink. A csapat mostantól szeptember végéig a Gyakorló Jégcsarnokban készül a kiemelt szezonra, melynek legfontosabb versenye […]

Dupla téttel

Idén először nemcsak junior, hanem szenior műkorcsolyázóinknak és jégtáncosainknak is fontos tétje volt a tesztversenyen bemutatott produkcióknak: előbbiek a héten kezdődő korosztályos világkupa-sorozat állomásain, utóbbiak pedig a szeptemberi olimpiai pótkvalifikációs versenyen való indulás jogáért harcolhattak hétvégén.  Hétvégén az immár negyedik éve megrendezett szezon eleji felmérővel, a tesztversennyel kezdetét vette a 2021–22-es szezon junior és szenior […]

„Még nem tudtam teljesen elszakadni”

Visszavonult Sziklási András – short track válogatottunk világkupaérmes tagjától tizenöt éves pályafutása lezárásaként megható meglepetés-búcsúztató keretében köszöntek el csapattársai, edzői és szövetségünk vezetősége. Szóhoz sem jutott a meglepetéstől, amikor meglátta a Gyakorló Jégcsarnok tárgyalótermében összegyűlt kis csapatot Sziklási András, akinek sejtése sem volt, miért hívatták be ma a szövetségbe. Világkupa-ezüstérmes rövidpályás gyorskorcsolyázónk a tavalyi év […]

Bajnokaink – Pavuk Viktória

Világkupa-győzelem, bronzérem a világkupadöntőn, 6. hely a világbajnokságon – juniorkorában a világ legjobbjai között tartották számon. A 2004-es Európa-bajnokságán telt ház előtt lépett jégre a Papp László Budapest Sportarénában, és a hazai közönség biztatása a rövidprogram során a dobogó alsó fokáig repítette. Végül a negyedik helyet szerezte meg élete első felnőtt kontinensviadalán, két évvel később […]

Az egyik után, a másik előtt

Továbbra is a heerenveeni buborék „vendégszeretét” élvezik gyorskorcsolyázóink, akik a hétvégén pályára léptek a világkupaversenyen. Immár két és fél hete Heerenveenben vannak gyorskorcsolyázóink: Bejczi Botond és Nagy Konrád, valamint Szöllősi Szabolcs edző még az Európa-bajnokság előtt vonult be a buborékba – a magyarok ugyan az Európa-bajnokságon nem indulhattak, ám múlt hétvégén már jégre léphettek a […]

Három, plusz kettő

Heerenveenben a gyorskorcsolyázó különítmény: Bejczi Botond, Nagy Konrád és felesége, a kanadai világbajnok Ivanie Blondin, valamint Szöllősi Szabolcs edző szombaton érkeztek a holland városba – világkupaversenyre. Heerenveen bevállalta: a hollandok négy versenyt rendeznek sorozatban, hiszen hétvégén kerül sor az Európa-bajnokságra, aztán a következő két hétvégén egy-egy világkupa-viadalnak ad otthont Heerenveen, majd két hét múlva jöhet […]

Bajnokaink – Gór-Sebestyén Júlia

Már 10 évesen uralta korosztálya európai mezőnyét, 13 évesen pedig elindulhatott élete első felnőtt Európa-bajnokságán, de a 2003-as kontinensviadalon szerzett bronzérmével végképp meggyőzött mindenkit arról, hogy számolni kell vele. Az azt követő évben hazai közönség előtt tette fel a koronát pályafutására, amikor két csodálatos programmal az oroszokat is maga mögé utasítva Európa legjobbja lett, ezzel […]

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X