moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2015. február 23.

Példa nélküli összefogás a jeges utánpótlásért Jászberényben

Korcsolyatagozatos osztály indul szeptembertől a jégcsarnokkal szomszédos SZIE Gyakorló Sport Általános Iskola és Gimnáziumban. A korcsolyatagozatosok pár év alapozás után választhatnak majd, hogy a gyorskori, a műkori vagy a hoki irányába szeretnének-e továbblépni.

A város mindig híres volt a jeges sportágakban elért sikereiről, elég csak az 1990-ben magyar bajnok Lehel jégkorongcsapatára, vagy a számos Európa-bajnoki érmet szerző rövid pályás gyorskorcsolyázókra gondolni. A 2010-ben alakult műkorcsolya-szakosztály decemberben jelezte: 2015 januárjától Jászberény is csatlakozik a szövetség „Gyere korizni!” nevet viselő utánpótlás-programjához. A kezdeményezés a helyi önkormányzat és az óvodák támogatásával indult el, s az első héten már több mint 250 óvódás vette birtokba az új jégcsarnok jegét.

A jégcsarnok megnyitásával Jászberényben is elindult az óvodák számára az Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) utánpótlás programja, a “Gyere korizni!” program Hering Antal műkorcsolya edző vezetésével, amelybe minden várakozást felülmúló létszámban és lelkesedéssel kapcsolódtak be a berényi óvodások. Ezzel egy időben több alkalommal is összegyűltek a városban a három jeges sportág, a jégkorong, a gyorskorcsolya és a műkorcsolya országos és helyi vezetői, a helyi önkormányzat illetékesei, és az oktatási intézmények vezetői, és egy összehangolt, közös jeges utánpótlás program kidolgozása és megvalósítása mellett döntöttek. A közösen elfogadott koncepció szerint, az óvodákban elindított “Gyere korizni!” program kibővítésre kerül, amely mind a jégkorong, mind a gyorsasági ágazat (short track, long track), mind pedig a pontozásos ágazat (műkorcsolya, jégtánc, szinkronkorcsolya) szakmai szempontjainak megfelelő, biztos alap-korcsolyatudást fog adni a résztvevő gyerekeknek.

Az új jégcsarnok mellett lévő SZIE Gyakorló Sport Általános Iskola és Gimnázium korcsolyatagozatos osztályába jelentkező gyerekek szeptembertől már várhatóan nyolc hónapon át az óvodában elkezdett “Gyere korizni!” programban folytathatják a korcsolyázást, ami a Sportiskola alsó tagozatában beépül az iskolai tantervbe. A korcsolyatagozatosok pár év alapozás után választhatnak majd, hogy a gyorskori, a műkori vagy a hoki irányába szeretnének-e továbblépni. Mind a gyerekek, mind pedig a szülők számára rendkívül fontos szempont, hogy az iskola vezetése és pedagógusai elkötelezettek abban, hogy a sporttagozatos osztályokba járó gyerekek tanulmányait összehangolják a sportolással, az edzésekkel, az edzőtáborokkal és később a versenyzéssel, ezzel gyakorlatilag egyfajta sportakadémiai képzést biztosítva számukra.

A szakmai program kidolgozásába Engi Klárán, a “Gyere korizni!” program alapítóján és országos koordinátorán kívül bekapcsolódik Telegdi Attila, a gyorsasági ágazat szakmai vezetője, a magyar rövid pályás gyorskorcsolyázók szövetségi kapitánya, valamint Darryl Easson, a Magyar Jégkorong Szövetség kanadai származású edzőmentora is, akik szintén részt vettek a jászberényi találkozókon. A szakmai bizottságban a jászberényi önkormányzatot Sipos Zoltán képviseli, aki maga is komoly tapasztalattal rendelkezik a jeges utánpótlás nevelés terén (jégkorong, műkorcsolya), 1990-ben pedig tagja volt a magyar bajnoki aranyérmes jászberényi jégkorong csapatnak. Ezzel egyedülálló összefogás jön létre Jászberényben a három jeges sportág között, amit a megbeszéléseken jelen lévő szövetségi vezetők, Bálint Csaba, a MOKSZ pontozásos ágazatának igazgatója, Darázs István, a MOKSZ gyorsasági ágazatának igazgatója és Kovács Zoltán, a Jégkorong Szövetség főtitkára is teljes támogatásáról biztosított. Az együttműködés eredményeként a korcsolyázni vágyó gyerekek így páratlan lehetőséget kapnak a jeges sportágakban való eredményes szereplésre, vagy akár csak egy egészséges, sportos életmód kialakítására.

A Sportiskolai képzés biztosítja, hogy a gyermekek megfelelő előképzettségre tegyenek szert a sportágválasztásban. Az iskola tevékenységének központjában a testnevelés áll, feladatuk a város sportegyesületeivel való együttműködés keretében az utánpótlás-nevelés, a tehetségek felkutatása és felkészítése a versenysportra. A minőségi sporthoz biztosítottak a tárgyi és a személyi feltételek, a helyi sportegyesületekkel és a sportágak országos szakszövetségeivel jó munkakapcsolat épült ki az elmúlt évek során.

A márciusban tartandó sportképesség felmérés alapján kiválogatott leendő sportiskolás tanulók számára biztosítják a helyi tantervben megfogalmazott követelmények elsajátítása mellett tehetségük kibontakoztatását a testnevelés, sport területén. Az iskolában tanuló és a város sportegyesületeiben versenyszerűen sportoló tanulók elé magas szintű, de életkoruknak és képességeiknek megfelelően differenciált, teljesíthető követelményeket állítanak a sportban. Az első négy évfolyamon kialakítják diákjainkban azokat a sportolói személyiségjegyeket, amelyek birtokában képesek sportszerű versenyzésre, a siker és a kudarc által kiváltott emberi érzelmek megfelelő kinyilvánítására, a sportszerűségre.

Óvodásoknak szóló programjaik:
Tájékoztató szülői értekezlet, játszóház a gyerekeknek: 2015. március 2. 17.00
Sportfoglalkozás a fizikai képességmérés anyagából: 2015. március 10. 16.30
Fizikai képességmérés: 2015. március 16-17.
Az érdeklődő szülőknek személyesen az iskolában és telefonon is (06302979783) örömmel adnak tájékoztatást programjaikról.
WEB: http://gyakorlo.abk.szie.hu

Személyes részletek a szakági szakemberektől:
http://www.jttv.hu/gyere-korizni-0
https://www.facebook.com/jasztriotv

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X