moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2021. október 15.

Budapest Trophy – első nap

A szezon első és egyben legrangosabb hazai versenye, a Budapest Trophy első napján a junior és szenior férfiak, valamint mindkét korosztály jégtánc párosai jégre léptek.

Alexander Samarin

A junior mezőnyben heten, míg a szenioroknál több, mint tíz versenyző mutatta be rövidprogramját. A fiataloknál legnagyobb örömünkre Berei Mózes József (SKSE) vezet, miután a bírók 58,34 pontra értékelték sportolónk erős programját, és ez több, mint biztató a jövőre nézve. A szenioroknál nagy érdeklődés előzte meg Dmitri Aliev jégre lépését. A 2020-as Eb győztese rontott és végül csak ötödik helyről várja a pénteki kűrt. A férfi felnőtt mezőnyből kimagaslott Alexander Samarin rövidprogramja. A moszkvai versenyző  74,46 pontos eredményét követően első helyről várja folytatást. A rövidprogramot követően Ivan Shmuratko és Tatteo Rizzo foglalja el a kűr előtt a dobogó második és harmadik fokát.Az egyetlen magyar induló, Csernoch András 56,42 ponttal a kilencedik helyen áll.

Berei József Mózes (SKSE)

A jégtáncosok mezőnyében összesen 15 pár (6 junior és 9 szenior) mutatta be programját. Mindkét korosztályban két-két magyar pár programjának tapsolhattak a nézők. A junioroknál mindhárom orosz pár 50 pont körüli eredményt ért el és ezzel dominálták a junior jégtáncosok mezőnyét. A szenioroknál a Reed – Ambrulevicius litván páros káprázatos tánca után 72,05 ponttal áll az élen. Ebben a korosztályban is kiélezett csata várható, hiszen az örmény páros szorosan a vezető páros mögött várja a kűrt.

Allison Reed / Saulius Ambrulevicius

Polina Kocherygina / Evgenii Artiushchenko

Eredmények itt.

A VASAS Jégcentrumban a közelmúlt több neves alakjával is találkozhattak a Budapest Trophy első napjára kilátogatók. Hoffmann Nóra nemcsak nosztalgiával, hanem szakmai műhelye, a Hoffmann Korcsolya Akadémia vezetőjeként is büszkeséggel nézte a mezőnyben tanítványait. Az egykori junior világkupa győztes kiemelte, hogy mennyire jót tesz a sportág hazai mezőnyének, hogy világversenyek dobogósai képviselik magukat a hazai rendezésű eseményen. A jégtáncosok versenyéről elmondta, hogy “nagyon jó volt látni, hogy a programokban nagyobb szerephez jut a táncosság, a ritmus, és a választott zenék hatására sikerül sokkal közelebb hozni a sportágat a fiatalokhoz”. Az egykori klasszis mindkét szenior magyar páros szereplésével elégedett volt és bizakodással tekint a holnapi szabad tánc programok elé

A közvetítést egyidejűleg 10.048-an kísérték figyelemmel, ami rekordot jelent a HUNSKATE szervezésében lebonyolított versenyek történetében.

Folytatás pénteken 14.00-kor. Tájékoztatjuk kedves nézőinket, hogy csak a versenyre tudnak jönni nézőként. A kapukat 13.00-kor nyitjuk.

Pénteki live stream ITT

HUNSKATE media 
Fotók: Derencsényi István

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X