moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2019. február 19.

Mérföldkövek Miskolcon

Ismét bizonyítottak: az országos bajnokok többsége a miskolci Jégvirág Cupon is diadalmaskodott, a junior nőknél viszont ezúttal – külföldi vetélytársakat is legyőzve – Szigeti Bernadett bizonyult a legjobbnak, aki szezonbeli első aranyérmének örülhetett. A Vargha Lilla–Lendvai Bence-jégtánckettős most mutatkozott be a közönségnek, Maszljanko Alexander pedig először ugrotta meg tisztán versenyen a tripla axelt.

Debütáló jégtánckettős, új junior női győztes, két tripla axel – sok emlékezetes momentumban lehetett részük azoknak, akik a hétvégén kilátogattak a miskolci Generali Arénába. Bár az utóbbi időben Böröcz Máté volt az a magyar versenyző, akitől rendszeresen láthattuk a legnehezebb tripla ugrást, az ő távollétében sem maradtunk le a külföldiek mögött ezen a téren: edzéstársa, Maszljanko Alexander most először, ráadásul mindkét programjában tisztán bemutatta a tripla axelt.

A magyar bajnoki ezüstérmes a rövidprogram után még a harmadik helyen állt, ám a kűrben kisebb hibák mellett az első tripla lutzából esett, és a negyedik helyen zárta a versenyt. Ugyan sajnálta, hogy nem nyert érmet, nem ez volt a legfőbb célja.

„Elsősorban a világbajnokságra előírt minimumpontszámot akartam megszerezni, ami nem jött össze, de már az is nagy előrelépés, hogy a tripla axelt megcsináltam. A belgrádi versenyen megsérült a lábam, így utána egy darabig nem tudtam rendesen edzeni, de szerencsére az utóbbi két hétben már jól ment a felkészülés, a kondícióm is visszajött. A hónap végén Innsbruckban újra nekifutok, hogy megszerezzem a pontokat, és talán ott még nehezebb programot fogok bemutatni” – mondta Alexander. A másik magyar induló, Csernoch András a hatodik helyen zárt.

Csernoch András. Fotó: Rogoszfoto

A szenior női verseny egyetlen magyar résztvevője, Medgyesi Fruzsina is új ugráselemmel próbálkozott: rövidprogramjában most először szerepelt a tripla salchow-tripla toeloop kombináció. Bár még nem sikerült tisztán bemutatnia, összességében jóval szebben futott, mint egy héttel korábban Ljubljanában, és dobogóközelből várhatta a folytatást. A második napon azonban már több hiba is becsúszott, így végül a hatodik hely lett az övé.

Medgyesi Fruzsina. Fotó: Rogoszfoto

A chicks I fiúknál Hoffmann Ábel, a cubs II fiúknál pedig Kovács Deli Bende egyedüli indulóként az ob után ismét aranyéremnek örülhetett, míg a basic novice fiúk versenyében Csaba Máté győzött. A junior férfiaknál Szoboszlai Tamás az ob-n elért pontszámát megközelítve ezüstérmes lett ukrán vetélytársa mögött.

Az ezüstérmes Szoboszlai Tamás. Fotó: Krizsanovszki Csaba

Míg az országos bajnokságon a bronzérem jutott neki, most nemzetközi mezőnyben a dobogó legfelső fokára állhatott – Szigeti Bernadett tavaly még advanced novice versenyzőként győzött Miskolcon, most pedig junior-pályafutása első aranyérmének örülhetett. A Pavuk SE korcsolyázója szinte tökéletes rövidprogramjával a második helyről várhatta a kűrt, amelyet bár megnyert, a két esés és egyéb hibák miatt érthető módon nem volt felhőtlenül boldog.

„Ahogy az ob-n, úgy most sem volt meg a tripla-tripla kombináció, de a rövidprogrammal ezt leszámítva elégedett lehetek. A kűrt viszont többször is futottam már sokkal jobban, ez az arany annak köszönhető, hogy én rontottam a legkevesebbet. Legközelebb jó lenne tiszta programokkal nyerni – például a márciusi székesfehérvári versenyen, ahol a tripla-tripla mellett a rittbergert és a lutzot is szeretném bemutatni” – számolt be terveiről Betti.

Az aranyérmes Szigeti Bernadett. Fotó: Krizsanovszki Csaba

Az advanced novice-ok között viszont az országos bajnokot ismét nem tudták megszorítani: az egész szezonban brillírozó Krizsanovszki Lili ráadásul még nehezebb kűrt mutatott be, mint két hete a bajnokságon, ezzel eddigi legmagasabb pontszámát érte el.

„Egy hete kezdtem úgy futni a kűrömet, hogy a dupla axeleken kívül csak tripla ugrások szerepelnek benne, és nagyon örülök, hogy így sikerült. Igaz, az egyik forgással, a rövidprogramban pedig a rittberger érkezésével volt egy kis gond, ezeket ki kell javítanom. Egyébként edzésen többször ugrottam már első elemként tripla lutzot a kűrben, szeretném jövő héten az innsbrucki versenyen azt is megpróbálni” – mondta Lili.

Advanced novice dobogó: Krizsanovszki Lili (1.), Szabó Cintia (2.) és Zsirnov Dária (3.)

A jégtáncosoknál is a két hete megkoronázott országos bajnokok vitték a prímet: Hoffmann Nóra öt kettőse közül három is aranyéremmel távozhatott. Habár Troján Eszter és Gallai Huba, valamint Leveles Réka és Leveles Balázs egyedüli indulókként győztek a basic novice és az intermediate novice kategóriában, az advanced novice mezőnyben Kedves Katica és Fjodor Saronov a külföldi ellenfeleket is nagy fölénnyel utasította maga mögé. Adelina Zvezdova és Sőregi Niksz Alfréd pedig a juniorok között az első nemzetközi versenyén elért eredményét megjavítva szerezte meg az ezüstérmet.

