moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2020. március 6.

Megvan a továbbjutás! – Junior-világbajnokság

Túl van a nehezén jégtánckettősünk a Tallinnban zajló junior-világbajnokságon: Marton Villő és Szemko Danijil két év után újra bejutott a döntőbe, és a 17. helyről várhatja a szombati kűrt.

Tavaly kimaradt a legjobb 20-ból, most viszont újra sikerült kvalifikálnia a kűrre Marton Villőnek és Szemko Danijilnak, így szombaton újra jégre léphetnek a tallinni junior-világbajnokságon. Jégtáncosaink mindennél jobban vágytak erre – nemcsak az elmúlt év csalódást keltő eredménye miatt, hanem amiatt is, mert az idei junior-pályafutásuk negyedik, egyben utolsó világbajnoksága.

Egyéni legjobb eredményüket ugyan nem javították meg a ritmustáncban, de kiegyensúlyozottan korcsolyáztak, a két részből álló kötelező táncra pedig 3-as és 2-es szintet kaptak, amit náluk előrébb rangsorolt, a junior grand prix döntőben szereplő, illetve junior-világbajnoki érmes orosz, francia, valamint amerikai és kanadai kettősök sem tudtak teljesíteni.  

Kettősünk, amely a 17. helyről várhatja a folytatást, a sorsoláson a rettegett 1-es rajtszámot húzta, ám ők ezt ezúttal sorsszerűnek érzik.

„Ez szép keretbe foglalja a junioréveinket, ugyanis annak idején a legelső junior grand prix versenyünkön is az 1-est húztuk, és most, az utolsó kűrünket is elsőként mutatjuk be – jegyezte meg Villő, aki partnerével együtt pozitívan értékelt a program után. – A kötelező táncra kapott szinteknek nagyon örülünk, az edzőnk is elégedett volt a teljesítményünkkel. A pontokat tekintve nem könnyítette meg a helyzetünket, hogy nincs magyar bíró a versenyen, de a körülményekhez képest jól alakult az első napunk. Nincsenek nagy pontkülönbségek, jó lenne javítani néhány helyet, de a fő célunk az, hogy tisztán korcsolyázzunk, és élvezzük az utolsó kűrünket a juniorok között.”

Jégtáncosaink magyar idő szerint szombaton 10:50-kor zárják le junior-pályafutásukat.

Ritmustánceredmény

HUNSKATE Média / Bruckner Nóra

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X