moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Bajnokaink – Péterfy Judit & Bálint Csaba

Habár 1980-ból a legtöbben Regőczy Krisztina és Sallay András olimpiai ezüstérmére és világbajnoki címére emlékeznek a korcsolyasport kapcsán, abban az évben a junior-korosztályban is nemzetközi sikert, világbajnoki ezüstérmet ünnepelhettünk jégtáncban. Péterfy Judit és Bálint Csaba aztán a felnőttek közt is mindjárt a legjobb tízben kezdett az Európa-bajnokságon, amelyet még két hasonlóan eredményes kontinensviadal és két […]

Teljes arculatváltás

Nagyon jól szerepeltek a 2020-as junior-világbajnokságon, az idei szezonban viszont a nemzetközi események hiányában mindössze két hazai versenyen volt módjuk megmutatni magukat. Ha nem szól közbe a koronavírus, már túl lennének rövidprogramjukon Lyonban a junior-világbajnokságon – annak törlésével a Team Magic már az új szezonra készül, teljes arculatváltással.

Bajnokaink – Hoffmann Nóra

Úgy indult a karrierje, ahogy megálmodta: Elek Attilával kétszeres junior-világbajnoki ezüstérmesként és első magyar junior-világkupadöntőgyőztesként a korosztály elitjéhez tartozott. Partnerével a felnőttek közt is fényes jövő előtt állt, ám ezt sérülések árnyékolták be, majd elváltak útjaik. Végül korábbi riválisával, Zavozin Maximmal az oldalán építette újra magát, és tört be a felnőtt élmezőnybe, ahol, akárcsak a […]

Bajnokaink – Elek Attila

Partnerével, Hoffmann Nórával történelmet írt: nemcsak hogy első magyar jégtánckettősként kétszer is kvalifikáltak a junior-világkupadöntőre, másodjára meg is nyerték azt. A korosztályos világbajnokságokon két ezüstéremig jutottak, majd a felnőtt mezőnyben a 2006-os torinói olimpián, négy világbajnokságon és öt Európa-bajnokságon is képviselhették a magyar színeket. A 2007-es kontinensviadalon addigi legjobb eredményük kapujában egy szerencsétlen sérülés vetett […]

Bajnokaink – Czakó Krisztina

11 hónaposan már jégen állt, 5 évesen versenyen indult, 13 évesen és két hónaposan pedig az 1992-es téli olimpia legfiatalabb versenyzője lett. Első magyar műkorcsolyázónőként mutatott be tripla-tripla ugráskombinációt, és nyert világkupát. A juniorok között kétszer is dobogóra állhatott: világbajnoki ezüst- és bronzéremnek örülhetett, utóbbit ráadásul hazai közönség előtt szerezte. De ki ne emlékezne az […]

„Ha nincs verseny, elveszítjük a korcsolyázókat”

A koronavírus-járvány a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség (ISU) első számú alelnökének mindennapjait is jelentősen átalakította – a folyamatosan úton lévő, hazánkba is évről évre ellátogató szaktekintély 2020 nyarán nem tudta tiszteletét tenni műkorcsolyázóink tesztversenyén, ám a decemberi magyar bajnokságon ismét körünkben és a technikai panelben üdvözölhettük. Budapesti útja ebben a szezonban mindössze a második utazása volt […]

Se Európa-bajnokság, se junior-világbajnokság

Újabb világversenyek törléséről döntött a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség (ISU): a 2020–21-es szezonban nem rendezik meg a műkorcsolya-Európa-bajnokságot és a szinkronkorcsolya-juniorvilágbajnokságot sem. „A december 10-én ülésező ISU-tanács a hamarosan megjelenő kommunikációban foglalt egyéb döntések mellett arról határozott, hogy a világszerte romló járványhelyzet miatt törli a 2021-es műkorcsolya-Európa-bajnokságot és szinkronkorcsolya-juniorvilágbajnokságot” – áll az ISU ma kiadott közleményében. […]

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X