moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2021. február 5.

Egyeduralkodók és nagy visszatérők – Magyar és országos bajnokság, 1. nap

Kimagasló produkciók és gigantikus pontszámok a Sebestyén Korcsolya SE versenyzőitől, Schermann Regina úton a címvédés felé, kirobbanó visszatérés a Yanovskaya Anna–Lukács Ádám-kettőstől! A 2021-es országos és magyar bajnokság az advanced novice és junior műkorcsolyázók rövidprogramjával, valamint a jégtáncosok kötelező és ritmustáncával indult, míg a 8–9 éves műkorcsolyázóknál már érmeket és bajnoki címeket osztottak.

Ott folytatták, ahol abbahagyták, sőt, még rá is tettek egy jókora lapáttal. Ez a bajnokság első napjának több győzteséről, illetve vezetést szerző versenyzőjéről elmondható – a mondat második fele különösen igaz arra a jégtánckettősre, amelynek szereplését talán a legnagyobb várakozás előzte meg. Yanovskaya Anna és Lukács Ádám (Hoffmann Korcsolya Akadémia [HKA]) sérülés miatt ki kellett, hogy hagyja a 2019–2020-as szezont, és bár ősszel versenyen kívül már bemutatták új programjaikat az Orosz Kupa versenysorozat egyik állomásán, majd a moszkvai grand prix-ra is meghívást kaptak, arra, hogy újra hazai jégen láthassuk őket, több mint két év után került sor. A kezdés pedig jól sikerült itthon: Anna a twizzle-sorára ugyan most nem kapta meg a legmagasabb szintet, és a kötelező táncukon is dolgozniuk kell még, a lépéssorukat nehezítették az előző versenyekhez képest, és a bírók minden elemüket magas kiviteli pontokkal, a programot 70 fölötti pontszámmal díjazták.

Az Egyesült Államokban készülő Monaghan Emily és Fourati Ilias távolmaradásával Annáék egyedüli ellenfele a Csiszér Emese–Lamasse Axel-kettős (HKA) volt, amelynek a magyar bajnokság a debütáló versenye. A korábban műkorcsolyázóként versenyző Emese alig öt hónapja dolgozik együtt Axellel, aki az első jégtáncpartnere – ennek fényében szép produkcióval mutatkoztak be. Igaz, Axel hibázott a twizzle-sorban, ami látszott, hogy nagyon bosszantotta, de a kűrben lesz lehetőségük szépíteni.

Ebben bízhat Csikós Patrik is, akinek szintén a twizzle-sorral gyűlt meg a baja a ritmustáncban. A testvérével, Csikós Petrával a Steps On Ice SE-t (SOI) képviselő junior jégtáncos esett a twizzle-sorban, ezért az ő részét nem értékelte a technikai panel, amivel értékes pontokat veszítettek. Így, habár a többi elem alapértékét tekintve nem volt nagy különbség köztük és versenytársaik, Kedves Katica és Sharonov Fedor (HKA) között, utóbbiak több mint 14 pontos előnyre tettek szert az első nap után, és közel járnak első magyar bajnoki címük megszerzéséhez.          

Schermann Regina (Jégkorszak SE [JKOR]) viszont már a másodikra készülhet – egy apró megingástól eltekintve hibátlan rövidprogrammal kezdte a bajnokságot a junior női műkorcsolyázók címvédője, aki a tökéletesen sikerült tripla rittberger–dupla toeloop ugráskombinációja és tripla lutza után a dupla axelben volt egy picit bizonytalan. De így is eddigi legmagasabb pontszámát zsebelte be Regina, aki december óta a felnőttek közt már kétszeres magyar bajnoknak számít, és most fontos lépést tett afelé, hogy ugyanezt a juniormezőnyben is elmondhassa magáról.

Hátradőlni azonban nem dőlhet, ugyanis tőle alig három pontra van a felnőtt magyar bajnoki bronzérmes Szigeti Bernadett (Pavuk SE [PSE]), aki ugyan nehezebb ugráskombinációt (tripla flip–dupla toeloop) választott, mint versenytársa, sem azt, sem a tripla lutzot nem tudta hibátlanul bemutatni, de ő is eddigi legjobb pontszámának örülhetett. Ez igaz a tavalyi advanced novice bajnokra, Zsembery Katinkára (Sebestyén Korcsolya SE [SKSE]) is, aki csak az axelben bizonytalankodott, és a mezőny legfiatalabb tagjaként a bronzérmes pozícióból várhatja a folytatást.

