Négyszeres magyar bajnoktól és az 1966-os téli universiade győztesétől búcsúzunk: 73 éves korában elhunyt Mató Edit jégtáncos.
Alig három héttel 73. születésnapja után itt hagyott bennünket az 1966-os téli universiade győztese, négyszeres magyar bajnok jégtáncos, többszörös Európa- és világbajnoki résztvevő, Mató Edit.
„Vidáman vette fel a telefont, amikor hívtam a születésnapján. Mondtam is neki, mennyire örülök, hogy ilyen jókedvű, mert a férje halála óta nagyon lehangolt volt. Erre most ő is itt hagyott bennünket. Olyan, mintha a fél karomat veszítettem volna el” – mondta lesújtva Edit egykori jégtáncpartnere, Csanádi Károly.
A Mató–Csanádi-kettős pályafutása 1964 őszén kezdődött, és jöttek is az eredmények szép sorban: 1966–69-ig, zsinórban négyszer országos bajnokok lettek. Öt Európa-bajnokságon vettek részt, és kétszer a 8. helyen végeztek, világbajnokságon pedig háromszor indulhattak, ott a 11. volt a legjobb helyezésük. De a legnagyobb sikert az 1966-os téli universiadén aratták, ahol a dobogó tetejére állhattak – nem akármilyen körülmények között.
„A kűr nagyobb részén túl voltunk már, amikor megállt a zenénk – idézte fel azt a bizonyos napot Károly. – Folytattuk, hogy hátha visszajön a zene, de nem jött. Odamentem a döntnökhöz, aki azt mondta, lefuthatjuk még egyszer a programot, de odaszólt a bíróknak, hogy az addigi, megjegyzem, tökéletesen bemutatott részt nem vehetik figyelembe. Három perc pihenőt kaptunk mindössze, majd újra elindították a zenénket – szerencsére igen jó kondiban voltunk, és sikerült megint hibátlanul lefutnunk a programot. Hát így nyertük meg az universiadét.”
Ezzel az Universiade Bajnokok Klubjának tagjai és a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség által rendezett események rendszeres vendégei lettek: a 2019-es téli universiadéra utazó magyar delegáció eskütételén ők adhatták át a magyar zászlót a csapatnak.
Habár az ő idejükben a jégtánc még nem volt olimpiai szám, az is megadatott nekik, hogy jégre lépjenek az ötkarikás játékokon. „Az 1968-as grenoble-i olimpián mutatkozott be a sportág. Erre a bemutatóra mindössze tíz kettőst hívtak meg, köztük minket is, amire nagyon büszkék voltunk.”
S mi az, ami Károlynak először eszébe jut egykori partneréről?
„Csodálatos megjelenésű nő volt. Ezt nem csak én gondoltam így: az öt Eb-ből, amelyen részt vettünk, háromszor őt választották meg az újságírók a verseny szépének. Bankettekre járni viszont nagyon nem szeretett. Emlékszem, a genfi vb-n a főpolgármester fogadta a résztvevőket, de ő azt mondta, nem jön el. Aztán addig mondogattam, hogy nélküle bizony én sem megyek, hogy végül csak sikerült elcipelni” – meséli nevetve Csanádi Károly, aki hangsúlyozza: negyedik bajnoki címét bizony Editnek köszönheti.
„A ’69-es bajnokságon utcahossznyi előnyt szereztünk a kötelező táncokkal, mindig is az volt az erősségünk. De akkor már rebesgették, hogy Sugár Pistiéknek [Berecz Ilona–Sugár István-kettős, Editék edzéstársai, az előző három év ezüstérmesei az ob-n – a szerk.] nagyon erős kűrjük van. Felmerült, hogy mi lenne, ha inkább visszalépnénk, mert nem lenne szép vert bajnokokként visszavonulni. Be kell vallanom, én hezitáltam, Edit viszont igazi sportemberként kijelentette: ha legyőznek, akkor vert bajnokokként fejezzük be, de mindenképp felvesszük a kesztyűt. Pistiék hibáztak, mi meg amolyan minden mindegy alapon mindent beleadtunk, és minden sikerült. Így lettünk Editnek hála negyedszer is magyar bajnokok.”
Miután befejezték versenyzői pályafutásukat, 1971-től revükben léptek fel: tagjai voltak a bécsi, illetve a többszörös Európa- és világbajnok, olimpiai ezüstérmes páros műkorcsolyázók, Marika Kilius és Hans-Jürgen Bäumler nevével fémjelzett német jégrevünek is. Később a legnépszerűbb amerikai társulatban, a Holiday on Ice-ban folytatták, az utolsó éveket pedig az Europa Eis Theaterben töltötték.
Mató Edit egyik unokájával
Mató Edit lánya, a huszonhatszoros magyar bajnok, Európa-bajnoki bronzérmes és négy olimpiát megjárt gyorskorcsolyázó, Egyed Krisztina sikereiben is jelentős szerepet vállalt, akinek első edzője épp édesanyja egykori partnere volt.
„Úgy indult, hogy belőlem is jégtáncos lesz, de a balettet nagyon utáltam. Majd ’83-ban rendeztek egy gyorskorcsolyaversenyt a Műjégen, akkor láttam meg a tévében Hunyady Emesét. Ráböktem a képernyőre, és azt mondtam anyunak: »én ezt akarom csinálni, nem azt, amit te csinálsz«. Mire ő: »jól van, lányom, ez legalább időre megy, nem pontokra«, és keresett nekem egy edzőt” – emlékszik vissza a kezdetekre Krisztina, aki klasszikus sportszülőként jellemzi édesanyját.
„Nap mint nap reggel 6-ra vitt edzésre, délután jött értem az iskolába, onnan megint mentünk a jégre. Előfordult, hogy két edzőtábor között csak egy nap volt, hogy kimossa a ruháimat, és összepakoljunk – máig nem tudom, hogy csinálta, én már csak azt láttam, hogy minden a helyén van, és indulhattam tovább. Minden hazai, illetve a közeli országokban rendezett versenyemen ott szurkolt a családdal, de a világversenyekre sosem engedtem, hogy kijöjjenek. Egy kivétel volt csak: a 2003-as Eb, ahol bronzérmes lettem, így a legnagyobb sikeremet élőben láthatta. Nagyon sokat köszönhetek neki, ha ő nem kel velem nap mint nap, nincs mellettem a nehéz percekben, nem jutottam volna el idáig.”
Egyed Krisztina és családja a Magyar Korcsolyázás Napján. A korábbi gyorskorcsolyázó ezt írta a Facebookon megosztott fotóhoz: „Így emlékeztünk rád, drága Mama. A Magyar Korcsolyázás Napján, azzal, amit nagyon szerettél, a korcsolyázással.”
Fotó: Lékó Tamás
Mató Edit emlékét a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség és az egész korcsolyacsalád örökre megőrzi. Nyugodjon békében!
HUNSKATE Média / Bruckner Nóra
