Szertelen, mozgékony gyermek volt, akinek nem sok kedve volt korán kelni, hogy a sziszifuszi iskolázást gyakorolja, ellenben az ugrások és a bravúros mutatványok egy életre a jéghez láncolták. Az 1974-es Európa-bajnokságon rekordot állított fel azzal, hogy első európai műkorcsolyázóként mutatta be a tripla lutzot versenyen, de tíz magyar bajnoki címe…
Édesanyja azt szerette volna, ha nem egy iskolai tornaóra keretében ismerkedik meg a korcsolyasporttal, így már háromévesen jégen állt, majd a tanfolyamon beleszeretett az ugrásokba és a sebességbe. Műkorcsolyázóként négyszer nyerte meg a magyar bajnokságot, valamint egy világ- és két Európa-bajnokságon is képviselhette a hazai színeket. A 2014-es budapesti Európa-bajnokságon…
Kis túlzással korcsolyával a lábán született, hiszen édesanyja Mató Edit, négyszeres bajnok jégtáncos volt. Hamar meg is tanult korcsolyázni, mégpedig a saját jégpályáján, amelyet a nagypapája készített neki az udvaron. Rendszeresen járt a Műjégre a nagymamájával, aztán mikor meglátta Hunyady Emesét versenyezni, eldöntötte: marad a jégen, de nem jégtáncosként,…
Még 200 nap Pekingig, Tokióig viszont már csak 4!Hajrá, magyarok, veletek vagyunk!
Két sport közül kellett választania: pályakerékpár vagy gyorskorcsolya?Döntött, és a legsikeresebb magyar női pályakerékpáros lett: a sydney-i olimpián 5. helyen végzett. A szíve azonban visszahúzta őt a jégre. Bajnokaink interjúsorozatunk 30. epizódjában Szabolcsi Szilviával beszélgettünk. Interjúsorozatunk epizódjai YouTube-csatornánkon is visszanézhetők.
Fagyos szél vagy olvadó jég, újságpapírral kitömött korcsolyacipő – ilyen körülmények között ejtette rabul örökre a műkorcsolyázás. Ifjúsági bajnok lett, és kétszer a felnőttek között is elnyerte a bajnoki címet. 1980-ban Európa-bajnokságon is képviselhette a magyar színeket, de arra a legbüszkébb, hogy háromszor is meghívást kapott Japánba, a rangos NHK…
Ők szállnak harcba a pekingi olimpiai kvótákért Liu Shaolin Sándor Liu Shaoang Krueger John-HenryJászapáti PetraSziliczei-Német Rebeka Somogyi BarbaraSomodi Maja Nógrádi Bence Kónya ZsófiaBácskai Sára Luca Jászapáti Péter Tiborcz Dániel Végre eldőlt, kik lesznek azok a női és férfi rövidpályás gyorskorcsolyázók, akik Jászapáti Petra, Krueger John-Henry, Liu Shaolin Sándor és…