moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2020. március 16.

Megkoronázták a szezont – Junior-világbajnokság

Kiváló kűrjével feltette a pontot az i-re a Team Magic: a csapat eddigi legjobb kűrpontszámát megjavítva két helyet előrelépett, és 12.-ként zárta a nottinghami junior-világbajnokságot – úgy, hogy a tavaly még 33 ponttal jobbnak bizonyuló németeket is maga mögé utasította.  

A felnőtt műkorcsolyázók és jégtáncosok, valamint szinkronkorcsolyázók világbajnokságának törlésével a Team Magic feladata volt, hogy szép magyar eredménnyel érjen véget a szezon. Ennél jobban pedig nem is állhattak volna helyt: a csapat az idény utolsó, egyben legfontosabb versenyén a legjobb kűrjét futotta, és két helyet javítva a 12. helyen fejezte be második junior-világbajnokságát.

S hogy mi volt edzőjük, Maros-Zenezini Barbara első reakciója?

„Egy hatalmas csapatölelés” – vágta rá a szakember, aki férjével, a lányok másik edzőjével, Zenezini Michaellel együtt már a jégről lejövet dicséretekkel halmozta el a csapatot, mint mondta, a pontszám már csak hab volt a tortán.

„Az, hogy mentálisan így össze tudták szedni magukat, és épp a világbajnokságon ilyen tisztán, magabiztosan futottak, már önmagában győzelemnek számít. Úgy mentünk neki a versenynek, hogy jó lenne öt csapatot megelőzni, és végül hatot sikerült. Ráadásul a németeket, akik tavaly még 33 ponttal jobbak voltak, most több mint tíz ponttal maguk mögé utasították a lányok, és technikában a 10. helyezett briteket is megverték. Több elemre magasabb szintet kaptak, mint eddig, sőt, egy kivételével mindegyik kivitelezését pluszpontokkal értékelték a bírók. A komponensekben is javítottak, nagyon büszkék vagyunk rájuk.”

Ahogy a kommentátorok is megjegyezték, a rövidprogramhoz hasonlóan a kűr is igen drámai: mivel valamennyi csapattag nagy rajongója a Trónok harca című sorozatnak, annak zenéjét választották idei szabadprogramjukhoz.

„A történetnek megfelelően az egész program a harcról szól – az elején az előkészületek, a terep felderítése az, amit a lányok megjelenítenek, majd elkezdődik a harc. A haladós kör nevű elem előtti emelés szimbolizálja a csatában megsérültek hordozását, a művészi malom pedig a két fél békekötését. Amint egy oldalra kerülnek, már egy célért küzdenek, és végül együtt győzedelmeskednek, ahogy a lányok is egy csapatként egy célért dolgoznak, ilyenformán a csapategységet is ki akartuk fejezni ezzel a programmal” – fejtette ki Maros-Zenezini Barbara.

És bár épphogy vége lett a szezonnak, így még nem volt idő az új programokon gondolkodni, a szakember azt már most kijelentette: a következő idényben mindenképpen újítani fognak.

„A lányok nagyon szeretik ezeket a drámai programokat, úgyhogy az egyik valószínűleg jövőre is ilyen jellegű lesz. Ugyanakkor fontos, hogy más stílusban is megmutathassák, mit tudnak, így a másik program a terveink szerint eltér majd az eddigiektől. A fő célunk az, hogy a korcsolyázásuk minőségében, az ívekben, élek használatában látványosan fejlődjenek, így biztos, hogy olyan programokat fogunk alkotni, amelyekben ezt ki lehet domborítani.”

Habár a koronavírus-járvány miatt négy ország öt csapata távol maradt a versenytől, az így is felettébb izgalmas volt: meglepetésre a kűrben mindkét orosz csapat nagyot hibázott, így a háromszoros és regnáló junior-világbajnok Team Junostnak az ezüst-, a Team Crystal Ice-nak pedig a bronzéremmel kellett beérnie, míg a fantasztikus kűrt futó finn Team Fintastic a harmadik helyről az élre tört, és három ezüstérem (2013, 2015, 2017) után első junior-világbajnoki címének örülhetett.

Végeredmény

HUNSKATE Média / Bruckner Nóra

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X