Még fiatalabb edzéstársaitól valóságos csodákat láthattunk. A 12 éves Ekker Lénától (SKSE) ez persze nem újdonság, hiszen 2020-ban tízpontos fölénnyel nyert az intermediate novice-ok (10–13 éves) közt – ám most a magasabb követelményeket támasztó advanced novice (10–15 éves) kategóriában, ahol már két programot kell bemutatni, még nagyobb, közel 18 pontos előnyre tett szert a rövidprogram után; a technikai pontszámot tekintve a juniormezőnyben is beférne a harmadik helyre. A mögötte tavaly bronzérmet szerző Csombok Zsüliett (Jégcsillag SE [JCS] most az ezüstérmes pozícióból várhatja a kűrt; őt a képzeletbeli dobogó alsó fokán az előző évben még a basic novice (10–13 éves) kategóriában 5. helyet szerző Major Martina (PSE) követi.      

De már a nap legelején egy parádés győzelemnek lehettünk szemtanúi: a mini cubs (8 éves) lányoknál a várakozásoknak megfelelően az idei szezonban minden eddigi versenyét megnyerő Belenikina Maria (SKSE) lett a bajnok, aki a legnehezebb, lutzot és két flipet is tartalmazó programot bemutatva közel hét ponttal utasította maga mögé a mezőnyt. Akárcsak az előző viadalokon, edzéstársa, Pallagi Petra (SKSE) követte őt a dobogó második fokán, aki így a tavalyi évhez hasonlóan ismét ezüstérmes lett, a bronzérmet pedig a tavalyi 5. helyezett, Éltető Hanna (Vasas SC [VAS]) nyakába akasztották.

Szintén brillírozott az egy évvel idősebbek (cubs [9 éves]) között Incze Brigitta Éva (SKSE), aki a mezőnyben egyedüliként futott teljesen hibátlan programot, ráadásul messze a leganyagerősebb kűrt mutatta be, ezzel Mariánál is nagyobb, tízpontos fölénnyel védte meg címét. A Vasas SC ebben a korosztályban ezüstéremnek örülhetett az idei szezonban nagyon kiegyensúlyozottan versenyző Hiezl Emma révén, aki tavaly még az 5. helyen zárta a bajnokságot, a bronzérmet pedig 2020 ezüstérmese, Bődi Flávia (PSE) szerezte meg.

Kind Igor személyében is címvédőt köszönthettünk, aki a mini cubs fiúk bajnoki címét gyűjtötte be az SKSE-nek. Igor a tavalyi országos bajnoksághoz és a szezon előző versenyeihez hasonlóan a Jégkorszak SE (JKOR) versenyzőjével, Sztana Péterrel került szembe, aki ezúttal is az ezüstérmet vihette haza, a kettejük közti pontszámbeli különbségből viszont jócskán sikerült lefaragnia.

A cubs fiúknál ezzel szemben fordult a kocka: habár már öt versenyt is rendeztek a szezon során, a miskolci DVTK-t képviselő regnáló bajnok, Gilányi Péter és a tavalyi ezüstérmes, Hoffmann Ábel (JCS) most találkozott először, utóbbi pedig magabiztosan utasította maga mögé a címvédőt. A dobogó alsó fokára a 2020-as évhez hasonlóan ismét Vijverberg Vincent (Bea Ice Dance Team Egyesület [BID]) állhatott fel.

Az advanced novice és a junior korosztályban ugyanakkor csupán egy-egy versenyző indult: egy orosz származású testvérpár két tagja, akik az idei szezontól a Jégkorszak SE-t és a magyar színeket képviselik. Előbbi kategóriában a versenyről versenyre jobb és jobb teljesítményt nyújtó Vlasenko Aleksei (JKOR) már mindkét tripla ugrására pozitív kiviteli értékeket, és rövidprogramjára eddigi legjobb pontszámát kapta a bíróktól.

