moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2020. február 13.

Kiállták a próbát – Bavarian Open

Megnyerte a mindent eldöntő válogatóversenyt, így az Európa-bajnokság után a világbajnokságon is Monaghan Emily és Fourati Ilias képviselheti a magyar színeket jégtáncban.

Izgatottan várta első Európa-bajnokságát a mindössze két éve együtt korcsolyázó Monaghan Emily és Fourati Ilias, akiknek újoncokként nem volt könnyű dolguk az erős mezőnyben. Mivel a 24. helyen zártak Grazban, a szövetség által előírt válogatási elvek értelmében viszont csak akkor szereztek volna automatikusan indulási jogot a világbajnokságra, ha az első 13 közé kerülnek, egy mindent eldöntő válogatóversenyen kellett megmérkőzniük másik szeniorpárunkkal, az első közös szezonját töltő Dozzi Leiával és Valdez Michaellel.

Emilyék pedig bizonyítottak az oberstdorfi Bavarian Openen: az Eb-n elkövetett hibát feledtetve szokásukhoz híven a legmagasabb, 4-es szintű twizzle-sort mutattak be a ritmustáncban, és két és fél ponttal többet kaptak programjukra, mint honfitársaik. A kűrben aztán a technikai pontokat tekintve igen szoros volt az állás, de az ő komponenseiket (korcsolyázótudás, átmenetek, előadásmód, koreográfia, a zene interpretációja) jobban értékelték a bírók, így összességében öt és fél pontos előnnyel a 6., míg Leiáék a 9. helyen fejezték be a versenyt.

Ezzel eldőlt: a grazi Európa-bajnokság után a márciusi, montreali világbajnokságon is Monaghan Emily és Fourati Ilias indulhat. Azt, hogy női műkorcsolyában Láng Júlia vagy Tóth Ivett képviselheti majd a magyar színeket, a jövő hétvégi, Hágában megrendezett Challenge Cup eredménye dönti el – amennyiben Julcsi legkésőbb ott megszerzi a rövidprogramban előírt technikai minimumpontszámot. A teljes vb-csapat kihirdetése tehát a hágai verseny után történik meg.


Eredmények

A programok ITT nézhetők vissza.


HUNSKATE Média / Bruckner Nóra

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X