Az ISU hat bírót jelölt ki a világkupa futamra, köztük az egyik magyar: Novák Antal. Vele készült a következő beszélgetés.
Hogyan került ehhez a sportághoz?
Egész életemben kapcsolatban álltam a korcsolyasporttal, hiszen ennek családi vonatkozása van. A nagynéném, Ihászné Magyar Kornélia a többszörös bajnok, egyben örökös magyar bajnok gyorskorcsolyázó által kerültem a nagypálya közelébe, és amikor a magyarországi rövidpályás szakág is beindult, a születésénél ott voltam, mint bába.
Mi kell ahhoz, hogy valaki jó startbíró legyen?
A pontosság, de még inkább az igazságos elbírálás. Az egésznek az a filozófiája, hogy ha valakit ”segítek”, azaz elnézek neki valamit, az a többieket sújtja, tehát mindig a többi korcsolyázó fejével kell az esetet látnom. Azaz nem szabad jóindulattal elengedni egy embert, hiszen azzal a többi versenyzőnek teszek kárt.
A másik az, hogy az illetőnek jó reflexszel kell rendelkeznie, észre kell tudni venni azokat a nüánsznyi rezdüléseket is, amik egy-egy hibás rajthoz vezetnek. Ugyanakkor nem szabad mindig mindent észrevenni, mert az megöli a versenyt. Tehát van egyfajta egyensúly, amire a tapasztalatból fakadóan, hosszú évek alatt rá lehet érezni.
Mekkora a nyomás, a rajt pillanatában, vagy előtte néhány másodperccel?
Részt vettem az előző olimpián, ahol a női ötszáz métert indítottam, és bizony-bizony agyon nyomta az embert az az érzés, hogy több milliárd ember szeme szegeződik az adott pillanatra. De ebben is segített a tapasztalat, az az elmúlt huszonöt év, amit ebben a bírói minőségemben eltöltöttem, de a nyomás így is érezhetően nagy.
Pjongcsangban is ott lesz?
Nem, én azt gondolom, ha egy starternek, egy indítóbírónak egy olimpia jut egy életben, azzal nagyon elégedettnek kell, hogy legyen. Nekem ez megadatott. Egy starter, egy élet, egy olimpia.
Hogyan oszlik meg a munka a két indítóbíró között?
Az egyik indítja a férfiakat, a másik pedig a nőket, és amíg az egyik az indító, addig a másik a vonalbíró szerepét tölti be, azt kell, hogy figyelje, hogy a versenyzők érintik-e a vonalat, illetve a korcsolyázókat vonalból figyeli, és ha kiugrást tapasztal, akkor természetesen meg kell, hogy állítsa a futamot.
Mi, akik ebben a körben tevékenykedünk, ismerjük egymást, hiszen a világ összes indítóbírója kétévenként találkozik. Nincs, vagy nagyon ritkán fordul elő, hogy a partneremet sosem láttam még azelőtt, és mondhatom, hogy ez egy családhoz közeli, szoros baráti társaság, és a bizalom erős közöttünk. Ha az egyik bíró éppen valamit elnézett, és a másik megítéli, mert ő tisztán látta, akkor nincsen sem szégyenkezés, sem harag, sőt, inkább egyfajta hála, hogy a kolléga segített megőrizni a verseny igazságosságát.
Milyen érzés bíróként magyar világversenyen részt venni?
Megtiszteltetésnek tartom, és szerencsésnek is, hiszen a beosztást egy tőlünk külön álló csapat végzi. Örülök neki, hogy Magyarországon indíthatok, hiszen itthon vagyok, otthonosan érzem magam, és a környezet is ismerős. Emellett büszkeséggel tölt el, hogy itt „kerül rám a sor”, de természetesen a munkámra ez nem lesz kihatással.
Milyen érzés, amikor egy magyar versenyzőről kell döntenie?
Nem tehetek különbséget. Bírói szempontból ez nem számít.
Amikor egy futamot indítok, akkor a legtöbbször nem szoktam memorizálni, sem különösképpen megnézni, hogy ki indul. Én azt nézem, hogy mi történik. Az eseményeket bírálom el, és nem mérlegelem azt, hogy az adott versenyző milyen nemzetiségű, vagy világbajnok, esetleg most indul először egy versenyen, a szabályokat kell, hogy betartsa.
Mi volt a legsportszerűbb, illetve a legsportszerűtlenebb jelenet, aminek tanúja volt a jégen?
Láttam már olyat, hogy az egyik versenyző olyan helyzetbe került, hogy meglökte a másikat, és utána szándékosan feladta a versenyt, mert nem érezte magát méltónak arra, hogy a lökés által ő érjen először a célba.
Létezik olyan szegmense is ennek a sportágnak, amit versenybírói eszközökkel nem lehet kontrollálni. Például az egyik világversenyen két versenyző párbajára éleződött ki az összetett verseny, és ezt az utolsó versenyszám volt hivatott eldönteni. A második helyen álló mindenre elszántan próbálta döntésre vinni a dolgot, mindent egy lapra feltéve kezdett hajtani, de a pontversenyben előtte álló ebben egy lökéssel megakadályozta, s bár kizárták, de a másik versenyző, miután bukott, szintén nem szerzett pontot. Ez egy rendkívül sportszerűtlen és számomra nehezen feldolgozható élmény volt. Az igazságérzetem háborog, amikor egy ilyet látok. Ezt csak felsőbb eszközökkel lehetne kordában tartani, mert a lökés az lökés, de a mögöttes szándék csak feltételezhető, de nem bizonyítható.
Ön szerint hogyan lehetne javítani a bírói hatékonyságon?
A bírói tevékenység folyamatosan a kritikák kereszttüzében van. A videóbíró erősítése, és az informatikai háttér szélesebb körben való használata, ezeket fejleszteném tovább. Például azt, hogy a versenybírók tablettel azonnal jelzik az elkövetett hibákat, és azt összevetve hoznak a végén egy döntést.
