moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2023. január 14.

Eb 2023: Heroikus küzdelmek és két pontszerző helyezés

Heroikus küzdelmeket hozó, rendkívül nehéz második versenynapon van túl a magyar rövidpályás gyorskorcsolya-válogatott a gdanski ISU Short Track Európa-bajnokságon.

A lengyelországi kontinensviadal második, szombati versenynapja a reményfutamokkal vette kezdetét, ahonnan Kónya Zsófiának és Tiborcz Dánielnek sem sikerült a továbbjutás, Bácskai Sárának azonban igen, ő 500 méteren kvalifikálta magát a negyeddöntőbe. A délutáni programot a női és férfi 1500 méteres futamok nyitották, ahol Jászapáti Petra meg sem állt az A-döntőig, Bontovics Balázs pedig a B-döntőbe jutott. Érkezett aztán a finálé, melynek során olimpiai bronzérmes rövidpályás gyorskorcsolyázónk, Jászapáti Petra pontszerző helyen, Schulting, Desmet és Seidel mögött negyedikként ért célba, míg Bontovics Balázs a kisdöntőben negyedik, összesítésben 11. lett. Az ezerötszázas futamok krónikájához tartozik még az is, hogy az elődöntőben Somodi Maja és Sziliczei-Német Rebeka is nagyon nagyot esett – utóbbi szerencsére nem sérült meg, ám Somodi Maja nyaki sérülés miatt a kórházban töltötte a délutánt és az estét. (Késő éjszaka érkezett a hír, hogy Maja rendben van, és a vizsgálatok eredményei is jók lettek.)

A legrövidebb egyéni távon, 500 méteren Nógrádi Bence futam másodikként A-döntőbe jutott, majd lett pontszerző 6. a fináléban, míg Jászapáti Petra a mezőnyben történt óriási esés miatt a B-döntőbe jutott – Petra azonban Maja sérülése miatt, a szakmai stábbal egyetemben úgy döntött, hogy visszalép a kisdöntőtől, és rápihen a női váltó elődöntőjére. Ráadásul olimpiai érmesünk „rásérült” a kazahsztáni Világkupa-sorozat negyedik fordulója során megsérült bal bokájára…

A napot a váltók megmérettetései zárták. A Bácskai Sára, Jászapáti Petra, Kónya Zsófia és Sziliczei-Német Rebeka összeállítású négyes futam másodikként jutott a női váltó vasárnapi döntőjébe, ahol Olaszország, Lengyelország és Hollandia kvartettjeivel csaphatnak össze. A Bontovics Balázs, Nógrádi Bence, Talabos Attila és Varnyú Alex összetételű férfi váltónk a B-döntőben léphet jégre holnap.

„A reggeli reményfutamok során Zsófin és Danin még abszolút látszott, hogy továbbra is hátráltatja őket a betegségeikből visszamaradt tünetek, és bár közel voltak hozzá, sajnos nem sikerült nekik a továbbjutás, míg Saci 500 méteren kvalifikálta magát a délutáni futamokba, amiért dicséret illeti. Ami a délutáni futamokat illeti, Petra fantasztikusan ment 1500 méteren – a táv három specialistája tudta csak megelőzni – ezen a távon ez a negyedik hely úgy gondolom, hogy nagyon jó eredmény! A női 1500 méter elődöntőjébe jutott másik két lányunk, Maja és Rebeka is. Maja egy súlyos bukást követően kórházba került – a nyakán sérült meg –, túl van egy alapos kivizsgáláson és éppen CT-re vár. Bízunk benne, hogy nincs nagy baj, hiszen nem a mentő vitte el, hanem a saját lábán hagyta el a pályát, komoly tünetei nem voltak, csak fájlalta a nyakát és fő a biztonság! Rebi is csúnyát esett, ő azonban maradandó nyomok nélkül megúszta a bukást. Sacinak nem sikerült továbbmennie az 500 méteres táv negyeddöntőjéből, míg Petrát hátulról felrúgta egy holland lány, ezért csak a B-döntőbe jutott, ráadásul a sérült lábára is ráesett, így a kisdöntőtől visszaléptettük, vagyis egy potenciálisan erős eredménytől sajnos elestünk. Petra a kisdöntő helyett a női váltó elődöntőjében lépett jégre, melyet nagyon szépen lehoztak a csajok, így holnap éremért szállhatnak harcba az A-döntőben! A fiúknál az 1500 méter mindkét fiúnál – Bontinál és Bazsánál is – kiváló futamokat hozott, nagyon nagyot mentek mindketten, melynek nagyon örülök, Bonti bejutott a kisdöntőbe és 11. lett, ami rendkívüli eredmény. Férfi 500 méteren Bence fantasztikusan teljesített és továbbment az A-döntőbe, ami óriási dolog, azonban úgy érzem, hogy sajnos lenyomta a tét és megfogta az, hogy ez egy Eb-döntő, ettől függetlenül a 6. hely gyönyörű. A férfi váltónk rendkívül szerencsétlenül járt, a megfelelő taktikai utasításokat követve a felénél Attila meg tudott csípni két csapatot, ám aztán összerúgtak az angollal és mindketten elestek. Komoly balszerencse, ami bizony benne van a short trackben, ilyen bármikor előfordulhat. Sajnálom, hiszen a fiúk jó eséllyel pályázhattak volna szintén egy A-döntőre” – értékelt Bánhidi Ákos, a magyar rövidpályás gyorskorcsolya-válogatott vezetője.

Az Eb-program és az eredmények itt érhetők el: https://shorttrack.sportresult.com/?evt=11213100000102&fbclid=IwAR3aWch6i2pFAA75viaUyA5jq-AIsu_SWi-AON7i06gXQs6_O7TnSUAL9BE.

HUNSKATE media

Fotók: MTI/Illyés Tibor

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X