moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
„Még nem tudtam teljesen elszakadni”

Visszavonult Sziklási András – short track válogatottunk világkupaérmes tagjától tizenöt éves pályafutása lezárásaként megható meglepetés-búcsúztató keretében köszöntek el csapattársai, edzői és szövetségünk vezetősége. Szóhoz sem jutott a meglepetéstől, amikor meglátta a Gyakorló Jégcsarnok tárgyalótermében összegyűlt kis csapatot Sziklási András, akinek sejtése sem volt, miért hívatták be ma a szövetségbe. Világkupa-ezüstérmes rövidpályás gyorskorcsolyázónk a tavalyi év […]

Jóban-rosszban

Már négy éve töretlen a SEAT és a MOKSZ együttműködése – ennek jegyében szövetségünk kedden tizenöt vadonatúj modellt vehetett át, amelyet tizenegy sportoló, valamint a velük dolgozó szakmai stáb használ majd.       A pandémia sok mindent megkérdőjelezett az utóbbi egy évben, de az nem volt kétséges, hogy a SEAT továbbra is szövetségünk és korcsolyázóink mellett […]

Bajnokaink – Darázs Péter

Ha a kilencvenes évek közepén Jászberényben nem haldoklik a jégkorong, talán sohasem húz a lábára  hosszú pengés korcsolyát Darázs Péter. De szerencsére húzott, s onnantól nem volt megállás: két olimpián, a torinóin és a vancouverin is képviselhette a magyar színeket, s mellette persze sok-sok világversenyre is eljutott – többek között tagja volt a 2007-es Európa-bajnokságon […]

„Ez egy őrületes eredmény volt!”

A Magyar Olimpiai Bizottság elnöke a helyszínen szurkolt a mieinknek három éve, a pjongcsangi olimpián – Kulcsár Krisztiánt rabul ejtette a short track, s úgy véli, a történelmi aranyérem kinyitotta a kaput számunkra a téli ötkarikás játékokon is. A lelátón szurkolt férfi rövidpályás gyorskorcsolyázóinknak három évvel ezelőtt a pjongcsangi olimpián. Fel tudja idézni azt a […]

Aranybetűs nap

Három éve, 2018. február 22-én az első téli olimpiai bajnoki cím megszületésével új fejezet íródott a magyar sport történelemkönyvébe. Aki ott volt, sohasem feledi! És azok sem, akik a televízió képernyője előtt követték a versenyt: 2018. február 22-én a Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Burján Csaba, Knoch Viktor összetételű rövidpályás gyorskorcsolyaváltó megszerezte Magyarország első téli […]

Versenyre fel!

Halasztások, törlések – a 2020–21-es szezont az állandó bizonytalanság jellemzi, nem könnyű követni a versenynaptár alakulását. Az alábbiakban összegyűjtöttük, mikor milyen verseny vár még ránk a szezonban. A pandémiás helyzet miatt folyamatosan változott a versenynaptár az idei szezonban: a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség (ISU) több versenyét is elhalasztotta, illetve törölte. Szövetségünk a short track Santa Claus […]

Nagy csaták a jégen

Ötödik alkalommal került megrendezésre a hétvégén a Jász Kupa Jászberényben. Nem szakadt meg a hagyomány: a koronavírus-járvány idején is megrendezték a hétvégén Jászberényben a Jász Kupát, ahol kilenc hazai egyesület 131 versenyzője lépett a jégre. A viadalt természetesen a járványügyi rendelkezések szigorú megtartása mellett rendezhették meg a jászberényiek, sőt, a szervezők arra is figyeltek, hogy […]

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X