Közel 140, a korcsolyasporttal ismerkedő gyermek gyűlt össze a Gyakorló Jégcsarnokban vasárnap, hogy az Országos SPORT XXI Korcsolyafesztiválon bemutassa, mit tanult az év során a MOKSZ utánpótlás-programja keretében. A szervezők az ügyességi és a gyorsasági versenyek mellett arcfestéssel és ugrálóvárral is készültek, így igazi gyermeknapi hangulatot varázsoltak a kicsiknek.
Másodjára adott otthont a Gyakorló Jégcsarnok az Országos SPORT XXI Korcsolyafesztiválnak, amelyre az ország minden tájáról neveztek a MOKSZ utánpótlás-programjában részt vevő gyermekek. A fesztivál az Újpesti Torna Egylet (UTE) szinkronkorcsolyázóinak, valamint a Hoffmann Korcsolya Akadémia (HKA) és a Sebestyén Korcsolya SE (SKSE) növendékeinek bemutatójával vette kezdetét.
Schulek Csaba, a MOKSZ ügyvezető igazgatója megnyitóbeszédében kiemelte: örömteli, hogy ilyen sok gyermek érdeklődik a korcsolyasportok iránt, a program célja pedig az, hogy ezt az érdeklődést fenntartsa és tovább fokozza. Tőle Keszler Andrea vette át a szót, aki épp néhány hete jelentette be visszavonulását, és immár edzőként köszöntötte az egybegyűlteket. A korábbi Európa-bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázó, miután visszaemlékezett az első jégen tett lépéseire, autogramot osztott a jövő reménységeinek.
Ezután a 4–9 éves gyermekek korosztályonként ügyességi és gyorsasági vetélkedőn mutathatták meg, mi mindent tanultak az év során a MOKSZ utánpótlás-programja keretében. A SPORT XXI gyorsasági ágazatot képviselő vezetője, Csizmadia Ildikó Berecz Ilona jégtáncmesteredzővel és Ipakjan Jeranjakkal, a műkorcsolya ágazat szövetségi kapitányával együtt értékelte a kicsik teljesítményét. Mint Ildikó elmondta: rendkívül sok ügyes gyermeket láttak, akikből a jövőben versenysportoló válhat.
„Akikre a vetélkedők alatt felfigyeltünk, azokat megjelöltük a névsorban, amelyet eljuttatunk a tagszervezeteknek. A program végeztével az egyesületek az arra érdemesnek tartott gyerekeknek felajánlják, hogy próbálják ki az edzéseiket, illetve a nyári sportnapközis táboraikba is hívják őket, hogy figyelemmel kísérhessék fejlődésüket. Bár a műkorcsolya esetében már 4–5 éves korban, míg a gyorskorcsolyában csak 8–9 évesen kezdődik meg a specializáció, olyan rendszert szeretnénk kialakítani, amelyben a kezdeti átjárhatóságnak hála minden gyerek a hozzá illő sportágat űzheti, illetve amelyben nyomon tudjuk követni, hogy alakul a tehetséges kicsik pályafutása a tagszervezetekben.”
A short track edző hozzátette: nagy áldás volt a jó idő, hiszen így a családok nemcsak a benti, hanem a kinti programot is élvezhették. A gyerekeket ugyanis a futamaik előtt és után bent még arcfestés is, kint pedig ugrálóvár várta. A SPORT XXI program másik vezetője, Vedres Noémi is a rendezvény sikeréről számolt be.
„Ez a nap arról szólt, hogy a gyerekeknek megtetsszen a versengés, az, hogy közönség szurkol nekik, de nem a helyezéseken volt a hangsúly, mindenkit ajándékkal jutalmaztunk. Rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk, a kicsik mosollyal az arcukon távoztak, a szülők pedig örömmel konstatálták, hogy jó helyen van a gyerekük. A SPORT XXI program lényege éppen az, hogy minél több gyereket megnyerjünk a korcsolyasportnak, hiszen minél nagyobb a bázis, annál könnyebb megtalálni a tehetségeket. Azt hiszem, ezzel a rendezvénnyel újabb fontos lépést tettünk az ehhez vezető úton.”
HUNSKATE Média / Bruckner Nóra – Fotó: Fiák Blanka