moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Bajnokaink – Czakó Krisztina

11 hónaposan már jégen állt, 5 évesen versenyen indult, 13 évesen és két hónaposan pedig az 1992-es téli olimpia legfiatalabb versenyzője lett. Első magyar műkorcsolyázónőként mutatott be tripla-tripla ugráskombinációt, és nyert világkupát. A juniorok között kétszer is dobogóra állhatott: világbajnoki ezüst- és bronzéremnek örülhetett, utóbbit ráadásul hazai közönség előtt szerezte. De ki ne emlékezne az […]

Három, plusz kettő

Heerenveenben a gyorskorcsolyázó különítmény: Bejczi Botond, Nagy Konrád és felesége, a kanadai világbajnok Ivanie Blondin, valamint Szöllősi Szabolcs edző szombaton érkeztek a holland városba – világkupaversenyre. Heerenveen bevállalta: a hollandok négy versenyt rendeznek sorozatban, hiszen hétvégén kerül sor az Európa-bajnokságra, aztán a következő két hétvégén egy-egy világkupa-viadalnak ad otthont Heerenveen, majd két hét múlva jöhet […]

„Ha nincs verseny, elveszítjük a korcsolyázókat”

A koronavírus-járvány a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség (ISU) első számú alelnökének mindennapjait is jelentősen átalakította – a folyamatosan úton lévő, hazánkba is évről évre ellátogató szaktekintély 2020 nyarán nem tudta tiszteletét tenni műkorcsolyázóink tesztversenyén, ám a decemberi magyar bajnokságon ismét körünkben és a technikai panelben üdvözölhettük. Budapesti útja ebben a szezonban mindössze a második utazása volt […]

Bajnokaink – Berecz Ilona & Sugár István

Műkorcsolyázókból lettek jégtáncosok, akik az ifjúsági bajnoki cím után a felnőttek között egy bronz- és négy ezüstérmet szereztek. Ám az 1969-es Európa-bajnokságon legyőzték a regnáló magyar bajnokokat, így ők utazhattak Amerikába a világbajnokságra, a következő évben pedig örök másodikból végre országos bajnokok lettek. Berecz Ilonának és Sugár Istvánnak nem adatott meg, hogy olimpián versenyezzen, de […]

Bajnokaink – Keszler Andrea

Ha a jégpályák környékén valaki Andreának, vagy Andinak szólítja, fel sem kapja a fejét. Nem véletlenül. A korcsolyázók családjában Keszler Andreát mindenki csak Kecónak hívja, és a három olimpiát is megjárt short trackes szereti is a becenevét. Nagyon fiatalként volt tagja a magyar rövidpályás gyorskorcsolya első Európa-bajnoki aranyérmét szerző női váltónak, ám a legszívesebben a […]

Bajnokaink – Czakó György

Orvosi javaslatra kezdett el korcsolyázni, és egyéniben olimpián, világbajnokságon, valamint három Európa-bajnokságon is képviselhette a magyar színeket. Ugrást neveztek el róla, de a páros műkorcsolyázásba is belekóstolt, majd hét éven át a Magyar Jégrevü szólistájaként kápráztatta el a közönséget. Edzőként lányát, Czakó Krisztinát az Európa-bajnoki ezüstéremig vezette, idén pedig a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség életműdíjjal […]

Bajnokaink – Gór-Sebestyén Júlia

Már 10 évesen uralta korosztálya európai mezőnyét, 13 évesen pedig elindulhatott élete első felnőtt Európa-bajnokságán, de a 2003-as kontinensviadalon szerzett bronzérmével végképp meggyőzött mindenkit arról, hogy számolni kell vele. Az azt követő évben hazai közönség előtt tette fel a koronát pályafutására, amikor két csodálatos programmal az oroszokat is maga mögé utasítva Európa legjobbja lett, ezzel […]

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X