moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2022. augusztus 22.

Nem csak a jégen száguldunk

Augusztus 11. és 21. között München adott otthont a második Multisport Európa-bajnokságnak, melyet négyévente, nyáron rendez meg hét sportág szakági szövetsége.

A tíznapos megmérettetésen ezúttal kilenc ötkarikás sportág kontinensvidalát rendezték meg egy helyen. Az eseményt az olimpiai játékok mintájára hozták létre, azzal a céllal, hogy így a sportágak nagyobb figyelmet kapnak a szponzorok és a szurkolók részéről egyaránt. A Multisport Európa-bajnokság pályakerékpáros versenyén olimpiai bronzérmesünk, Jászapáti Petra, szövetségünk munkatársa, Kercsó-Magos Zsuzsanna és Sáry Boglárka is részt vett, sőt, a 6. helyen végzett a női csapatsprintben – Pataki Ibolya vezérletével. Szabolcsi Szilvia után tehát újabb rövidpályás gyorskorcsályázó remekel egy nyári olimpiai számban.

„Nagyon jó volt az Európa-bajnokság, nagyon jól éreztem magamat, három-négy napon keresztül a komfortzónámon kívül voltam, amíg Münchenben voltunk. Vannak hasonlóságok, de összességében mégis teljesen más a verseny, mint a korcsolyában. Fiatal a csapatunk, későn álltunk össze, de ahhoz képest nagyon jól ment a versenyzés. Nagyon büszke vagyok a csapat minden egyes tagjára, hiszen mindenki 100 százalékos teljesítményt nyújtott mindkét futamban” – számolt be élményeiről boldogan és büszkén Jászapáti Petra.

„Az egész csapat nevében mondhatom, hogy nagyon jól éreztük magunkat! Nekem különösképpen jó élmény volt újra versenyezni, nem gondoltam volna, de már hiányzott a versenyszituáció. Keveset edzettünk együtt – mindösszesen csak egy, másfél hónapot –, de ennek ellenére úgy gondolom, hogy jól sikerült a felkészülés, és az Európa-bajnokság egyaránt. Ami a folytatást illeti, hamarosan tartunk egy kupaktanácsot, ahol megbeszéljük, hogy kinek milyen tervei vannak a jövőre nézve, a szakvezetés – többek között Ibi – pedig meghatározza, hogy mit szeretne velünk elérni. A hosszú távú terv természetesen az, hogy kijussunk az olimpiára csapatsprintben. Nem biztos, hogy pont ebben a felállásban, de szeretnénk hozzájárulni a pontszerzéshez” – mondta bizakodva Kercsó-Magos Zsuzsanna.

„Nagy örömömre szolgál, hogy Szabolcsi Szilvia világraszóló sikerei után több, mint húsz évvel újra a magyar női korcsolyasport egyik kiválósága ért el nagyszerű eredményt kerékpáros világversenyen. Petra igazi klasszis sportoló, a mentalitása és a tudatossága egyaránt nagyon profi, élmény vele dolgozni. Zsuzsival is dolgoztunk már együtt korábban, kerékpáros világversenyekre készültünk, melyeken rendre kiválóan is szerepelt, rendkívüli képességei vannak a versenyzéshez, számomra ő A sportoló! Mindketten szuper egyéniségek és ez a csapatban nagyon jól ki is jött. Az edzéseken és a táborokban egyaránt kiemelkedő volt a hangulat, ami természetesen segítségünkre a felkészülésben, a kőkemény munkának pedig meg is lett az eredménye: egy Európa-bajnoki 6. hely! Reménykedtünk benne, hogy sikerül a top tízben zárnunk és országos csúcsot elérnünk, mindezt úgy, hogy itthon nincs olyan pálya, amelyen versenyezniük kellett. Ámbár Petra megszokta, hogy a világ élvonalába tartozik, és legjobbak ellen versenyez, ezúttal egy teljesen más sportág legjobbjaival kellett összemérnie az erejét és a legjobbját nyújtania. De sikerült, megcsinálták, egy top tízes helyezés és két országos csúcs a mérlegünk. Noha a short track-kel ellentétben itt nem tartozunk a világelitbe, a célunk az, hogy eljussunk odáig a lányokkal – fogalmazott Pataki Ibolya.

HUNSKATE media

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X