Az ezüstérmes Adelina Zvezdova és Sőregi Niksz Alfréd. Fotó: Rogoszfoto

A legnagyobb érdeklődés talán Vargha Lilla és Lendvai Bence debütálását övezte. A korábban műkorcsolyázóként számos érmet szerző Lilla és a jégtáncos Bence mindössze hat hete készül együtt, edzőjük pedig nagyon elégedett volt a bemutatkozásukkal.

Vargha Lilla és Lendvai Bence. Fotó: Rogoszfoto

„Az idő rövidsége miatt a kötelező táncokat még nem tudtuk igazán kidolgozni, a kűrjüket viszont úgy állítottam össze, hogy abban megvillanthatták, mire lehetnek majd képesek a jövőben. Rengeteg munka vár még ránk, de a bíróktól kapott pontszámok azt sugallják, hogy a következő szezonban rájuk is számíthatunk a nemzetközi mezőnyben” – nyilatkozta újonc kettőséről korábbi olimpikonunk, aki kiemelte: mindegyik tanítványánál látja a fejlődést.

Az aranyérmes Kedves Katica és Fjodor Saronov. Fotó: Troján Imre

„Örültem annak, hogy bár a két kisebb párnak nem volt ellenfele, mindkettő sokkal tudatosabban, a nemzetközi szintnek megfelelően versenyzett. A nagyobbak pedig egyre stabilabbak technikában, ami a pontszámokban is megmutatkozik – ez fontos visszajelzés arról, hogy hatékony munkát végzünk. Remek kis csapat alakult ki, mindannyian nagyon élvezték ezt a megmérettetést, és annak ellenére, hogy éjszaka értünk haza, hétfőn már alig várták, hogy újra eddzenek. Ha pedig ezzel a lelkesedéssel és szorgalommal dolgoznak tovább, nagy versenyen is győzhetnek.”

A Hoffmann Korcsolya Akadémia (HKA) jégtáncosai és edzőik. Fotó: Troján Imre

Míg a jégtáncosoknál a Hoffmann Korcsolya Akadémia lett a legeredményesebb egyesület, addig műkorcsolyában a Sebestyén Korcsolya SE tarolt: amelyik juniorkorosztály alatti kategóriában volt indulójuk, abban mind arany- és ezüstérmet szereztek, a junior Nagy Dóra pedig bronzérmes lett. Országos bajnokaik többsége ezúttal is a dobogó tetejére állhatott, a chicks II fiúknál azonban helycsere történt: ezúttal a mindössze ötéves Szentiványi Árpád diadalmaskodott.

Chicks II fiúk dobogó: Szentiványi Árpád (1.) és Kind Igor (2.). Fotó: Rogoszfoto

„Igor most többet rontott, Árpi viszont stabilabban mutatta be az elemeit, és meggyőzte a bírókat. Míg más kategóriákban csak egy-egy fiú indul, jó, hogy ők ketten vannak, és ösztönzik egymást. A lányoknál Katrine gyönyörűen forgott, azzal nyerte meg a chicks II korosztály versenyét, Petra pedig szintén szép produkcióval ezüstérmes lett. A nagyobbaknál igyekeztünk nehezíteni a programot – a chicks I-ben Brigi például most először mutatta be a szimpla axel-dupla toeloop kombinációt. Julcsi és Léna most nem voltak olyan magabiztosak az ugrásokban, de szépen korcsolyáztak, a cubs II ezüstérmese, Bogi viszont szezonbeli legjobb programját mutatta be” – mondta edzőjük, Gór-Sebestyén Júlia, majd hozzátette: intermediate novice versenyzője Zsembery Katinka különösen örült aranyérmének.

Cubs II lányok dobogó: Szentiványi Júlia (1.), Zhang Boglárka (2.) és Szigeti Dorina (3.). Fotó: Rogoszfoto

„Ugyan Katinka rontotta a dupla axelt, szép dupla-dupla kombinációkat ugrott, így az ob után nemzetközi versenyen is megszerezte szezonbeli első aranyérmét. Vivien sem futott tökéletesen, így ebben a kategóriában ezüstérmes lett, a basic novice mezőnyből viszont kimagaslott magabiztos, lendületes programjával, szép forgásaival, így ott kiemelkedő pontszámmal győzött. Ahogy mindig, most is kielemezzük a programokat, keressük, min lehet még javítani, hogy folyamatosan fejlődjenek” – összegzett korábbi Európa-bajnokunk, akinek tanítványai összesen nyolc arany-, négy ezüst- és egy bronzérmet szereztek.

Intermediate novice lányok dobogó: Zsembery Katinka (1.), Papp Vivien (2.) és Kaszál Anna Karina (3.). Fotó: Rogoszfoto

Kedves Katica és Fjodor Saronov, Adelina Zvezdova és Sőregi Niksz Alfréd, valamint Papp Vivien a héten Izraelben folytatja, majd jövő héten számos műkorcsolyázónk Innsbruckban méreti meg magát, ahol már a Miskolcon még versenyen kívül induló Berei Mózes József is a magyar színeket képviselve léphet jégre.


Részletes eredmények – ISU

Részletes eredmények – Non ISU

HUNSKATE Média / Bruckner Nóra – Fotó: Krizsanovszki Csaba, Rogoszfoto, Troján Imre

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X