moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2023. november 10.

Short Track: folyamatos javulás a női válogatott teljesítményében

Október 20. és 22., valamint október 27. és 29. között a kanadai Montreal adott otthont az ISU Short Track Világkupa-sorozat első két állomásának. Az egymást követő két hétvégén a női válogatott összesen ötször futhatott a B-döntőben.

Úgy gondolom, hogy összességében jó versenyek voltak, a lányok jól korcsolyáztak és a teljesítményük is jobb volt, mint az előző szezonban, néhányan közülük pedig egyéni csúcsot is futottak a versenyen – kezdte az értékelést Nicholas John Gooch, a magyar női rövidpályás gyorskorcsolya-válogatott vezetőedzője.

A második Világkupa-fordulón mind a hat lány bejutott a főtáblára, tehát ez valós javulást mutat, de a váltócsapat is nagyon jól teljesített. Sajnos a végeredmény szempontjából nem sikerült a döntőbe jutnunk és nem sikerült érmet szereznünk, de azt hiszem, hogy Petra hiányában ez még így is nagy előrelépés. Az egyik futamban sikerült legyőznünk a regnáló világbajnokot, a második Világkupán pedig az elődöntőben nagyon közel kerültünk ahhoz, hogy újra megelőzzük Hollandiát. Úgy hiszem, hogy nagyon versenyképesek voltunk. Felvettük a versenyt a világklasszisokkal, még úgy is hiányzott az első számú korcsolyázónk, aki az utolsó két körben meg tudja nyerni a futamokat – itt vertek meg minket. Ebben a pozícióban ezúttal Maja korcsolyázott és nagyon jó munkát végzett, de még kissé tapasztalatlan ebben a szerepben, ahol nagyon nagy a nyomás. Mindent egybevetve, mint mondtam, jól szerepeltünk. Rebi három B-döntőben is szerepelt, Zsófi nagyon pozitívan korcsolyázott 500 méteren, és ezzel egyéni csúcsot futott, Maja pedig 1000 méteren korcsolyázta meg az egyéni legjobbját. Az előző szezon végén Maja nyakát és gerincét megműtötték, így nyilvánvalóan óvatosabban kezeltük, ezért volt az, hogy ugyan 1000 méteren bejutott az elődöntőbe, nem korcsolyázott, mert az orvos aggódott érte, hiszen a két hétvége alatt elesett néhányszor és nem akartunk kockáztatni. Ez sajnos nem volt szerencsés, mivel ezzel elment egy döntőbe jutási lehetőség. Összességében úgy gondolom, hogy a nagy eredmények vagy az érmek nagy része azzal járt volna, ha Petra velünk jön, ezzel együtt lehet, hogy az eredmények nem tűnnek olyan jónak, mint tavaly, de úgy gondolom, hogy a teljesítményünk sokat javult! – zárta pozitívan gondolatait Nicholas John Gooch.

HUNSKATE

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X