moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2019. január 24.

Nagy kihívás

Népes és erős mezőnyben kellett helytállnia második Európa-bajnokságán Borovoj Alexandernek, akinek fő célja az volt, hogy tiszta programot fusson. Ezt sajnos nem sikerült teljesítenie, így a 37. helyen zárt, vagyis a szombati kűrben már nem találkozhatunk vele.

Nyolc éve nem indult ennyi férfi műkorcsolyázó az Európa-bajnokságon: 37-en versenyeztek a csütörtöki rövidprogramban – vagyis többen, mint a női mezőnyben, ami az utóbbi időben szintén nem gyakran fordult elő. Legutóbb éppen két éve Ostravában, amikor szintén Borovoj Alexander képviselte a magyar színeket, és első kontinensviadalán igen közel került ahhoz, hogy bemutathassa kűrjét: mindössze két pont kellett volna a top 24-be kerüléshez.

Kétszeres magyar bajnokunk ezúttal sajnos messze volt attól, hogy bejusson a szombati fináléba – a forgásaira a legmagasabb, 4-es nehézségi szintet kapta, az ugrásokban azonban többet is hibázott: a tervezett kombináció első ugrásából, a tripla flipből elesett, majd a tripla rittbergerből rosszul érkezett, így arra sem tudta rátenni a toeloopot. Elmondása szerint az edzések jól mentek, a bemelegítésen is minden rendben volt, nem is izgult – fejben kellett volna jobban összeszednie magát.

„Sajnálom, hogy nem úgy sikerült a program, ahogy terveztük, ez fejben dőlt el. Egyébként nagyon jól éreztem magam a jégen, remek volt a hangulat, mindenki szurkolt, támogatott, rengeteg pozitív élménnyel gazdagodtam” – mondta Szása, aki Ivetthez hasonlóan szintén új ruhában mutatta be a rövidprogramját.

„Már a válogatóversenyek során gondoltunk rá, hogy új, elegánsabb ruhát készíttetnénk, mert a zene megkívánja ezt, és miután megnyerte a magyar bajnokságot, ezzel eldőlt, hogy ő indul az Eb-n, valóra váltottuk az ötletet. Szerintem nagyon jó döntés volt” – vette át a szót Szása edzője, Gór-Sebestyén Júlia, aki megerősítette: az edzésekkel nem volt gond, egyszerűen ennyi néző előtt jégre lépni mindig nagy kihívás.

„Sokat gyakoroltuk a rövidprogramot tripla-tripla kombinációval is, de végül a flip mellett döntöttünk. Természetesen bosszant minket, hogy így jött ki a lépés, és nem tudott megfelelően koncentrálni. De neki már az is hatalmas élmény, hogy kijuthatott az Eb-re, és ismét ilyen nívós mezőnyben szerepelhetett, büszke vagyok rá.”

A grand prix versenyeken betliző Mihail Koljada, aki decemberben orosz bajnoki címét sem tudta megőrizni, nagyon összeszedte magát az Európa-bajnokságra. Tökéletes programjával felrobbantotta a csarnokot: már az utolsó forgásnál állva tapsolt a közönség, a bírók pedig egy 100 feletti pontszámmal fokozták a hangulatot. Ez Koljadának új szezonbeli legjobb pontszámot jelent, amellyel magabiztosan vezet a versenyben.

Az orosz bajnokság bronzérmese, Alekszander Szamarin hatalmas négyfordulatos lutz-tripla toeloop kombinációval kezdett – ezzel egyedüliként ugrotta meg a legnehezebb négyfordulatost –, majd most először a négyfordulatos toeloop helyett flippel próbálkozott, de azt rontotta, a tripla axel viszont kifogástalanul sikerült neki. Honfitársához hasonlóan ő is megjavította eddigi legjobb pontszámát, és a tavalyi 6. hely után az ezüstérmes pozícióból várhatja a kűrt.

A legnagyobb érdeklődés természetesen a hatszoros Európa-bajnok Javier Fernandezt övezte: a kontinensviadal előtt mindenki azt találgatta, vajon a szezon első felét kihagyó, így tulajdonképpen a pjongcsangi olimpia óta nem versenyző spanyol klasszis milyen formában tér vissza. A 13. kontinensviadalán szereplő Fernandez hibátlan kombinációval nyitott, a négyfordulatos salchowját azonban hiányosnak ítélték, majd a tripla axelben bizonytalankodott, így csupán a harmadik helyre rangsorolták. Bár ahhoz, hogy begyűjtse hetedik Európa-bajnoki címét, bő nyolc pontot kell majd ledolgoznia a kűrben, ismerve az oroszokat és őt, ez egyáltalán nem reménytelen vállalkozás.


EURÓPA-BAJNOKSÁG, MINSZK

Férfiak: 1. Mihail Koljada (orosz) 100,49, 2. Alekszander Szamarin (orosz) 91,97, 3. Javier Fernandez (spanyol) 91,84, …37. Borovoj Alexander 46,56

Részletes eredmények

HUNSKATE Média / Bruckner Nóra

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X