moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2017. szeptember 28.

Jászapáti Petra és a Liu testvérek elődöntősök 1500m-en

Csütörtökön a férfiak 1500m-es versenytávjával rajtolt a 2017/2018. évi rövidpályás világkupa idény Budapesten a BOK csarnokban. Ez a találkozó indítja a négy viadalból álló olimpiai kvalifikációs sorozatot a phjongcshangi olimpiára. A hat magyar korcsolyázó közül Jászapáti Petra, Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang bejutott a szombati elődöntőbe.

A Liu testvérek továbbjutottak az előfutamba 1500m-en

91 (!) korcsolyázó állt rajthoz az 1500m selejtezőiben, ahonnan a 13 futam első két helyezettje és a további leggyorsabb 9 harmadik folytathatja az előfutamban. A Liu testvérek hozták a kötelezőt, mindketten az utolsó körökben álltak az élre és futamgyőzelemmel jutottak tovább.
Burján Csaba nehéz ellenfeleket kapott a futamában, hiszen a hatszoros  olimpiai bajnok An és az elmúlt év világranglista vezetője,  a koreai Seo Yi Ra volt az ellenfele. Burján azt a taktikát választotta, hogy iramot diktálva vezette a mezőnyt. A végén a két riválisa megelőzte és ő a harmadik helyen ért a célba. Az utolsó futam befutója után dőlt el, hogy a 3. helyezettek között az ő ideje volt a 10., így egy hellyel lemaradt a továbbjutásról, nem jutott tovább a legjobb 35 közé.

Liu Saolin Sándor
A jég minősége és a pengéim is megfelelőek voltak, aminek külön örültem. Nagyon jó érzés hazai közönség előtt versenyezni, de sajnos nem jöttek ki annyian, ahány szurkolóra  számítottam, de így is nagyon jó érzés volt, amikor az élre kerültünk és ováció fogadott minket. Szombaton és vasárnap arra készülünk, hogy „felrobbantjuk a stadiont”.

Jászapáti Petra elődöntős 1500m-en
A férfiak selejtező futama után következtek a hölgyek 1500m-en. Az előfutamokból a futamok első két helyezettje és csupán egy legjobb harmadik idővel lehetett továbblépni a szombati elődöntőbe. Jászapáti Petra esélyeshez méltóan, remekül felépített taktikával elsőként ért a célba.

Jászapáti Petra
Nagyon örülök, hogy benne lehetek a top 21-ben és ez már egy kvótát jelent. Innen már csak előre. Azt gondoltam, hogy nem fogom hallani a közönséget, mert ilyenkor csak az edzőmre tudok figyelni és körülbelül a második körnél járhattam, amikor elkezdték kántálni a nevemet, az így most beszűrődött, ez nagyon nagy erőt adott. Nem versenyeztem még magyar közönség előtt, úgyhogy nem tudtam mire számítsak, de ez nagyon pozitív volt nekem. Amikor beértem hatalmas taps fogadott. Szeretnék mindenképp tovább jutni.

Kónya Zsófia és Heidum Bernadett viszont negyedik helyen ért a célba, így számukra az előfutam jelentette ezen a távon a végállomást. Zsófia futamában volt az olaszok legjobbja Arianna Fontana, a kínai Li Jinyu és a kanadai Valerie Maltais.

Hasonló sorsra jutott a holland világbajnok Suzanne Schulting is, akit kizártak a futamából, s ezen a távon az első világkupán nem szerzett olimpiai kvalifikációs pontot.

A délelőtti program zárásaként hét előfutamot rendeztek 1500m-en a férfiak számára. Minden futamból az első három mehetett tovább az elődöntőbe. Liu Shaolin Sándor nagy riválisával a holland Sjinkie Knegtel és az amerikai R. Celskivel került egy futamba. Szoros csatában, az élen felváltva vezették mezőnyt, végül ők hárman harcolták ki a szombati folytatást.

Liu Shaoang sem akart lemaradni bátyjától. A délelőtti program utolsó futamában az utolsó métereken az élre állva haladt át a célvonalon.
Így három magyar rövidpályás gyorskorcsolyázó folytathatja szombaton az elődöntőben. Az előfutamok meglepetése, hogy a sokszoros olimpiai és világbajnok orosz An nem tudta kiharcolni az továbbjutást.

Délután az 500m selejtező- és előfutamait rendezik.

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X