moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2019. június 6.

Óriási elismerésben részesült

Kiváló eredményeivel Láng Júlia a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség (ISU) elismerését is kivívta: a szakmai vezetés műkorcsolyázónkat 6000 dolláros ösztöndíjjal jutalmazta.

Ha megkérdeznénk a magyar műkorcsolya-rajongókat, kihez köthetők az elmúlt szezon legemlékezetesebb pillanatai, a többség minden bizonnyal Láng Júlia nevét emelné ki. A 15 éves tehetség már a szezon elején felhívta magára a figyelmet, amikor a junior grand prix versenyeken 12., majd 10. helyet szerzett. A jó forma pedig végig kitartott: a márciusi junior-világbajnokságon tökéletes rövidprogramjával koreai, kanadai és japán korcsolyázókat is maga mögé utasítva a 46 fős mezőnyben 10. helyen jutott a legjobb 24 közé, és a kűrben is remekelve a 14. helyen zárt.

Amellett, hogy teljesítményével kvótát szerzett a 2020-as ifjúsági olimpiára, illetve kivívta, hogy a következő szezon hét junior grand prix versenyéből haton indulhasson magyar lány, eredményeinek elismeréseként az ISU 6000 dolláros ösztöndíjat ítélt oda neki.

„Váratlanul ért a hír, eddig nem is tudtam arról, hogy az ISU ilyen díjakat oszt ki a szezon végén – mondta meglepetten Julcsi. – Hihetetlenül boldog vagyok, hogy a nemzetközi szövetség vezetői is megerősítettek abban, jó irányba tartok. Ugyanígy fogom folytatni a munkát, hogy ez a díj ne az első és utolsó legyen.”  

Láng Júlia és edzője, Pavuk Patrícia a junior-világbajnokságon

Korcsolyázónk edzőjét, Pavuk Patríciát legalább annyira meglepte a hír, mint tanítványát.

„Mind Julcsi, mind az edzői csapatunk számára hatalmas dolog, hogy az ISU is elismeri a munkánkat, eredményeinket. A részletekről ugyan még nem volt időnk beszélgetni, de az összeget mindenképpen a felkészülésére, edzőtáborokra szeretnénk fordítani” – szögezte le Patrícia, akinek húga, Viktória annak idején szintén elnyerte ezt az ösztöndíjat.

Az ISU előírása szerint a támogatásban részesülő korcsolyázó mellé egy mentort kell kinevezni, aki részt vesz az edzéstervek és a versenyző előmeneteléről készített beszámolók összeállításában – Julcsi mentora a műkorcsolya ágazat sportigazgatója, dr. Vardanjan Gurgen lesz. Mint a szakember elmondta: ezt az ösztöndíjat évente mindössze néhány korcsolyázónak ítélik oda, a magyarok közül legutóbb Tóth Ivett részesülhetett benne.

HUNSKATE Média / Bruckner Nóra – Főkép: Veritphoto

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X