Meggyőző produkcióval mutatkozott be bátyja, Vlasenko Aleksandr (JKOR) is, aki sérülés miatt nem tudott részt venni a szezon korábbi versenyein, ám most a megbetegedő címvédő, Berei Mózes József távolmaradásával rögtön egy junior országos bajnoki címmel kezdhet magyar színekben. Versenyen kívül két magyar bajnok szenior műkorcsolyázónk, Láng Júlia és Csernoch András is bemutatta rövidprogramját.

Este aztán a jégtáncosoké volt a rivaldafény, akik ebben, a járványhelyzet miatt rendhagyóvá vált szezonban a legkisebbektől a legnagyobbakig most nyerhetik el a bajnoki címet. De a normál körülmények között a decemberi bajnokság keretében versenyző szenior és junior kettősöket leszámítva is leszögezhetjük: ennyi páros már rég nem indult az ob-n.

A szenior és junior korosztályhoz hasonlóan az intermediate novice és az advanced novice kategóriában is a Hoffmann Korcsolya Akadémia egy-egy kettőse áll az első helyen. Azzal a különbséggel, hogy nekik nincsenek versenytársaik – a tavalyi bajnokok, Troján Eszter és Gallai Huba, valamint Leveles Réka és Leveles Balázs számára így nem a címvédés, hanem a minél magabiztosabb korcsolyázás az igazi tét. Kötelező táncaikat, a foxtrotot és a European Waltzot, valamint a Starlight Waltzot és a quickstepet látva az első nap ez sikerült is, így pontszámukat is növelni tudták a tavalyi ob-hoz képest.

Új kategóriaként először került fel a versenyprogramra a mini cubs (11 év alatti) korosztály, amelynek egyedüli indulóiként szintén a HKA növendékei, Hidas Patrícia és Kong Wei Ze Erik mutatták be a Dutch Waltz kötelező táncot.

Velük ellentétben a cubs (12 év alatti) korosztály résztvevői közül többekkel már a tavalyi bajnokságon is találkozhattunk – az erőviszonyok azonban átrendeződni látszanak az akkori sorrendhez képest. Legalábbis a Tango Canasta kötelező táncot követően egy új kettős, a 2020-ban még másik partnerrel bronzérmet szerző Diószegi Emma Réka és Horváth Endre (Újpesti Torna Egylet [UTE]) áll az élen, akik edzéstársaikat, Pataky Zsófiát és Alapi Mátét (UTE) szorították le az első helyről. A regnáló bajnokokat az első nap után még egy kettős, a tavaly még utolsóként végző Rajki Viktória és Rajki Gergely (HKA) is megelőzte, így Zsófi és Máté a harmadik helyről várja a folytatást.

Nem maradtunk meglepetések nélkül a legnépesebb mezőnyt felvonultató basic novice korosztályban sem, ahol a hat kettősnek már két kötelező táncot, a Fourteenstepet és a Tango Canastát kellett bemutatnia. Az első tánc után az UTE három kettőse foglalta el a dobogós helyeket, ám a második kötelezőt követően változott a sorrend: a két tánc összpontszáma alapján a tavalyi ezüstérmesek, Révész Tamara Éva és Jamrik Bálint Márk bizonyultak a legjobbnak, akik edzéstársaikat, Arany Lola Hannát és a tavaly még Diószegi Emmával korcsolyázó Szabó Zoltánt előzték meg a Tango Canastával. A harmadik helyet szintén egy új kettős, Zerinváry-Simon Léna és Jarács István (HKA) foglalja el, akik minimális előnyre tettek szert 2020 bajnokával, Horváth Balázzsal és új partnerével, Hegedűs Laurával szemben.

A részletes eredmények ITT tekinthetők meg, az első nap programjai IDE KATTINTVA nézhetők vissza.

A verseny pénteken 10 órától folytatódik – műkorcsolyában először a basic novice korosztályban osztják ki az érmeket, majd az advanced novice és a junior korosztály bajnokait koronázzák meg, a nap végén pedig jégtáncban is eldől a bajnoki címek sorsa.

Élő közvetítés – 2. nap

HUNSKATE Média – Bruckner Nóra

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X