moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2021. szeptember 25.

A legmagasabb szinten

Egyedüliként kapta meg a legmagasabb, 4-es nehézségi szintet a kötelező táncra Yanovskaya Anna és Lukács Ádám a Nebelhorn Trophyn, Csernoch Andrásnak pedig most először mindhárom forgását 4-es szintűre értékelték.   

Kimagaslott a mezőnyből a ritmustánc kötelező tánc részét tekintve jégtánckettősünk: Yanovskaya Anna és Lukács Ádám volt az egyetlen kettős, amely erre az elemre megkapta a legmagasabb, 4-es szintet ma az olimpiai pótkvalifikációs versenyen! A mieink így a bluest illetően két szintet is javítottak a két hete a Lombardia Trophyn futott ritmustáncuk óta. A twizzle-sort és az emelést ugyancsak, szokásukhoz híven, 4-es szinten kivitelezték, a lépéssoraik sikerültek gyengébben. Programjuk 64,68 pontot ért, amellyel a 8. helyen állnak – a négy kvótáért folytatott versenyben pedig a hetedikek (a német kettős a világbajnokságon már kivívta az olimpián való indulás jogát), és nincsenek messze a még kvótát érő ötödik helyen álló grúzoktól.

A Hoffmann Korcsolya Akadémia jégtáncosainak igen korán indult a napjuk, hiszen 7 órakor már jégen álltak. „Hajnali 4:15-kor keltem, hogy megcsináljam a sminkemet. Az nehezebb volt, mint maga az edzés” – jegyezte meg nevetve Anna. Ádám hozzátette: az edzésen minden sikerült, amit elterveztek, és a versenyen bemutatott produkciójukkal is elégedettek. „Örülünk, hiszen jobban futottunk, mint Bergamóban, az edzőnk is elégedett volt. Mi megtettük, amit tudtunk, a többi nem rajtunk múlik. Holnap ugyanilyen érzésekkel szeretnénk korcsolyázni a kűrben. Mindketten nagyon szeretjük Oberstdorfot, és mivel délelőtt letudtuk a versenyt, így elég sok maradt a napból, teszünk egy nagy sétát, ez segít kitisztítani a fejünket, hogy holnap száz százalékosan tudjunk koncentrálni.”

Ugyanez volt a célja Csernoch Andrásnak is, aki már a bemelegítésnél meglepte azokat, akik figyelemmel kísérték a Lombardia Trophyt, hiszen immár kövekkel és fújással díszített ingben lépett jégre. Az első ugráseleme, a tegnap tisztán bemutatott tripla axel ezúttal nem sikerült, és sok más hibát is vétett a mai kűrben. Legalábbis, ami az ugrásokat illeti, forgásaira ugyanis kivétel nélkül megkapta a 4-es nehézségi szintet. Így azután, hogy tegnap életében először értékelték a beugrós mérlegforgását a legmagasabb szintűre, ma, szintén először, egy programon belül mindhárom forgása 4-es szintet ért. Versenyzőnk megtartotta a rövidprogramban megszerzett 21. helyet.

„A tesztversenyen mondták a bírók, hogy a forgásokra több figyelmet kell fordítanom, és azóta nagyon sokat dolgoztunk rajtuk, és hát úgy tűnik, bejött. Ugyanakkor már a reggeli edzésen sok volt a pontatlanság, és a verseny is ugyanúgy ment. Sokkal többet kell futnom a programjaimat egyben is az edzéseken, illetve, ami nehezen megy nekem, az otthoni környezetben is motiválni magam. A következő versenyen, a Budapest Trophyn nem lesz ekkora a tét, mint itt, a cél továbbra is a világbajnoki szerepléshez előírt minimumpontszám megszerzése” – szögezte le a Sebestyén Korcsolya SE versenyzője, aki most már lazíthat: holnapra egy túrát tervez, és persze a jégpályára is visszanéz, hogy szurkoljon Láng Júliának és Annáéknak.    

Műkorcsolyázónkkal szinte percre pontosan azonos időben mutatta be ritmustáncát második junior grand prix versenyén Leveles Réka és Leveles Balázs Ljubljanában. A Hoffmann Korcsolya Akadémia jégtánckettőse felnőtt klubtársaihoz hasonlóan megjavította szezonbeli legjobbját: fiataljaink is mind a technikai értékekben, mind a komponenspontszámban többet kaptak, mint első versenyükön, és a 16. helyről várhatják a holnapi kűrt.

A Nebelhorn Trophy és a ljubljanai junior grand prix szombaton egyaránt a női műkorcsolyázók és a jégtáncosok kűrjével zárul – előbbin Láng Júlia 12:13-kor, Yanovskaya Anna és Lukács Ádám pedig 18:25-kor, utóbbin Papp Vivien 15:42-kor, míg a Leveles testvérek 17:32-kor lépnek jégre. 


Élő közvetítés és további információk – Nebelhorn Trophy

Élő közvetítés és további információk – Junior grand prix, Ljubljana


HUNSKATE Média / Bruckner Nóra – Fotó: Ludwig Welnicki   

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X