moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Bajnokaink – Simon István

Fagyos szél vagy olvadó jég, újságpapírral kitömött korcsolyacipő – ilyen körülmények között ejtette rabul örökre a műkorcsolyázás. Ifjúsági bajnok lett, és kétszer a felnőttek között is elnyerte a bajnoki címet. 1980-ban Európa-bajnokságon is képviselhette a magyar színeket, de arra a legbüszkébb, hogy háromszor is meghívást kapott Japánba, a rangos NHK Trophyra. Visszavonulása után sem tudott […]

Bajnokaink – Markó Márton

Édesanyja azt szerette volna, ha nem egy iskolai tornaóra keretében ismerkedik meg a korcsolyasporttal, így már háromévesen jégen állt, majd a tanfolyamon beleszeretett az ugrásokba és a sebességbe. Műkorcsolyázóként négyszer nyerte meg a magyar bajnokságot, valamint egy világ- és két Európa-bajnokságon is képviselhette a hazai színeket. A 2014-es budapesti Európa-bajnokságon azonban nem lehetett ott, és […]

Nagy Sándortól búcsúzunk

Tragikus hirtelenséggel, 62 éves korában elhunyt Nagy Sándor, kétszeres magyar bajnok jégtáncosunk, aki edzőként évtizedekig meghatározó alakja volt a hazai korcsolyaéletnek. Egészen a múlt szezon végéig ott láthattuk őt a jégpályán tanítványai mellett, de nemcsak szigorú edzőként emlékezhetünk Nagy Sándorra. Aki ismerte, mind azt mondja, igazi mókamester volt a jégen és a jégen kívül is, […]

Bajnokaink – Vajda László

Szertelen, mozgékony gyermek volt, akinek nem sok kedve volt korán kelni, hogy a sziszifuszi iskolázást gyakorolja, ellenben az ugrások és a bravúros mutatványok egy életre a jéghez láncolták. Az 1974-es Európa-bajnokságon rekordot állított fel azzal, hogy első európai műkorcsolyázóként mutatta be a tripla lutzot versenyen, de tíz magyar bajnoki címe is egyedülálló eredménynek számít. Habár […]

Újra Európa-bajnokságot rendezhet Budapest

Tíz év után ismét műkorcsolya-világversenynek adhat otthont Budapest: a magyar főváros ma elnyerte a 2024-es Európa-bajnokság rendezési jogát. Volt valami a levegőben – mondhatnák a számmisztika hívei, hiszen 2004 után 2014-ben, és, mint a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség (ISU) mai döntéséből kiderült, 2024-ben is Budapest adhat otthont a műkorcsolyázók és jégtáncosok Európa-bajnokságának. „Nagyszerű lehetőség, és készülünk […]

Bajnokaink – Péterfy Judit & Bálint Csaba

Habár 1980-ból a legtöbben Regőczy Krisztina és Sallay András olimpiai ezüstérmére és világbajnoki címére emlékeznek a korcsolyasport kapcsán, abban az évben a junior-korosztályban is nemzetközi sikert, világbajnoki ezüstérmet ünnepelhettünk jégtáncban. Péterfy Judit és Bálint Csaba aztán a felnőttek közt is mindjárt a legjobb tízben kezdett az Európa-bajnokságon, amelyet még két hasonlóan eredményes kontinensviadal és két […]

Bajnokaink – Csanádi Károly

Szívbillentyűzavar miatt 15 éves koráig felmentett volt testnevelésből, majd miután egy magaslati cserkésztábort követően egyik napról a másikra gyógyultnak nyilvánították, élvezettel vetette bele magát a sport világába. Eleinte a kosárlabda volt a nagy szerelem, de húszéves korában a jégtánc felé fordult az érdeklődése, és hat évvel később már a sportág főiskolai világbajnokának mondhatta magát. A […]

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X