moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
11 hónap után

Majdnem egy éve nem versenyeztek legjobbjaink: a short track Európa-bajnokság pénteken rajtol – és reményeink szerint kiváló magyar teljesítményeket hoz a verseny. Tizenegy hónap. Egyfelől persze nem feltétlenül hosszú idő ez, másfelől viszont nagyon is – s számunkra ez utóbbi kitétel az igazán releváns jelen helyzetben, hiszen lassan egy éve nem versenyeztek rövid pályás gyorskorcsolyázóink: […]

Otthon – Ausztráliában

Lockett Deanna nélkül folytatja munkáját rövidpályás gyorskorcsolya-válogatottunk. „Amikor felkeltem, tudtam, hogy nagy nap a mai, de minden olyan gyorsan történt, az eskütétel pillanatok alatt lezajlott. Akkor éreztem át igazán, hogy most már magyar vagyok, amikor a kezembe adták az okiratot. Ha lehetőséget kapok, büszkén fogom képviselni a magyar színeket a következő olimpián” – 2019 májusának […]

Ugyanúgy, és másként

Csizmadia Ildikó a Magyar Speciális Olimpia Szövetség gyorskorcsolyázóval foglalkozik: a short track edző az MSOSZ szakágvezető-helyetteseként készíti fel a sportolókat a versenyeket.   Nem új keletű a kapcsolat, hiszen alkalmanként korábban is foglalkozott speciális sportolóval a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség kötelekébe tartozó edző, ám mostantól mindez hivatalos keretek között történik: Csizmadia Ildikó a Magyar Speciális […]

Bajnokaink – Keszler Andrea

Ha a jégpályák környékén valaki Andreának, vagy Andinak szólítja, fel sem kapja a fejét. Nem véletlenül. A korcsolyázók családjában Keszler Andreát mindenki csak Kecónak hívja, és a három olimpiát is megjárt short trackes szereti is a becenevét. Nagyon fiatalként volt tagja a magyar rövidpályás gyorskorcsolya első Európa-bajnoki aranyérmét szerző női váltónak, ám a legszívesebben a […]

Esélyesekhez méltóan

A Gyakorló Jégcsarnok adott otthont az előző hétvégén a Csizmadia Kupának: az utánpótláskorú rövidpályás gyorskorcsolyázók rangos versenye immár a 27. alkalommal került megrendezésre. Csizmadia Ferenc sokat tett a magyar rövidpályás gyorskorcsolyáért: a kiváló szakember 1994-ben hunyt el, s már halála évében megrendezésre került a nevét viselő verseny. Székesfehérvár, Budapest, Zalaegerszeg és Debrecen volt a helyszín […]

Meghatározó szerepkörben

Évek óta van szegedi short trackes a válogatottban – csaknem két évtizede a sportág egyik meghatározó klubja a Szegedi Korcsolyázó Egyesület. A Szegedi Korcsolyázó Egyesület 1997-ben alakult – akkor még csak görkorcsolyáztak a klub versenyzői, aztán két évvel később már előkerültek a rövidpályás gyorskorcsolyák is, s a rokonsportágakat párhuzamosan űzték a fiatalok. Egy idő után […]

Bajnokaink – Szabó Krisztián

Debrecenben kezdett el korcsolyázni, de akkor még azt sem tudta, mi az a short track. A sportággal véletlenül találkozott, mégpedig így: nem mehetett fel a jégpályára, mert éppen versenyt rendeztek. Kezdetleges körülmények között, hóban, sárban, hidegben készülve váltotta valóra élete álmát, s jutott el Salt Lake Citybe – a 2002-es téli olimpia meghatározó élmény volt, […]

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X