moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2023. szeptember 28.

Magyar Bajnokság: Összeálltak az előzetes keretek

Szeptember 23. és 24. között a Gyakorló Jégcsarnokban rendezték meg a felnőtt, valamint a junior rövidpályás gyorskorcsolyázók magyar bajnokságát, amely válogatóként is szolgált az őszi viadalok előtt.

Nem sokkal a válogatóverseny után, kedden Bánhidi Ákos és Nicholas John Gooch is kihirdette a szezon első versenyeire utazó előzetes kereteket. 

„Illetlenség lenne részemről, ha nem említeném meg, hogy az egyik fiú sajnos kulcscsonttörést szenvedett a versenyen. Reméltem, hogy ilyesmire nem kerül majd sor, de ember tervez… Ezúton is jobbulást kívánok Neki” – kezdett bele értékelésébe Bánhidi Ákos, a gyorskorcsolya ágazat sportigazgatója.

„A legpozitívabb számomra az a tény volt, hogy a fiatalok is keményen beleálltak a versenyzésbe és eredményesség tekintetében oda tudtak érni a felnőttek mellé. Többen is nagyon jól szerepeltek. Akiket kiemelnék, az Tóth Eszter, valamint Schönborn Melinda, a férfiaknál pedig újfent Major Dominik, Wu Jia Wei Dávid és Czank-Varga Benjámin, akiknél nagyon jó volt látni, hogy milyen jól felvették a kesztyűt a seniorokkal, akik ismét bizonyították, hogy ott van a helyük a csapatban. Ez is bőven fejtörést okozott a keretek kialakításánál.”

„Somodi Maja szereplése sajnos nem úgy sikerült, mint ahogyan azt vártuk. Újfent meg kell említenem, hogy egy kimagaslóan nagy akaratú hölgyről beszélünk, aki most kezdte el a sportpályafutása mellett az orvosi egyetemet és egyelőre látszik, hogy a kettőt még nem tudja, hogyan is lehetne összeegyeztetni. Biztos vagyok benne, hogy amint túllendül az első nehezebb időszakon, újra fel fogja venni a ritmust“ – értékelt pozitívan a gyorsasági ágazat vezetője.

Short trackeseink következő megmérettetése a hétvégi Invitation Cup, melyet szeptember 29. és október 1. között rendeznek Heerenveenben, és amelyre 6-6 fős keret indul útnak csütörtökön.

„Ennek a versenynek az a célja – és mindig is az volt –, hogy az első nagy nemzetközi fordulók előtt egy már-már világkupa jellegű versenyszituációban hangolódhassanak a korcsolyázóink a komolyabb téttel bíró megmérettetésekre“ – fogalmazott Bánhidi Ákos.

A női keret: Bácskai Sára Luca, Jászapáti Petra, Kónya Zsófia, Somodi Maja, Sziliczei-Német Rebeka és Tóth Eszter. A későbbiekben pedig csatlakozhat hozzájuk Somogyi Barbara és Schönborn Melinda is. 

A férfi keret: Bontovics Balázs, Jászapáti Péter, Nógrádi Bence, Tiborcz Dániel. Az ötödik utazó versenyző személyére később derül fény.

Somodi Maja és Tiborcz Dániel a válogatási elvek szerint az edzőknek biztosított „szabadkártya” útján került be a keretbe. 

„Hollandiába Szigeti Ádám és Csizmadia Márki is utazik és mindketten ott is maradnak velünk a hollandokkal közös edzőtáborban, a verseny és az edzések alapján pedig eldöntjük, melyikük indulhat a világkupa-sorozat első négy állomásán. Úgy gondolom, hogy Csizmadia Márknak – aki utolsó éves junior –, jót fog tenni, ha kicsit belelát abba, hogy mi is vár majd rá a felnőtt versenyeken. Szeretnénk megismertetni vele a közeget és biztos vagyok benne, hogy ez adni fog neki egy olyan mentális löketet, amely javítani fogja a versenyzését“ – vélekedett Bánhidi Ákos. 

A versenyről készült galériák Facebook-oldalunkon érhetőek el.

Eredmények:

Női

Magyar Bajnok: Tóth Eszter

500 méter: 

  1. Schönborn Melinda
  2. Bácskai Sára Luca
  3. Tóth Eszter

1000 méter:

  1. Kónya Zsófia
  2. Somogyi Barbara
  3. Végi Diána Laura

1500 méter:

  1. Tóth Eszter
  2. Sziliczei-Német Rebeka
  3. Kónya Zsófia

Váltó: 

  1. KSI (Bácskai Sára Luca, Kiss-Gebora Flóra, Schönborn Melinda, Somogyi Barbara, Szigeti Dóra)
  2. FTC (Dobrán Flóra, Dobrán Réka, Nógrádi Panka, Végi Diána Laura)

Férfi

Magyar Bajnok: Nógrádi Bence

500 méter: 

  1. Nógrádi Bence
  2. Jászapáti Péter
  3. Szigeti Ádám

1000 méter:

  1. Jászapáti Péter
  2. Nógrádi Bence
  3. Major Dominik

1500 méter:

  1. Bontovics Balázs
  2. Nógrádi Bence
  3. Major Dominik

Váltó: 

  1. FTC (Csizmadia Márk, Major Dominik, Szigeti Ádám, Wu Jia Wei Dávid)
  2. SZKE (Árendás Mihály, Jászapáti Péter, Liszli Gábor, Vágfalvi Máté)
  3. KSI (Hemző Botond, Kiss-Gebora Bence, Kun Bence Benedek, Pistai Botond, Sipos Dominik Tamás)

Mix-váltó:

  1. FTC (Bontovics Balázs, Nógrádi Bence, Sziliczei-Német Rebeka, Tóth Eszter)
  2. KSI (Bácskai Sára Luca, Czank-Varga Benjámin, Kun Bence Benedek, Szigeti Dóra)
  3. SZKE (Árendás Mihály, Jászapáti Péter, Kónya Zsófia, Liszli Gábor, Somodi Maja, Somodi Luca)
SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X