moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2022. augusztus 29.

Hazatértek Bormióból a juniorok

Junior rövidpályás gyorskorcsolyázóink az elmúlt két hétben Bormióban készültek Szabó Krisztián vezérletével. A fiatalok hétvégén tértek haza az olaszországi edzőtáborból.

A kéthetes edzőtábort a juniorválogatott vezetőedzője, Szabó Krisztián értékelte.

„Teljes kerettel vágtunk neki a bormiói edzőtábornak két héttel ezelőtt, valamennyi versenyzőnk egészségesen kezdte meg az olaszországi felkészülést. Mindent, amit elterveztünk, meg tudtuk valósítani, nem kellett változtatni vagy felülírni az edzésprogramot, nagyon szépen haladtunk a munkával. Két csoportra osztottuk a társaságot – egy fiú, és egy fiú-leány vegyes csoportra –, így mindenki a megfelelő terhelést kapta.”

„A helyszín nem ismeretlen számunkra, már jól ismerjük, hiszen régóta járunk oda edzőtáborozni – egy-egy új versenyzőnknek lehetett esetleg újdonság. Minden zökkenőmentesen ment, az időjárás és a jég is kiváló volt, egyedül egy szárazföldi penzumot kellett átszervezni, de végülis sikerült azt is végrehajtanunk. Ideális körülmények között tudtunk tehát készülni, gondolok itt a szállásra, az étkezésre, vagy éppen a nagyon jól felszerelt konditeremre, ahol remek erőfejlesztő edzéseket tartottunk a fiataloknak. Azért szeretünk idejárni, mert tényleg minden feltétel adott ahhoz, hogy megfelelő körülmények között dolgozzunk. Mindemellett az olasz válogatott, a hazaiak olimpiai kerete is Bormióban edz, általában utánunk jöttek jégre, így a fiúk-lányok a házigazdák edzésébe is bepillantást nyerhettek” – összegzett a juniorok edzője.

A fiatalok első megmérettetése az Olimpiai Reménységek Versenye lesz, melynek szeptember harmadik hétvégéjén a Gyakorló Jégcsarnok ad otthont.

HUNSKATE media

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X