moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2024. február 8.

Short track: következik az idény első európai Világkupa-fordulója

Február 9. és 11. között a németországi Drezdában rendezik a rövidpályás gyorskorcsolyázók 2023/24-es idényének első európai Világkupa-fordulóját.

A magyar színeket a hölgyeknél Bácskai Sára Luca, Kónya Zsófia, Somogyi Barbara, Sziliczei-Német Rebeka és Tóth Eszter, a férfiaknál pedig Bontovics Balázs, Csizmadia Márk, Jászapáti Péter, Nógrádi Bence, valamint Tiborcz Dániel képviseli.

A háromnapos megmérettetés előtt Bánhidi Ákos, a gyorskorcsolya ágazat sportigazgatója osztotta meg elvárásait.

Azzal kezdeném, hogy az Európa-bajnokság után a belga válogatott Magyarországon maradt és a kontinensbajnokságot követő három hetet is közös felkészüléssel töltöttük. Úgy gondolom, hogy ez egy nagyszerű időszak volt mindkét csapat számára. A belga együttes természetesen nagyon jó, és van közöttük két nemzetközi kiválóság, akikkel külön élmény együtt dolgozni. Ez a periódus nagy mértékben segítette felkészülésünket! – fogalmazott Bánhidi Ákos.

A hölgyek szempontjából megközelítve ki kell emelnem, hogy Jászapáti Petra hál’Istennek elkezdte az edzéseket, de még nincs olyan állapotban, hogy velünk tudjon tartani, illetve most Somodi Maja sem utazott a csapattal, mert utolsó éves juniorként nagyon fontos a junior világbajnokságon való részvétel. Így most a Bácskai, Kónya, Somogyi, Sziliczei-Német és Tóth összeállítású csapattal vágunk neki a versenynek. A férfiaknál, mondjuk úgy, hogy a négy alapember – Bontovics, Jászapáti, Nógrádi, Tiborcz – mellett, ismét velünk tart a nagyon tehetséges fiatal, Csizmadia Márk is. A fiúknál az egyéni távokon mindenki két számban indul majd, ám sajnos Bence felkészülését több vírusos megbetegedés is hátráltatta, úgyhogy az ő esetében elegendőnek érezzük a legrövidebb távot (500 méter) – folytatta Bánhidi Ákos.

A nemzetközi mezőnyben vannak változások, például a kínaiak a második sorukkal vesznek részt a viadalon és vannak visszatérők is Suzanne Schulting, vagy Kim Boutin személyében.

Úgy látom, hogy jól áll a csapat a lábán. Az eddigi Világkupa szerepléseinkmottója az volt, hogy minél többször kerüljünk be az elődöntőkbe, B-döntőkbe és nagyon komoly dolog lenne megcsípni az A-döntőket, ahol ugye már érmeket osztanak. Ezért fogunk küzdeni újra és újra! Ezt gondolnám alapcélnak, hogy minél több elődöntős futamig eljutni, majd azokból megpróbálni az A-döntőbe menni, de a B-döntőkkel is maximálisan elégedett lennék, ahogyan eddig is az voltam. A váltók szempontjából is hasonló az elvárás, Maja hiányában és Bence betegeskedése miatt nem vagyunk könnyű helyzetben, de ott kell lenni a megfelelő szituációkban és hajtani, hogy odaérjünk az élmezőnybe – zárta felvezetőjét a sportigazgató.

A magyar indulók egyéni távonként:

Női 

1500m

Bácskai Sára Luca, Sziliczei-Német Rebeka, Tóth Eszter

1000m (1)

Kónya Zsófia, Somogyi Barbara

1000m (2)

Bácskai Sára Luca, Sziliczei-Német Rebeka

500m

Kónya Zsófia, Somogyi Barbara, Tóth Eszter

Férfi

1500m

Bontovics Balázs, Jászapáti Péter

1000m (1)

Csizmadia Márk, Tiborcz Dániel

1000m (2)

Bontovics Balázs, Jászapáti Péter

500m

Csizmadia Márk, Nógrádi Bence, Tiborcz Dániel

Élőben az Eurosport, az M4 Sport és az m4sport.hu közvetíti.

Pénteki YouTube közvetítés

HUNSKATE MEDIA

 

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X