moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2018. január 23.

Fogadalmat tettek a téli olimpián induló sportolóink

Fogadalmat tett hétfőn a Phjongcshangba utazó magyar olimpiai és paralimpiai csapat. A sportolókat, sportvezetőket köszöntötte Áder János köztársasági elnök, Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, Kulcsár Krisztián az olimpiai és Szabó László a paralimpiai bizottság elnöke. Az esküt a kétszeres olimpiai 7. helyezett jégtáncos Engi Klára mondta elő, az olimpiai zászlót a műkorcsolyázó egykori jégtáncpárja, Tóth Attila vitte.

Az eseményen megjelent Kósa Lajos a MOKSZ elnöke, dr. Bathó Ferenc alelnök, Orendi Mihály a MOKSZ ügyvezető igazgatója, Sallak György Nemzetközi igazgató, Váradi Orsolya Szervezési és Marketing igazgató is.

Rövidpályás gyorskorcsolyában Bácskai Sára Luca, Heidum Bernadett, Jászapáti Petra, Keszler Andrea, Kónya Zsófia, Burján Csaba, Knoch Viktor, Liu Shaoang, Liu Shaolin Sándor, Oláh Bence, gyorskorcsolyában Nagy Konrád, míg műkorcsolyában Tóth Ivett képviseli a magyar színeket. A 12 korcsolyáson kívül várhatóan 4 síző teszi teljessé a magyar csapatot.

Áder János köszöntőjében arról beszélt, hogy a versenyzők elődei mennyivel nehezebb körülmények között készültek fel az olimpiára. Felidézte többek között az első magyar téli olimpiai érmes műkorcsolyázó páros, Rotter Emília és Szollás László történetét, akik számára elérhetetlennek tűnt a szereplés Lake Placidben, ám végül közadakozásból ki tudták fizetni a jegyüket, s bronzérmet nyertek az 1932-es olimpián. Kiemelte, hogy hosszú idő után először utazhat komoly érmes reményekkel téli játékokra a magyar küldöttség, melynek tagjaitól – a legendás öttusázó Balczó András idézve – azt kérte, “érezzék, mindenkiért futnak, az itthoniakért is küzdenek”. “A magyar téli olimpiai érmek “átlagéletkora” több mint 67 év, és a legutolsó is immáron 38 esztendős. Bízunk benne, hogy az elmúlt időkben dicső eredményeket elérő rövidpályás gyorskorcsolyázóink révén idén nemcsak élményekben gazdagodunk, de érmekben is megfiatalodhatunk” – fogalmazott Áder János. A köztársasági elnök köszöntője itt olvasható.

Gyurta Dániel is ott volt az ünnepségen.

„Ő is kint lesz az olimpián, és kérte, hogy ő adhassa át az 1500 méteres verseny után az érmeket, ez pedig még egy plusz, ami motivál engem” – mondta az olimpiai bajnok úszó lehetséges szerepvállalásáról Liu Shaolin Sándor a Sport 24 című műsorban, a Digi Sport híradójában.

„Azért kelünk minden reggel hajnalok hajnalán, hogy minél jobban fel tudjunk készülni erre az eseményre, és szerintem mindenki mindent megtett, úgyhogy biztos nagy meglepetéseket fogunk okozni” – hangsúlyozta a 22 éves versenyző, akinek eddigi legnagyobb sikere szöuli világbajnokságon 500 méteren nyert aranyérem.

Legutóbb 1980-ban nyert magyar sportoló téli olimpiai érmet: Lake Placidben a Regőczy Krisztina, Sallay András jégtáncpáros lett ezüstérmes.

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X