moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2019. november 14.

Éremeső Miskolctól Olmützig

Míg a nagyok Rigában versenyeztek, utánpótláskorú tehetségeink Miskolcon és Olmützben bizonyítottak: műkorcsolyázóink hazai terepen 31 érmet söpörtek be, a Troján Eszter–Gallai Huba-jégtánckettős pedig nemzetközi mezőnyben bronzérmet szerzett.  

Győzelemmel kezdték a szezont Olaszországban, a hazai Halloween Cupon azonban lemaradtak a dobogóról – a legkisebbek közt induló Troján Eszter–Gallai Huba-jégtánckettős ilyen előzmények után vágott neki a hétvégi Pavel Roman Memorial versenynek a csehországi Olmützben, ahol egy jó kűrrel sikerült megtartaniuk a kötelező táncok során megszerzett helyüket, így bronzéremmel térhettek haza.

Troján Eszter és Gallai Huba bronzérmet nyert Olmützben

Edzéstársaik, a Halloween Cupon bronzérmet szerző Leveles Réka és Balázs ezúttal 6.-ként zárt az advanced novice mezőnyben. A juniorok között az ugyancsak a Hoffmann Korcsolya Akadémiát erősítő Kedves Katica és Saronov Fjodor (Sharonov Fedor) a ritmustáncban egyéni legjobbját korcsolyázva a 7. helyről várhatta a kűrt, ám abban több hibát is vétettek, így a legjobb tízből kicsúszva, 11.-ként fejezték be a versenyt.

Leveles Réka és Balázs

Eközben Miskolcon folytatódott a Sebestyén Korcsolya SE (SKSE) sikerszériája: egy kivételével valamennyi kategóriában, amelyben indítottak versenyzőt, az ő korcsolyázójuk győzött a DVTK–Kelet Magyarország Kupán – összesen öt arany-, két ezüst- és egy bronzérmet gyűjtöttek.

Az advanced novice (10–15 éves) lányoknál a Halloween Cup előtt agyrázkódást szenvedő, majd Zágrábban kiváló produkciókkal debütáló Ekker Léna a mezőny legfiatalabbjaként állhatott fel a dobogó tetejére. Ugyan még nem tökéletesen, de a 10 éves Léna ezúttal mindkét programban be tudta mutatni a vállalt nehéz ugrását, a rövidprogramban a dupla axelt, a kűrben pedig a tripla salchowot, és a zágrábi eredményét több mint tíz ponttal megjavítva nyert edzéstársa, Zsembery Katinka előtt.

Zsembery Katinka és Ekker Léna edzőjükkel, Gór-Sebestyén Júliával

A két évvel idősebb ezüstérmes repertoárján szintén szerepelt a dupla axel és a tripla salchow is – előbbivel még akadtak gondjai, utóbbit viszont mindkét programban megérkezte, és a zágrábi versenyhez képest Lénáénál is nagyobb, közel húszpontos javulást produkálva, a győztestől mindössze egy ponttal elmaradva végzett a második helyen.           

Ugyancsak kettős sikert ünnepelhetett az egyesület a chicks (7 éves) lányoknál, ahol ismét a tavalyi bajnok Pallagi Petra bizonyult a legjobbnak, így másodszor tudta megelőzni edzéstársát, a kategória országos bajnokát, Berstad Katrine Victoriát. A chicks fiúknál Kind Igor nyert, de a mini cubs (8 éves) és a cubs (9 éves) lányoknál is Gór-Sebestyén Júlia tanítványai diadalmaskodtak: a szintén országos bajnok Incze Brigitta Éva öt, az ob-ezüstérmes Zhang Boglárka pedig több mint tízpontos fölénnyel győzött.

Zhang Boglárka, Berstad Katrine Victoria, Pallagi Petra, Incze Brigitta Éva, Tőkey Alíz, Kind Igor és Széplaki Zsófia (4. helyezett) Gór-Sebestyén Júliával

Az SKSE egyedül a mini chicks (6 éves) lányoknál nem tudta megszerezni az elsőséget: Tőkey Alíz a Halloween Cup után ismét bronzérmet nyert. A kategória bajnoka a Jégkorszak SE versenyzője, Vidrai-Soltész Zoé lett, aki két ezüstérmet követően állhatott fel a dobogó tetejére. Az egyesület további egy arany- és két ezüstéremnek örülhetett: a basic novice (13 év alatti) lányoknál Virányi Laura megismételte budapesti győzelmét, míg a mini cubs lányoknál Fülöp Szilvia, az intermediate novice lányoknál pedig Mezei Réka korcsolyázott fel a dobogó második fokára.

Virányi Laura és edzője, Sepa Tünde

A fiúknál a Jégcsillag SE bizonyult a legeredményesebbnek: Hoffmann Ábel győzött a mini cubs korosztályban, míg Dózsa Benedek bronzérmet szerzett a basic novice mezőnyben. Utóbbi korosztályban a szezont két bronzéremmel kezdő Rác Kolos, a Vasas SC versenyzője diadalmaskodott, de az egyesület a lányoknál sem maradt érem nélkül: Elek Amanda a junioroknál harmadik lett.

Basic novice fiúk dobogó: Rác Kolos (1.), Bődi Patrik (2.), Dózsa Benedek (3.)

A basic novice fiúk dobogója a Pavuk SE-t képviselő Bődi Patrikkal egészült ki, akinek még négy edzéstársa, köztük húga, Flávia örülhetett éremnek: Soós Liliána (cubs) ezüstöt, Bődi Flávia (mini cubs), Major Martina (basic novice) és Szakács Imola (advanced novice) bronzot nyert. A Jégördög SE Marton Kata (junior) és Szigeti Dorina (cubs) révén egy ezüst- és egy bronz-, az UTE pedig Józsa Laura (mini chicks) révén egy bronzérmet vihetett haza.

Soós Liliána, Torbágyi Flóra (11. helyezett) és Bődi Flávia

A vidéki egyesületek közül a Székesfehérvári Jégmadár, a debreceni Jégkarc és a miskolci DVTK ünnepelhetett. Előbbinek a junior kategóriában Szabó Klaudia arany-, valamint Szabó Jázmin és Hesz Fanni az intermediate novice (15 év alatti) és a chicks lányoknál bronzérmet szerzett. A cívisváros és a házigazda egyaránt egy aranyat és egy ezüstöt zsebelt be: a debreceniektől Kovács Deli Bende (cubs) és Tóth Kurucz Luca (basic novice), a miskolciaktól Rákai Dorka (intermediate novice) és Gilányi Péter (mini cubs) állhatott dobogóra.

Kovács Deli Bende

Eredmények – DVTK–Eastern Hungary Cup

Eredmények – Pavel Roman Memorial

HUNSKATE Média / Bruckner Nóra

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X