moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
„Magyarországnak igen jók az esélyei”

Ismét elfogadta meghívásunkat, és Budapestre látogatott a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség (ISU) első számú alelnöke, Alekszandr Lakernik (Alexander Lakernik), aki, miután előadást tartott a szakmának a friss szabálymódosításokról, idén is technikai kontrollerként értékelte műkorcsolyázóinkat a szezonnyitó tesztversenyen. A megmérettetésen szerzett benyomásainak összegzése után a tavaly bevezetett változtatásokkal kapcsolatos tapasztalatairól is kérdeztük az alelnököt, aki azt is […]

Bizonyítottak, így bizonyíthatnak

Juniorjaink számára komoly tétje volt a hétvégi tesztversenynek: dr. Vardanjan Gurgen, a műkorcsolya ágazat igazgatója az ott elért eredmények alapján határozta meg, ki kap lehetőséget, hogy képviselje hazánkat a jövő héten kezdődő junior grand prix sorozatban. Míg a szenior műkorcsolyázók és jégtáncosok esetében a tesztverseny egyfajta állapotfelmérésnek számított, addig a juniorok a hétvégén már a […]

Új nap, új esély – Tesztverseny, 2. nap

Tanulságos szezonnyitón vannak túl junior és szenior műkorcsolyázóink, jégtáncosaink – az idei tesztversenyen Csernoch András, valamint a Monaghan–Fourati és a Marton–Szemko-kettős kiegyensúlyozott versenyzéssel, Láng Júlia és Tóth Ivett pedig 100 pont fölötti kűreredménnyel bizonyított. Minden kezdet nehéz – ezt a tesztverseny első napján látott rövidprogramok is igazolták. Ám a kűrre felszívták magukat műkorcsolyázóink, vasárnap már […]

Izgalmas szezonkezdés – Tesztverseny, 1. nap

Megnyitotta kapuit a Gyakorló Jégcsarnok: szenior és junior versenyzőink számára az immár másodjára megrendezett tesztversennyel megkezdődött a 2019–20-as szezon. Míg műkorcsolyázóink nehezen vették az első nap akadályait, jégtáncosaink jó formát mutatva remek pontszámoknak örülhettek. Akárcsak tavaly ilyenkor, korcsolyázóink izgatottan várták, hogy a szezon eleji tesztverseny keretében végre bemutathassák új programjaikat a közönségnek és a bíróknak. […]

Megtették az első lépést

Újabb versenyzők csatlakoztak a magyar csapathoz, akik a héten már be is mutatkoztak a piros-fehér-zöld színek képviseletében. Az Egyesült Államokban élő szenior jégtánckettősünk, Leia Dozzi és Michael Valdez kilencedik lett Lake Placidban, míg Albrechtovics Nikolett műkorcsolyázónk Philadelphiában negyedikként zárt a juniormezőnyben. Izgatottan várta debütálását Leia Dozzi és Michael Valdez, akiknek a Lake Placid Ice Dance […]

„Hagyni kell a gyerekeket szárnyalni”

Még ismerte a műkorcsolya első magyar világbajnokát, Kronberger Lillyt, ma pedig a Facebookon gratulál a fiatal tehetségeknek. Dr. Kozári Klára, mindenki Klári nénije, aki 50 évig pontozóbíróként és 14 évig a MOKSZ elnökeként szívvel-lélekkel dolgozott a magyar sikerekért, ma ünnepli 90. születésnapját. Ez alkalomból sok kedves emléket osztott meg velünk világbajnoki debütálásától Gór-Sebestyén Júlia Európa-bajnoki […]

„Megtaláltam a helyemet”

Sikeresen letette érettségi vizsgáit, így most már teljes erőbedobással a felkészülésre fókuszálhat Tóth Ivett. Olimpikon műkorcsolyázónk, aki egy új SEAT-tal és MOL-támogatottként vághat neki a következő szezonnak, két hét pihenő után hétfőn újra belevetette magát az edzésekbe. Visszatekintettünk vele az elmúlt idényre, és az új programjairól, terveiről, céljairól is beszélgettünk. Gratulálunk az érettségihez! Igen sűrű […]

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X